Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Listamustra 2013/9

Listamustra - Listamustra 2013/9

Továbbra is a két februári díjkiosztó nyomja rá bélyegét a slágerlistákra. Az USA-ban második hete ismét a Grammyn az év albumának kikiáltott hanghordozó, a Mumford & Sons második, Babel című nagylemeze a legkelendőbb, igaz, február 18. és február 24. között mindössze 63 ezer példány fogyott el belőle.

A dalok brit rangsorában Justin Timberlake zeneszáma, a BRIT Awardson előadott Mirrors a múlt héten a 28. helyről a negyedikre lépett, s a héten elfoglalta a csúcsot. Az 1981. január 31-én Memphisben született énekesnek ez a negyedik listavezetője a szigetországban. 2006 szeptemberében a SexyBackkel egy hétig vezetett. 2007 áprilisában Timbaland és Nelly Furtado társaságában szerepelt az élen egy hétig a rapper-producer Give It to Me című felvételével, 2008 áprilisában és májusában pedig szintén közreműködőként uralta a mezőnyt négy hétig Madonna 4 Minutes című slágerével. A Mirrors Justin visszatérő, The 20/20 Experience című stúdióalbumának második beharangozója a Jay-Z-vel készült Suit & Tie után – a nagylemez a német nyelvterületen és mifelénk már március 15-én megjelenik.

 

Listavezető dalok

Amerikai Egyesült Államok – Baauer: Harlem Shake

Egyesült Királyság – Justin Timberlake: Mirrors

Németország – will.i.am featuring Britney Spears: Scream & Shout

Magyarország – Depeche Mode: Heaven

 

Tarol a táncőrület

Az amerikai Billboard magazin Hot 100 listáját második hete a rangsor történetének 21. rajt-cél győzelmet arató zeneszáma, a pennsylvaniai születésű Baauer lemezlovas és producer táncőrületet kiváltó Harlem Shake című slágere vezeti. Az első helyezését leginkább annak köszönheti, hogy a listába már a YouTube-os videoklipek amerikai nézettsége is beleszámítódik. A nyolcadik pozícióból a bronzérmesbe lépett Bruno Mars listavezető-esélyes felvétele, a When I Was Your Man. A hawaii énekes a kilencedik helyre csúszó Locked Out of Heaven című dalával 2012 végén és 2013 elején hat hétig tanyázott a legmagasabb pozícióban. Először található a tízes mezőnyben három rapper, a New Orleans-i Lil Wayne, a kanadai Drake és az atlantai Future a tizedikre előlépő Love Me című szerzeménye. A brit TOP 10-ben két új belépőre lelünk. A második helyen debütált a Bastille a Pompeii című zeneszámával – a londoni rockzenekar ezt megelőzően az előző felvételével, a Flaws cíművel szerepelt a legmagasabban, a 21. helyen. A kilencedik helyre érkezett meg három londoni előadó, Wiley rapper, Chip rapper és Ms D énekesnő Reload című szerzeménye. Hat helyet javítva a tizedikre jött fel P!nk az iowai születésű Nate Ruess énekessel készült Just Give Me a Reason című dala, amely már a harmadik sláger a pennsylvaniai énekesnő tavaly szeptemberben kiadott The Truth About Love című hatodik stúdióalbumáról a Blow Me (One Last Kiss) és a Try után. Németországban hetedik hete will.i.am és Britney Spears közös zeneszáma, a Scream & Shout vezet. Az ötödik helyen nyitott Arash iráni-svéd énekes a jamaikai Sean Paullal készült She Makes Me Go című felvétele. Nálunk harmadik hete a Depeche Mode visszatérő dala, a Heaven uralja a Single (track) listát. A rádióállomásaink Bruno Mars slágerét, a Locked Out of Heavent sugározzák a legtöbbet.

 

Listavezető nagylemezek

Amerikai Egyesült Államok – Mumford & Sons: Babel

Egyesült Királyság – Emeli Sandé: Our Version of Events

Németország – Heino: Mit freundlichen Grüssen

Magyarország – Pál Dénes: Dalok a The Voice-ból

 

Emeli, a sztár

A londoni Mumford & Sons összességében ötödik hete vezeti az amerikai albumeladási listát. Legutóbb együttes, a floridai Creed rockzenekar tanyázott a csúcson több mint négy hétig egy nagylemezzel, 2001 végén és 2002 elején nyolc hétig uralta a mezőnyt a Weathered című albumával. Az elmúlt tizenegy évben egy hanghordozóval négy hétnél tovább csak szólóelőadók és duók vezettek, valamint különböző válogatáslemezek álltak az élen. A legmagasabban rajtoló újdonság, a Buckcherry Los Angeles-i rockegyüttes huszadik helyen kezdő Confessions című hatodik stúdióalbuma. Az Egyesült Királyságban továbbra is Emeli Sandé skót énekesnő tavaly februárban megjelent első, Our Version of Events című stúdiólemezéből értékesítik a legtöbbet – a korong összességében tizedik hete uralja a mezőnyt. Az élmezőnyben négy újdonság található. Az ötödik helyre iratkozott fel a Thom Yorke, Flea, Nigel Godrich, Joey Waronker és Mauro Refosco alkotta Atoms for Peace szupergrupp első, Amok című stúdióalbuma. A nyolcadik helyen az 1962-es születésű Michael Ball angol színész-énekes nagylemeze, a Both Sides Now, a kilencediken a Los Angeles-i Josh Groban az amerikai listát két hete vezető albuma, az All That Echoes, a tizediken az egykori The Smith dalszerző-gitárosának, az 1963-as születésű Johnny Marrnak az első, The Messenger című stúdiólemeze startol. Németországban két hete az 1938-as születésű Heino düsseldorfi énekes Mit freundlichen Grüssen című albuma debütált a csúcson, amely a múlt héten a második helyen szerepelt, s most ismét vezet. Az élmezőnyben három új belépő található. A második helyre az ausztrál Nick Cave & the Bad Seeds zenekar nagylemeze, a Push the Sky Away, a negyedikre a Blutengel német együttes albuma, a Monument, a hetedikre DJ Ötzi osztrák énekes nagylemeze, az Es ist Zeit érkezett meg. Nálunk a múlt héten a 31. helyen nyitott az első magyar The Voice-győztes Pál Dénes gyűjteménye, a Dalok a The Voice-ból – most ebből adták el a legtöbbet. A negyvenes mezőnyben mindössze egy újdonságra lelünk, a Cool Head Klan frontemberének, Molics Zsoltinak a Molicsrock név alatt kiadott, a 28. helyen kezdő Ötvözet című albumára. Ezen kívül van tizenhét visszatérő nagylemez a rangsorban.

Puha József

2013. 03. 11. 9:40

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Listamustra 2013/9 cikk képei
Listamustra - Listamustra 2013/9