Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Költőtrollok

Majka - Költőtrollok

Tavaly ősszel heves vitát váltott ki Geszti Péter dala, a Költőtroll. Bár – utólag belegondolva – a párbeszéd lehetett volna célratörőbb. Geszti a szerzeményben az úgynevezett gengszter rapperek elé állít görbe tükröt. Utal benne a ValóVilág-széria egyetlen olyan sztárjára is, aki sokra vitte.

Geszti Péter szerint a suttyóság, primitívség, indulatosság, erőszakosság, lelki és intellektuális analfabetizmus szabadult el a zenében, a médiában, a közéletben. A Költőtrollban ez ellen tiltakozik. Alaposan tele lehet a hócipője, ha arra folyamodott, hogy dalba foglalja mindezt. Most Gerendás Péter leveléről folyik vita. Van összefüggés a kettő között.

Örültem Gerendás levelének. Végre középpontba került az a kiábrándító helyzet is, amelyet eltakar a zenei tehetségkutató tévéműsorok csillogó világa. A párbeszéd azonban rossz irányt vett, többen politikai ügyet kreáltak belőle, pedig a politikának ehhez vajmi kevés köze van. A gazdasági válság rányomja bélyegét a zeneiparra, de a sok sebből vérző zeneipar mélyrepülése már jóval korábban elkezdődött. Tulajdonképpen 1989 előtt. Miután megszűnt a Hungaroton monopolhelyzete, az egyre szaporodó lemezkiadók évente sok tucat új előadó, zenekar, ilyen-olyan formáció albumával árasztották el a piacot. Egyre többen kezdtek el szeletelni abból a tortából, amelyből a kommunizmus éveiben javarészt csak a kiválasztottaknak jutott. Szerencsére a legfőbb bevételi forrás, a kazetta-, később a CD-forgalom évekig virágzott. De jött a kazettahamisítás, a CD-írás, majd az illegális zeneletöltés, főleg az utóbbi döntötte romokba a zeneipart és sok szereplőjének pályafutását.

Majka - Költőtrollok

A zenei élet a rendszerváltást követően pár év alatt száznyolcvan fokos fordulatot vett. Sok tehetségtelen széplány és szépfiú évekig nagyon jól megélt a zenéből – gondoljunk csak a kilencvenes évek második felének „hangtalan” sztárjaira, akiknek dalait profik énekelték fel. A tátogók hétvégenként diszkókörútra indultak, odahaza és a határokon túlra, s vagyonokat kerestek pocsék műsoraikkal. Akkor azt hittük, ez a mélypont. Tévedtünk.

Elkezdődtek a tehetségkutató tévéműsorok, azóta futószalagon kapjuk az új sztárokat. Egyes kimutatások szerint az aktuális tehetségek a fellépések 70–80 százalékát viszik. Ehhez másokat ki kell szorítaniuk a piacról. Sokaknak tehát a hanghordozók forgalmának jelentős visszaesése, sőt már-már megszűnése után a másik fontos bevételi forrásuk, a koncertjeik száma is megcsappant. A piac már réges-régen nem tud eltartani ennyi előadót, de a televízió továbbra is szállítja az újakat. Az igazán jó zenészek vagy félreteszik a hangszereiket, s más foglalkozás után néznek, vagy folyamatosan szegényednek el.

Van azonban egy szegmense a zeneiparnak, ahová ugyan szintén begyűrűzött a válság, de nem rombolt. A diszkó. A gyerekeknek, fiataloknak szórakozniuk kell, ki kell ereszteniük a gőzt, s a diszkófellépések még mindig szép summát hoznak a konyhára. Így aztán a korábbi vérszívókhoz hasonló előadóknak, formációknak elég jól fut a szekerük. Általánosítani persze nem szabad, vannak, akik – az adott körülmények között is – minőségi műsorokkal járják a szórakozóhelyeket, de egyre több a vérszívó. Tehetségtelen valóságshow-sztároktól, ilyen-olyan celebektől rendelhetünk zenés műsort. Igaza van Gesztinek, hódít a suttyóság, a primitívség…

A Költőtrollban pellengérre állított sztár, Majka is a suttyók csoportját gyarapítja. Ő ugyan nem tehetségtelen, különben – kisebb megszakításokkal – nem volna helye már egy évtizede a közéletben. Ő az, aki valóságshow-sztárként a legtöbbre vitte. Tavaly Curtisszel és BLR-rel készített egy jó kis dalt, a Belehalok címűt (igaz, átdolgozás), s most azzal arat.

Az egyik hétvégén – tudomásom szerint – két diszkós fellépése is volt Szlovákiában. Arról felesleges írni, hogy jelentős késéssel érkezett, ehhez már hozzászokott a közönség. Ha jól alakul a hétvégéje, két nap alatt megkeresi az átlagember éves fizetését. Mivel is? Primitív műsorral! Amit le kellene vetíteni a szülőknek, lássák, kik és hogyan szórakoztatják csemetéiket. A rövid, négydalos műsorban nagy szerepet kapott az orális szex, erről kérdezte a közönséget, amelyben 14 év körüli gyerekek is voltak. Az önmagát még kereső, előszeretettel lázadó ifjúságnak bizonyára tetszettek a látottak, hallottak. Talán többen a példaképüknek is választották a rappert. Régebben a széplányok, szépfiúk eltátogták ártalmatlan, felejthető produkcióikat, manapság pedig a szex középpontba állítása, az ordenáré szöveg, az erőszak jellemzi a diszkós fellépések egy részét. Amiben a zene csak mellékszereplő.

Láthatjuk tehát, a diszkós fellépések részben átalakultak, de továbbra is virágoznak. Kérdés, milyen termést hoznak. S csak remélni lehet, hogy a fiataloknak van lehetőségük megismerni a másik oldalt, a valódi zenét is, mondjuk, pont Gerendás Péter munkásságát. Hogy eldönthessék, melyiket választják. (Új Szó)

Puha József

2013. 04. 24. 11:29

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Költőtrollok cikk képei
Majka - KöltőtrollokMajka - Költőtrollok