Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Listamustra 2013/27

Listamustra - Listamustra 2013/27

Kanye West hatodik, Yeezus című stúdióalbumának forgalma az USA-ban a második héten nyolcvan százalékkal csökkent – az első héten 327 ezer, a másodikon 65 ezer példány fogyott el belőle, és az első helyről a bronzérmes pozícióba csúszott. A hiphopsztárt egy másik rapper, Wale váltotta a csúcson a The Gifted című harmadik stúdiólemezével.

A nigériai gyökerekkel rendelkező, washingtoni születésű, 29. életévében járó Wale a New York-i A$AP Rocky és az említett, atlantai születésű Kanye West után idén a harmadik rapper a Billboard magazin albumeladási listájának élén. A The Gifted a megjelenés hetében 158 ezer példányban kelt el az amerikai piacon. Érdekesség, hogy Wale előző nagylemezének, a 2011 novemberében kiadott Ambition címűnek jobb volt az első heti fogadtatása, 164 ezer példányt értékesítettek belőle, de az akkor csak a második hely megszerzésére volt elég, Justin Bieber karácsonyi albuma, az Under the Mistletoe mögött, amelyből 210 ezret vásároltak az első héten. Az Ambition eddig 482 ezer példányban fogyott el az USA-ban. Wale első nagylemeze, az Attention Deficit 2009 novemberében került forgalomba, eddig 169 ezer példány kelt el belőle az amerikai piacon, és a 21. hely volt a csúcspozíciója.

 

Listavezető dalok

Amerikai Egyesült Államok – Robin Thicke featuring T.I. + Pharrell Williams: Blurred Lines

Egyesült Királyság – John Newman: Love Me Again

Németország – Robin Thicke featuring T.I. + Pharrell Williams: Blurred Lines

Magyarország – Ákos: Veled utazom

 

John Newman már szólóban arat

A Blurred Lines az amerikai és a német listán egyelőre legyőzhetetlen, a három amerikai: Robin Thicke, T.I. és Pharrell Williams mindkét rangsort negyedik hete vezeti. Az USA-ban újabb 423 ezer példányt vásároltak a világslágerből. A harmadik helyre lépett Miley Cyrus a We Can’t Stoppal, amelyből ugyan jóval kevesebb, 209 ezer példányt értékesítettek, de amíg a listavezető forgalma stagnál, addig a színész-énekesnő zeneszámáé harminc százalékkal nőtt. John Newmant a Rudimental londoni elektrozenei kvartett tavalyi, Feel the Love című brit listavezető felvételének énekeseként ismertük meg. Az 1990. június 16-án született angol énekes első saját dala, a Love Me Again az e heti brit lista csúcsára iratkozott fel 124 885 példánnyal. Érdekesség, hogy a trónfosztott Icona Pop és Charli XCX I Love It című slágeréből a múlt héten öt példánnyal fogyott el több. John Newman első albuma a tervek szerint október 7-én jelenik meg. A brit TOP 10-ben még egy új belépő található, a Britain’s Got Talent a magyar Atrraction győzelmével véget ért hetedik sorozatában megismert Gabz énekesnő Lighters (The One) című újdonsága a hatodik helyen. A magyar Single (track) listát egy hét megszakítással 11. hete Ákos maxi CD-je, a Veled utazom uralja, a rádióállomásaink pedig nyolcadik hete a Daft Punk, Pharrell Williams és Nile Rodgers szerzeményét, a Get Luckyt sugározzák a legtöbbet.

 

Listavezető nagylemezek

Amerikai Egyesült Államok – Wale: The Gifted

Egyesült Királyság – Mumford & Sons: Babel

Németország – Genetikk: D.N.A.

Magyarország – Tankcsapda: Rockmafia Debrecen

 

A Mumford & Sons sikere, minimális különbséggel

Az Amerikai Egyesült Államokban megőrizte ezüstérmes pozícióját J. Cole frankfurti születésű amerikai rapper a Born Sinner című albumával, amelyből a második héten 84 ezer példány kelt el. Az élmezőnyben Wale nagylemeze mellett további három új belépő szerepel. A Skillet keresztényrockot játszó memphisi zenekar nyolcadik stúdióalbuma, a Rise a negyedik, India.Arie denveri születésű énekesnő ötödik stúdiólemeze, a Songversation a hetedik, az August Burns Red manheimi metálegyüttes hatodik stúdióalbuma, a Rescue & Restore a kilencedik helyen kezdett. Az Egyesült Királyságban egy tavaly szeptemberben kiadott nagylemez, a Mumford & Sons második, Babel című korongja foglalta el ismét a rangsor élét 25 580 példánnyal – a 16. helyről lépett az elsőre, a listán tartózkodás 41. hetében. Mindössze százhuszonöt példánnyal vásároltak többet belőle, mint Michael Bublé második helyen levő To Be Loved című albumából. A Babel iránti keresletnövekedés a zenekar a Glastonbury Fesztiválon való fellépésének köszönhető. De nemcsak a londoni folk-rock kvartett, hanem a többi koncertező nagylemezei iránt is megugrott a kereslet: például az Arctic Monkeys albuma, a Whatever People Say I Am, That’s What I’m Not a 32. helyről a 15. pozícióba, a The Rolling Stones válogatáslemeze, a Grrr! a 49. helyről a huszadikra lépett. Mindhárom együttes további hanghordozóinak példányszáma is jelentősen megnőtt. A brit tízes mezőnyben egy újdonság található, az Editors staffordi zenekar The Weight of Your Love című negyedik stúdióalbuma a hatodik helyen. Folytatódik Liam Gallagher Beady Eye együttesének mélyrepülése, a BE című második nagylemezével a listán tartózkodás negyedik hetében a 33. helyről a 46. pozícióba zuhant. Németországban a Genetikk német hiphopduó harmadik albuma, a D.N.A. debütált a csúcson. A TOP 10-ben még egy új belépőre lelünk, az Amon Amarth svéd metálzenekar kilencedik, Deceiver of the Gods című stúdiólemezére a harmadik helyen. Nálunk visszatért az élre a Tankcsapda albuma, a Rockmafia Debrecen, amely megszakításokkal 16. hete vezet. A negyvenes mezőnyben négy „újdonság” szerepel: a Discipline két nagylemeze, az 1993-as Push & Profit a 29., az 1997-es Unfolded Like Staircase a harmincadik, az After Crying 2000-es korongja, a Struggle for Life a 37., Caro Emerald holland dzsesszénekesnő májusban forgalomba került második stúdióalbuma, a The Shocking Miss Emerald a 38. helyen nyitott. A Tompox CD-je, a The Dark Side of the Sun az elsőről a 27. helyre csúszott.

Puha József

2013. 07. 12. 7:30

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Listamustra 2013/27 cikk képei
Listamustra - Listamustra 2013/27