Hírek
Listamustra 2013/29
![Listamustra - Listamustra 2013/29 Listamustra - Listamustra 2013/29](http://www.music.hu/pictures/44/resized/22018_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Avicii a Daft Punkot másolja. A svéd lemezlovas-producer, a francia duóhoz hasonlóan, egy amerikai énekessel és egy amerikai gitárossal komponálta a Wake Me Up! című dalát. A fogadtatás fergeteges. A brit piacon 266 524 példányt értékesítettek belőle a megjelenés hetében, ez 2013 eddigi legjobb debütálása, és természetesen a lista élére iratkozott fel.
A szerzeményt Avicii a kaliforniai Aloe Blacc énekessel és a szintén kaliforniai Mike Einzigerrel, az Incubus rockzenekar gitárosával készítette. A svéd sztár ezzel harangozza be a szeptember közepén forgalomba kerülő True című első stúdiólemezét. A Wake Me Up! a német listán is átvette a vezetést, a harmadik helyről lépett az elsőre. A brit rangsort uraló zeneszámból tehát ismét jócskán százezer feletti példány fogyott el. Múlt héten a Blurred Lines 82 593 példánnyal volt első, az ezt megelőző tizenkét héten viszont mindegyik listavezető százezer felett teljesített. Amíg a brit dalpiac csúcsra jár, addig az albumok forgalmában jelentős a visszaesés. A héten Robin Thicke az első helyre megérkező Blurred Lines című nagylemezéből is csak 25 981 példányt vásároltak. Legutóbb májusban ért el album egy hét alatt százezer feletti forgalmat, a Daft Punk nagylemezéből, a Random Access Memories címűből a kiadás hetében 165 091 példányt értékesítettek.
Listavezető dalok
Amerikai Egyesült Államok – Robin Thicke featuring T.I. + Pharrell Williams: Blurred Lines
Egyesült Királyság – Avicii featuring Aloe Blacc & Mike Einziger: Wake Me Up!
Németország – Avicii featuring Aloe Blacc & Mike Einziger: Wake Me Up!
Magyarország – Ákos: Veled utazom
Nálunk még hasít a Blurred Lines
A brit lista élére a múlt héten visszatérő Robin Thicke, T.I. és Pharrell Williams öt hetet töltött vezető pozícióban a szigetországban. Az alkalmi trió az amerikai Billboard magazin Hot 100 listáját továbbra is, hatodik hete uralja. Belépett az amerikai tízes mezőnybe, a nyolcadik helyre Jay-Z az albumlista csúcsán kezdő Magna Carta… Holy Grail című nagylemezének első slágere, a Justin Timberlake-kel készült Holy Grail. A brit élmezőnyben Avicii újdonsága mellett további két új belépő szerepel. A texasi Selena Gomez felvétele, a Come & Get It a nyolcadik, Breach (Ben Westbeech) bristoli lemezlovas-producer zeneszáma, a Jack a kilencedik helyen kezdett. A kanadai Avril Lavigne készülő, ötödik stúdióalbumának Here’s to Never Growing Up című beharangozója a 14. helyet foglalta el. A mi Single (track) listánkat egy hét megszakítással 13. hete Ákos maxi CD-je, a Veled utazom vezeti, a rádióállomásaink pedig második hete Robin Thicke, T.I. és Pharrell Williams slágerét, a Blurred Linest játsszák a legtöbbet.
Listavezető nagylemezek
Amerikai Egyesült Államok – Jay-Z: Magna Carta… Holy Grail
Egyesült Királyság – Robin Thicke: Blurred Lines
Németország – RAF 3.0: Hoch 2
Magyarország – Tankcsapda: Rockmafia Debrecen
Ismét a Rockmafia Debrecen a legkelendőbb
Az Amerikai Egyesült Államokban – a várakozásnak megfelelően – Jay-Z albuma, a Magna Carta… Holy Grail nyitott a lista élén. A brooklyni hiphopsztár 12. stúdiólemezéből 528 ezer példány fogyott el az amerikai piacon a megjelenés hetében, ez 2013 második legjobb debütálása. Ennél többet egy hét alatt csak Justin Timberlake albumából, a The 20/20 Experience címűből vásároltak márciusban, 968 ezret. Az ezüstérmes pozícióba Ciara ötödik, Ciara című stúdiólemeze iratkozott fel, 59 ezer példánnyal. A texasi születésű énekesnő az előző albumával, a 2010 decemberében kiadott Basic Instinct cíművel nagyon gyengén teljesített, odahaza csak a 44. helyig jutott vele, és mindössze 116 ezer példányt értékesített belőle. Az amerikai TOP 10-ben még egy újdonság található, a nyolcadik helyen rajtol Skylar Grey második stúdiólemeze, a Don’t Look Down, 24 ezer példánnyal. A brit negyvenes mezőnyben a múlt héten Jay-Z első helyre megérkező albuma mellett több új belépő nem is szerepelt. A héten Robin Thicke az első helyen kezdő nagylemeze mellett még két újdonságra lelünk a negyvenes mezőnyben: a lassan veteránnak számító Pet Shop Boys angol szintipop duó 12., Electric című stúdióalbuma a harmadik, Cody Simpson ausztrál popénekes második stúdiólemeze, a Surfers Paradise a harmincadik helyet foglalta el. Németországban RAF 3.0 osztrák hiphopzenész Hoch 2 című albuma nyitott a lista csúcsán. A második helyen MC Fitti német rapper #Geilon című nagylemeze startol. Nálunk ismét visszatért az élre a Tankcsapda albuma, a Rockmafia Debrecen, amely megszakításokkal 17. hete vezet. Sziva Balázs és a Szent Suhancok második nagylemeze a 12., a The Carbonfools 2010-es CD-je, a Carbonsoul a 26., a Queensrÿche amerikai metálegyüttes Queensrÿche című albuma a 39. helyen debütált.
2013. 07. 24. 20:00
További Listamustra cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..