Hírek
Listamustra 2013/42
![Listamustra - Listamustra 2013/42 Listamustra - Listamustra 2013/42](http://www.music.hu/pictures/44/resized/22139_zene_w83_h83_crop.jpeg)
John Newman egy éve bizonyára még álmodni sem mert ilyesmiről. Első, Tribute című nagylemezével a brit albumeladási lista élén debütált, megelőzve két legendás előadót, a veterán Paul McCartneyt és az örökifjú Chert, valamint a már-már legendás Pearl Jamet.
A Pearl Jam a Lightning Bolt című tizedik stúdiólemezével az ezüstérmes pozícióban, Paul McCartney korongja, a New a harmadik, Cher albuma, a Closer to the Truth a negyedik helyen kezdett. Az 1990. június 16-án született észak-yorkshire-i John Newman a Rudimental londoni elektrozenei kvartett Feel the Love című brit listavezető szerzeményének énekeseként vált ismertté tavaly kora nyáron. Első saját dala, a Love Me Again idén júliusban a brit rangsor csúcsára iratkozott fel 124 885 példánnyal. A listavezető, Tribute című nagylemezéből nem túl sokat, 29 756 példányt értékesítettek az első héten a brit piacon. A szigetország albumpiaca egy ideje folyamatosan szűkül, idén minden eddiginél jobban, közben a különálló zeneszámok forgalma sosem látott magaslatokban szárnyal.
Listavezető dalok
Amerikai Egyesült Államok – Lorde: Royals
Egyesült Királyság – OneRepublic: Counting Stars
Németország – James Blunt: Bonfire Heart
Magyarország – Avicii featuring Aloe Blacc & Mike Einziger: Wake Me Up!
James Blunt meglepetésgyőzelme
Az Amerikai Egyesült Államokban stabilan őrzi vezető pozícióját Lorde a Royals című slágerrel – a tizenhetedik életévében járó új-zélandi énekesnő harmadik hete vezet. A húszas mezőnyben két újdonság található: a 13. helyen a kanadai Justin Bieber felvétele, a Heartbreaker, a 17. helyen a detroiti Eminem az észak-amerikai kontinensen november 5-én megjelenő The Marshall Mathers LP 2 című nagylemezének másodikként nyilvánosságra hozott szerzeménye, a Survival startol. Az Egyesült Királyságban a múlt héten az első helyre megérkező Miley Cyrus-zeneszám, a Wrecking Ball az ezüstérmes pozícióba hátrált. A két héttel ezelőtti listavezető, a OneRepublic coloradói zenekar Counting Stars című dala tért vissza az élre. Az élmezőnyben négy új belépő szerepel. A bronzérmes pozícióban a Lawson angol popkvartett felvétele, a Juliet, az ötödik helyen Eminem albumának harmadikként megismert szerzeménye, a Rap God, a nyolcadikon Wilkinson angol drum and bass és dubstep producer-lemezlovas zeneszáma, az Afterglow, a tizediken Iggy Azalea ausztrál énekesnő T.I. amerikai rapperrel készült dala, a Change Your Life nyitott. Németországban – meglepetésre – a vezető pozíciót újdonságként James Blunt slágere, a Bonfire Heart foglalta el. Az angol énekesnek ez az első német listavezetője, korábban a You’re Beautiful és a 1973 című felvételekkel tanyázott a legmagasabban, az ezüstérmes pozícióban. Nálunk az átalakult, mostantól Single (track) Top 20 lista csúcsára Avicii, Aloe Blacc és Mike Einziger szerzeménye, a Wake Me Up! került. A rádióállomásaink második hete az angol Ellie Goulding zeneszámát, a Burnt sugározzák a legtöbbet.
Listavezető nagylemezek
Amerikai Egyesült Államok – Miley Cyrus: Bangerz
Egyesült Királyság – John Newman: Tribute
Németország – Helene Fischer: Farbenspiel
Magyarország – Ákos: 2084 – Turné
Új belépőkkel teli magyar rangsor
Az USA-ban – a várakozásnak megfelelően – Miley Cyrus albuma, a Bangerz rajtol az első helyen 270 ezer példánnyal. Jócskán lemaradva, 84 ezer példánnyal debütált az ezüstérmes pozícióban a Panic! at the Disco Las Vegas-i együttes Too Weird to Live, Too Rare to Die! című negyedik stúdiólemeze. Pusha T New York-i születésű rapper első szólóalbuma, a My Name Is My Name a negyedik, a Glee című tévéfilmsorozat EP-je, a The Quarterback a hetedik, a Korn kaliforniai metálzenekar 11. stúdiólemeze, a The Paradigm Shift a nyolcadik, Cassadee Pope floridai énekesnő első stúdióalbuma, a Frame by Frame a kilencedik, a Mayday Parade floridai rockegyüttes negyedik stúdiólemeze, a Monsters in the Closet a tizedik helyen kezdett. A brit eladási lista tízes mezőnyében a bevezetőben említett, az első négy pozícióba feliratkozó album mellett további két újdonság található. A Britain’s Got Talent tavalyi, hatodik sorozatában ismertté vált Jonathan & Charlotte komolyzenei duó második nagylemeze, a Perhaps Love az ötödik, a The Saturdays angol-ír lánycsapat negyedik stúdióalbuma, a Living for the Weekend a tizedik helyre érkezett meg. A német rangsor élén Helene Fischer krasnoyarski születésű német énekesnő nagylemeze, a Farbenspiel nyitott. Nálunk Ákos múlt héten az ezüstérmes pozícióban indító 2084 – Turné című DVD-jéből adták el a legtöbbet. A negyvenes mezőnyben tizenkét új belépőre lelünk. A harmadik helyet a kaliforniai Grateful Dead koncertalbuma, a Sunshine Daydream, a hetediket Pete Doherty zenekara, az angol Babyshambles harmadik stúdiólemeze, a Sequel to the Prequel, a nyolcadikat Miley Cyrus albuma, a Bangerz, a 13. helyet a Koltay Gergely filmzenéit tartalmazó Álmaink útján című korong, a 16. helyet a floridai Jason Derulo harmadik stúdiólemeze, a Tattoos, a 22. helyet az Európa Kiadó CD-je, az Annak is kell, a 24. helyet a Running Wild hamburgi metálegyüttes albuma, a Resilient, a 26. helyet a Határon túli magyarok zenéje 2006/2007 című válogatás, a 29. helyet a Korn nagylemeze, a The Paradigm Shift, a 33. helyet Gyulai Gaál János és Sebestyén Márta 2001-es korongja, az Inspirations, a 35. helyet Parov Stelar osztrák, linzi zenész a Parov Stelar Trióval rögzített albuma, a The Art of Sampling, a 37. helyet a Soulfly arizónai metálzenekar nagylemeze, a Savages foglalta el.
2013. 10. 27. 20:00
További Listamustra cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..