Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

A zseni baklövése

Justin Timberlake - A zseni baklövése

A zseni visszatért – írtuk januárban. A Michael Jackson után megüresedett trón egyedüli várományosa, a korábban tévedhetetlennek hitt Justin Timberlake most alaposan melléfogott. De ez nem lesz hatással a pályájára.

Az utóbbi években főleg a filmvásznon hódító Justin Timberlake a zenei visszatérését az év elejére időzítette. Január közepén rukkolt elő a Jay-Z közreműködésével készült Suit & Tie című dallal, a harmadik stúdiólemezének előhírnökével. A márciusban megjelent The 20/20 Experience című album az USA-ban 2013 eddigi legjobban debütáló hanghordozója, a kiadás hetében 968 ezer példányt értékesítettek belőle. A Suit & Tie mellett a Mirrors című szerzemény is világsláger lett róla.

Justin Timberlake - A zseni baklövése

Az 1981. január 31-én Memphisben született Justin a tinilányokat megcélzó ’N Sync fiúcsapat tagjaként vált ismertté. Az először Európát meghódító floridai formáció az USA-ban hatalmas rekordot ért el. A 2000-es No Strings Attached című második stúdiólemezéből 2,4 millió példány fogyott el az első héten, ami a legtöbb 1991 májusa óta, amióta a Nielsen SoundScan állítja össze az amerikai albumeladási rangsort. Ez a szám a mai viszonyok között túlszárnyalhatatlan, sőt megközelíthetetlen.

Justin karrierje a fiúcsapat feloszlása után még nagyobb sebességre kapcsolt. Már a 2002-es Justified című első szólólemezéről dicshimnuszokat zengett a szakma, a 2006-os FutureSex/LoveSounds című másodikat pedig piedesztálra emelte. Az énekes az elmúlt évtized második felének legnépszerűbb és legfontosabb előadója, zenei divatdiktátor volt, főleg a második albumával meghatározta a következő évek trendjét. Aztán évekig a filmvásznon aratta a nagy sikereket.

A világsztár eddigi zenei pályája kirakatkarrier, üresjáratok nélkül. Szeptember végén azonban, teljesen indokolatlanul, megjelentette márciusi nagylemezének második részét The 20/20 Experience – 2 of 2 címmel, amelynek hallatán olyan érzése van az embernek, mintha az elsőről lemaradt dalokból állították volna össze. Justin már az év eleji visszatérésekor bejelentette, hogy idén két albumot ad ki. Jobb lett volna, ha a zeneszámokat egyenletesen szétosztja, igaz, akkor az elsőről nem áradoztunk volna annyit. Sokkal valószínűbb viszont, hogy az új szerzemények márciustól készültek, és az alacsonyabb színvonal a kevés idővel magyarázható.

Ez a melléfogás nem lesz hatással Justin Timberlake pályájára. Sőt! A The 20/20 Experience – 2 of 2 is világszerte az eladási listák élvonalában tanyázik, az USA-ban ez is az első helyen nyitott, bár jóval kevesebb, 350 ezer példánnyal. Az énekes a november 10-i MTV Europe Music Awardson és a november 24-i American Music Awardson is öt-öt kategóriában érdekelt. Szóval a baklövés ellenére is száguld a szekér. (Új Szó)

Puha József

2013. 10. 29. 22:02

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

A zseni baklövése cikk képei
Justin Timberlake - A zseni baklövéseJustin Timberlake - A zseni baklövése