Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Andalító ultraerőszak

Lana Del Rey - Andalító ultraerőszak

Múlt héten jelent meg Lana Del Rey harmadik stúdiólemeze, amelyről sokat fogunk hallani, olvasni. Hallgatni már bizonyára ritkábban fogjuk, mert nagyon fajsúlyos. Ráadásul nem veszélytelen. Ha sokszor meghallgatja az ember, mindent elhisz a körítésből, az énekesnő nyilatkozataiból.

Lana Del Rey 1986-ban született Elizabeth Woolridge Grant néven. Tizenkilenc évesen költözött New Yorkba, ahol bárokban lépett fel folkos dalaival. David Kahne producerrel készítette el a 2010 januárjában kiadott Lana Del Ray A.K.A. Lizzy Grant című albumát, amelyet két és fél hónap után visszavontak a digitális piacról. Nyilván azért, mert Lana a mellé álló nevesebb producerek hatására belátta, más utat kell járnia. 2011 őszén futott be a Video Games című szerzeménnyel. A 2012 januárjában megjelent Born to Die című nagylemeze az év kiemelkedő hanghordozója volt.

Lana tavaly többször is hangoztatta, nem valószínű, hogy újabb albumot készít, mivel az elsővel mindent közölt a világgal, amit szeretett volna. Lehet, hogy komolyan gondolta, de tudtuk, lesz folytatás, hiszen ebbe másnak is van beleszólása, és ők nem engedik el az aranytojást tojó tyúkot. Az énekesnő októbertől már azt mondogatta, hogy a készülő nagylemez színvonala bizonyára elmarad az előzőétől, mivel a múzsa csak nagyritkán csókolja homlokon. Az album fő producere, a The Black Keys rockduóból ismert Dan Auerbach viszont el volt ragadtatva Lanától. „Minden egyes nap lenyűgöz” – mondta. Többek közt Paul Epworth, Greg Kurstin és Rick Nowels producer is részt vett a munkában. Az Ultraviolence (Ultraerőszak) című nagylemez összetettebb és egységesebb, mint a Born to Die. A lassú, andalító, keserédes dalokat tartalmazó korong elsőre unalmasnak tűnhet. Többszöri meghallgatás után már megkapó, magával ragadó, itt-ott még slágeres is.

Lana Del Rey az utóbbi hetekben fura nyilatkozatokat tesz. A saját halálát kívánja. Szerinte csodálatos dolog, ha valaki fiatalon hal meg. Példaképei a 27-esek klubjának tagjai közül Amy Winehouse és Kurt Cobain, akik huszonhét évesen hunytak el. Minél gyakrabban hallgatja az ember Lana új albumát, annál jobban hiszi, hogy ez nem reklámfogás…

Lana Del Rey szombaton töltötte be huszonnyolcadik életévét. (Új Szó)

Puha József

2014. 06. 26. 22:06

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Andalító ultraerőszak cikk képei
Lana Del Rey - Andalító ultraerőszak