Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Listamustra 2014/52

Listamustra - Listamustra 2014/52

A Guardians of Peace (A béke őrzői) hackercsoport feltörte a Sony Pictures Entertainment számítógépes rendszerét, és magánlevelezésektől kezdve filmforgatókönyveken át az alkalmazottak béréig, egészségügyi adataiig mindent nyilvánosságra hozott. A hackertámadás egyik áldozata Madonna.

A valószínűleg észak-koreai csoport azzal fenyegetőzött, hogy erőszakos támadást hajt végre mozik ellen, ha műsorra tűzik Az interjú (The Interview) című filmet, amelyben amerikai újságírókat bíznak meg Kim Dzsong Un észak-koreai vezető meggyilkolásával. Madonna készülő, Rebel Heart című 13. stúdiólemezének több dala is felkerült a világhálóra. A popkirálynő a terrorizmus egyik formájának, művészi megerőszakolásnak nevezte az adatok feltörését. Azt még vizsgálják, hogyan kerültek ki a demók, hiszen internetkapcsolattal nem rendelkező számítógépeken tárolták a zenei anyagot. Madonna karácsony előtt törvényesen is (pénzért) letölthetővé tett az iTuners webáruházban hat, már befejezett zeneszámát, hogy a közönség ne a világhálón keringő befejezetlen, hanem a már kész változatokat hallja. Az új felvételek a mi Single (track) Top 40 listánkra is felkerültek: a Devil Pray a tizedik, a Living for Love a 12., a Ghosttown a 17., az Unapologetic Bitch a 18., az Illuminati a 19., a Bitch I’m Madonna (featuring Nicki Minaj) a 21. helyen debütált.

 

Listavezető dalok

Amerikai Egyesült Államok – Taylor Swift: Blank Space

Egyesült Királyság – Mark Ronson featuring Bruno Mars: Uptown Funk!

Németország – David Guetta featuring Sam Martin: Dangerous

Magyarország – Calvin Harris featuring Ellie Goulding: Outside

 

Az Uptown Funk! terjedő sikere

Változatlan az amerikai Billboard magazin Hot 100 listájának első három pozíciója: a csúcson hatodik hete Taylor Swift slágere, a Blank Space tanyázik, a második helyen az ír Hozier szerzeménye, a Take Me to Church szerepel, a harmadikon pedig Mark Ronson és Bruno Mars zeneszáma, az Uptown Funk! található, amely minden bizonnyal a következő listavezető lesz az USA-ban.

Az Uptown Funk! az Egyesült Királyságban visszatért az élre 186 655 példánnyal. A felvétel két hete rajt-cél győzelmet aratott 118 117 példánnyal, a múlt héten – amikor is a 2014-es brit The X Factor győztese, Ben Haenow vezetett a Something I Need című átdolgozással – az ezüstérmes pozícióba csúszott. Az élmezőny egyetlen új belépője Alesso svéd lemezlovas-producer a szintén svéd Tove Lo énekesnővel készült, a hatodik helyen kezdő Heroes (We Could Be) című dala.

A német rangsort megszakítással negyedik hete a francia David Guetta és az amerikai Sam Martin slágere, a Dangerous uralja. Az Uptown Funk! a 43. pozícióban tanyázik.

Magyarországon a Single (track) Top 40 lista csúcsát Calvin Harris skót zenész-producer ősszel megjelent negyedik, Motion című stúdióalbumának az angol Ellie Gouldinggal készült Outside című szerzeménye foglalta el. A harmadik helyre lépett a Wham! harmincéves, Last Christmas című zeneszáma. Madonna felvételei mellett a mezőnyben még egy újdonságra lelünk: a 37. pozícióba iratkozott fel Teemid és Joie Tan dala, a Crazy. Az Uptown Funk! nálunk a 27. helyen szerepel, két hete a 18. pozícióban nyitott.

 

Listavezető nagylemezek

Amerikai Egyesült Államok – Taylor Swift: 1989

Egyesült Királyság – Ed Sheeran: X

Németország – Unheilig: Gipfelstürmer

Magyarország – Dynamic: Csak a név számít

 

Taylor Swift harca az idővel

Az Amerikai Egyesült Államok eladási rangsorának élére Taylor Swift ötödik, 1989 című stúdióalbuma tért vissza, amelyből újabb 375 ezer példány fogyott el. Eddig 3,34 millió példányt értékesítettek belőle az amerikai piacon, s bizonyára 2014 legnépszerűbb nagylemeze lesz, az év végéig megelőzi a Jégvarázs (Frozen) című animációs film 2013 novemberében kiadott albumát, amelyből 2014-ben eddig 3,46 millió példányt adtak el. A tízes mezőnyben két új belépő található: a második helyre 244 ezerrel Nicki Minaj harmadik, The Pinkprint című nagylemeze, az ötödikre 117 ezerrel a D’Angelo and The Vanguard albuma, a Black Messiah érkezett meg.

A brit piacon 2014 legsikeresebb nagylemeze, Ed Sheeran korongja, az X vezet, amelyből ezúttal 211 168 példányt vásároltak. A következő öt pozícióban is férfielőadók tanyáznak. Az ezüstérmesben Sam Smith (In the Lonely Hour), a bronzérmesben Olly Murs (Never Been Better), a negyedikben George Ezra (Wanted on Voyage), az ötödikben a Take That (III), a hatodikban a One Direction (Four) szerepel. Taylor Swift albuma, az 1989 a hetedik. A százas mezőnyben nincs újdonság.

Németországban az Unheilig német zenekar nagylemeze, a Gipfelstürmer debütált a csúcson.

Nálunk második hete Dynamic albumából, a Csak a név számít címűből fogy el a legtöbb. A Road DVD-je, a Road Movie X. – 10 év Rock and Road a harmadik, Havasi Balázs villámgyorsan megjelent Symphonic Arena Show 2014 című dupla CD-je a 15., Pápai Erika, Radics Gigi, Tóth Vera, Horváth Ádám, Csík Sándor és Szakcsi Lakatos Béla nagylemeze, a Christmas a negyvenedik helyen kezdett.

Puha József

2014. 12. 30. 20:00

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Listamustra 2014/52 cikk képei
Listamustra - Listamustra 2014/52