Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Listamustra 2017/5. hét

Listamustra - Listamustra 2017/5. hét

Ha az év első hónapjának utolsó napján összegeznünk kellene januárt nagylemezeladás szempontjából, akkor két albumot tudnánk csak kiemelni, amelyek a hónap zászlóvivői voltak, s nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az év eleji értékesítés ne essen a béka feneke alá. Az egyik egy filmzenei nagylemez, a másik egy angol zenekar albuma.

A Kaliforniai álom (La La Land) című amerikai filmet egy hete tizennégy Oscar-díjra jelölték, amely tovább növelte a december 9-én megjelent nagylemeze iránti keresletet. A filmből egymás után kerülnek fel dalok a slágerlistákra. Az album a héten az amerikai rangsorban a harmadik, a britben a második, a németben a kilencedik, a miénkben a 11. helyen szerepel. A szóban forgó együttes a The xx londoni trió, amelynek január 13-án kiadott harmadik, I See You című stúdiólemeze a múlt héten odahaza és Németországban is az eladási lista csúcsára iratkozott fel, a héten mindkét piacon az ötödik. Az USA-ban a héten 46 ezer példánnyal (36 ezer az eladás) az ezüstérmes pozícióban kezdett. Nálunk is új belépő, a 39. helyen.

 

Listavezető dalok

Amerikai Egyesült Államok – Migos featuring Lil Uzi Vert: Bad and Boujee

Egyesült Királyság – Ed Sheeran: Shape of You

Németország – Ed Sheeran: Shape of You

Magyarország – Rag’n’Bone Man: Human

 

A Bad and Boujee és a Human is visszatért az élre

Az amerikai piacon Ed Sheeran angol énekes a múlt héten rajt–cél győzelmet arató Shape of You-val a második, a hatodik pozícióban rajtoló Castle on the Hill-lel a 28. helyre hátrált. A csúcsra a két héttel ezelőtti listavezető, a Quavo, Takeoff és Offset alkotta Migos georgiai hiphopcsapat és Lil Uzi Vert philadelphiai rapper közös zeneszáma, a Bad and Boujee jött vissza – megszakítással második hete vezet. A hetedik pozícióban debütált a Drew Taggart és Alex Pall alkotta The Chainsmokers a Paris című szerzeménnyel. A New York-i duó előző slágere, a Halsey közreműködésével készített Closer tizenkét hétig uralta az amerikai mezőnyt, a héten a negyedik. Öt héttel ezelőtt a hatodik helyre érkezett meg az angol Zayn és a pennsylvaniai Taylor Swift a február 10-én bemutatásra kerülő A sötét ötven árnyalata (Fifty Shades Darker) című film I Don’t Wanna Live Forever című betétdalával, amely ezúttal négy pozíciót javítva a nyolcadik.

A brit rangsor első két helyén nincs változás, a Shape of You harmadik hete első, a Castle on the Hill harmadik hete második. Tíz pozíciót előlépve a 11. Sean Paul jamaicai énekes a koszovói albán származású Dua Lipa angol énekesnővel készült No Lie című felvétele. Dua Lipa még 2015 októberében megjelent zeneszáma, a Be the One második hete tartózkodik a brit listán, harminchárom helyet ugorva a 21. pozícióban van. A legmagasabban nyitó újdonság, Tinie Tempah angol rapper Tinashe amerikai énekesnővel készített szerzeménye, a Text from Your Ex a 35. helyen nyitott.

Németországban is harmadik hete Ed Sheeran slágere, a Shape of You vezet. A következő három pozícióban sincs változás: az ezüstérmesben a Rockabye (Clean Bandit featuring Sean Paul & Anne-Marie), a bronzérmesben a Castle on the Hill (Ed Sheeran), a negyedikben az Alone (Alan Walker featuring Noonie Bao) található. A tízes mezőnyben három új belépőre lelünk: tizenegy helyet ugorva az ötödik a The Chainsmokers dala, a Paris, nyolcat javítva a hatodik Sage the Gemini kaliforniai rapper felvétele, a Now and Later, egyet előlépve a tizedik Sean Paul és Dua Lipa zeneszáma, a No Lie.

Nálunk a Shape of You egy hét után trónfosztott lett, a második pozícióba hátrált. A Castle on the Hill hatot rontva a kilencedik. Az élre az angol Rag’n’Bone Man slágere, a Human tért vissza, amely megszakításokkal hatodik hete uralja a mezőnyt. A TOP 40-ben öt újdonság szerepel: a Spoon 21 eurovíziós versenydala, a Deák a 18., Mark Morrison hannoveri születésű angol énekes Return of the Mack című 1996-os szerzeményének The Mack című átdolgozása Nevada stockholmi lemezlovas, az eredeti énekes és Fetty Wap New Jersey-i rapper előadásában a 28., John Legend felvétele, a Start a Fire a Kaliforniai álomból a 32. (az ohiói énekes játszik is a filmben), ugyancsak a filmből Emma Stone, Callie Hernandez, Sonoya Mizuno és Jessica Rothe szereplők zeneszáma, a Someone in the Crowd a 38., két Puerto Ricó-i énekes, Luis Fonsi és Daddy Yankee dala, a Despacito a 40. helyet foglalta el. A rádióállomásaink második hete a Rockabye (Clean Bandit featuring Sean Paul & Anne-Marie) című slágert sugározzák a leggyakrabban.

 

Listavezető nagylemezek

Amerikai Egyesült Államok – The Weeknd: Starboy

Egyesült Királyság – Pete Tong with The Heritage Orchestra: Classic House

Németország – Antilopen Gang: Anarchie und Alltag

Magyarország – Tankcsapda: Dolgozzátok fel!

 

Viszonylagos nyugalom az albumpiacon

Az USA-ban megszakítással negyedik hete a kanadai The Weeknd harmadik stúdiólemeze, a Starboy a legkelendőbb, 61 ezer példánnyal vezet, amelyből mindössze 13 ezer az eladás. A rangsorban tartózkodás negyedik hetében hatalmasat ugrott, a 106. pozícióból a 13. helyre jött fel a Run the Jewels amerikai hiphopduó harmadik, Run the Jewels 3 című stúdióalbuma.

Az Egyesült Királyságban Pete Tong 1960-as születésű angol lemezlovas az 1980-as születésű honfitársa, Jules Buckley vezette The Heritage Orchestrával készült albuma, a Classic House került fel a csúcsra. A korong kilencedik hete tanyázik a listán, 19 516 példánnyal áll az élen, ebből 18 981 az eladás. A TOP 10-ben két új belépő található: Mike Oldfield angol zenész 26. stúdiólemeze, a Return to Ommadawn a negyedik, a Frank Carter & The Rattlesnakes angol hardcore-punk zenekar második stúdióalbuma, a Modern Ruin a hetedik pozíciót szerezte meg.

A német élmezőnyben három újdonságra lelünk. A 2009-ben alakult Antilopen Gang német hiphopcsapat nagylemeze, az Anarchie und Alltag a csúcson, Mike Oldfield korongja (Return to Ommadawn) a harmadik, Estikay német rapper első stúdióalbuma, az Auf entspannt a hatodik helyen startol.

Idehaza kilencedik hete a Tankcsapda dupla nagylemeze, a Dolgozzátok fel! a legnépszerűbb hanghordozó. Az együttes átdolgozott tizenkét magyar zeneszámot, ezek hallhatók az első CD-n (Mások dalai tőlünk), a másikon (A mi dalaink másoktól) a trió tizennégy zeneszámának az átirata csendül fel, amelyeket felkért zenészek öntöttek új formába. A The xx fent említett korongja mellett további három új belépő szerepel a negyvenes mezőnyben: a tavaly, április 21-én elhunyt Prince november 22-én kiadott slágergyűjteménye, a 4ever a 18., az Accept német metálzenekar koncertalbuma, a Restless and Live: Blind Rage – Live in Europe 2015 a 35., Bonobo Los Angelesben élő angol zenész hatodik stúdiólemeze, a Migration a 40. pozícióba iratkozott fel.

Puha József

2017. 01. 31. 20:00

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Listamustra 2017/5. hét cikk képei
Listamustra - Listamustra 2017/5. hét