Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Listamustra 2017/8. hét

Listamustra - Listamustra 2017/8. hét

Megoszlanak a vélemények arról, milyen volt Lady Gaga minikoncertje, amelyet az amerikaifutball-liga (NFL) döntőjének, a Super Bowlnak a szünetében adott. Az azonban vitathatatlan, hogy a New York-i énekesnő sokat profitál a fellépésből, újra szárnyal, főleg odahaza.

Az október 21-én megjelent ötödik, Joanne című stúdiólemezéről a második kiemelt dal, a Million Reasons (az első a Perfect Illusion) tizenegy hétig szerepelt az amerikai Hot 100 mezőnyében, az 52. helyig jutott, tehát eddigi sikere mérsékeltnek is csak jóindulattal mondható. A héten visszatért a listára, méghozzá a negyedik pozícióba! Lady Gaga egy másik slágere is visszajött a rangsorba, a 2009-es Bad Romance az 50. helyre. A Joanne 201 ezer példánnyal (170 ezer volt az eladás) az amerikai albumeladási lista csúcsán rajtolt. A héten, a rangsorban tartózkodás 16. hetében a 66. pozícióból az ezüstérmesbe ugrott, 74 ezer példánnyal, amelyből 48 ezer az eladás. Első stúdiólemeze, a 2008-as The Fame 38 ezer példánnyal (17 ezer az eladás) a hatodik helyre tért vissza, 173. hete található a listán. Második stúdióalbuma, a 2011-es Born This Way 17 ezerrel a 25., a harmadik, a 2013-as Artpop ötezerrel a 174. pozícióba jött vissza. Előbbi 54., utóbbi 29. hete tanyázik a rangsorban. Lady Gaga negyedik stúdiólemeze a Tony Bennett-tel készített 2014-es Cheek to Cheek, ez nincs a listán.

 

Listavezető dalok

Amerikai Egyesült Államok – Ed Sheeran: Shape of You

Egyesült Királyság – Ed Sheeran: Shape of You

Németország – Ed Sheeran: Shape of You

Magyarország – Ed Sheeran: Shape of You

 

Továbbra is legyőzhetetlen a Shape of You

Az USA-ban két hét megszakítással harmadik hete az angol Ed Sheeran szerzeménye, a Shape of You a legnagyobb sláger. A várakozásnak megfelelően az amerikai albumeladási rangsor élén debütált Big Sean Santa Monica-i születésű detroiti rapper negyedik stúdiólemeze, az I Decided, amelyről a beharangozó zeneszám, a Bounce Back kilenc helyet javítva a hatodik, a listán szereplés 14. hetében. A második kiemelt felvétel, a Moves harminchat pozíciót ugorva a 38. helyen kötött ki, a rangsorban tartózkodás hetedik hetében. A korongról a No Favors (featuring Eminem) a 22., a Sacrifices (featuring Migos) a 70., a Halfway Off the Balcony a 74., a Jump Out the Window a 76., az Owe Me a 86., a Light (featuring Jeremih) a 97. pozícióba iratkozott fel. Három hete a hetedik helyre érkezett meg a The Chainsmokers New York-i duó Paris című dala, amely visszatért az élmezőnybe, a tizedik pozícióba.

Az Egyesült Királyságban a Shape of You hatodik hete vezet. Ed Sheeran másik szerzeménye, a Castle on the Hill öt hétig volt ezüstérmes, most bronzérmes. A második helyre Rag’n’Bone Man angol énekes slágere, a Human jött fel – megszakításokkal harmadik hete található itt. A hetedik pozíciót foglalta el Katy Perry újdonsága, a Bob Marley unokájával, Skip Marley-val készült Chained to the Rhythm. A kaliforniai énekesnő a zeneszámot élőben február 12-én, az 59. Grammy Awardson mutatta be. Állandó szerzőtársa, Max Martin és a társelőadó, a jamaicai énekes mellett Sia is részt vett a felvétel komponálásában.

A Shape of You a német mezőnyt hatodik hete uralja. A TOP 10-ben két új belépőre lelünk. Megfelezve helyezését a kilencedik Maître Gims kongói születésű francia rapper-énekes Dany Synthé közreműködésével készített Loin című dala. Martin Garrix holland producer és Dua Lipa angol énekesnő slágere, a Scared to Be Lonely hét pozíciót előlépve a tizedik.

Nálunk a Shape of You megszakítással negyedik hete első. A negyvenes mezőnyben nyolc újdonság tanyázik. Az angol Depeche Mode március 17-én érkező 14. stúdióalbuma, a Spirit előhírnöke, a Where’s the Revolution a negyedik, Mariah Carey New York-i énekesnő és YG comptoni rapper zeneszáma, az I Don’t a tizedik, Pápai Joci az idei A Dalt megnyert szerzeménye, az Origo a 11., Josh Groban Los Angeles-i énekes slágere, a You Raise Me Up a 23., Deniz felvétele, a Veled a 26., a kolumbiai születésű Shakira és a szintén kolumbiai Maluma énekes zeneszáma, a Chantaje a 33., Rag’n’Bone Man szerzeménye, a Skin a 36., Halász Judit örökzöldje, a Boldog születésnapot a negyvenedik helyen nyitott. A rádióállomásaink ötödik hete a Clean Bandit cambridge-i trió, Sean Paul jamaicai énekes és Anne-Marie essexi énekesnő Rockabye című dalát sugározzák a leggyakrabban.

 

Listavezető nagylemezek

Amerikai Egyesült Államok – Big Sean: I Decided

Egyesült Királyság – Rag’n’Bone Man: Human

Németország – Majoe: Auge des Tigers

Magyarország – Musical: A Pál utcai fiúk

 

Rag’n’Bone Man hatalmas bravúrja

Az amerikai piacon Big Sean albuma, az I Decided 151 ezer példánnyal startol a rangsor csúcsán, ebből 65 ezer az eladás. A rappernek odahaza ez a második listavezetője, az előző stúdiólemezével, a 2015 februárjában kiadott Dark Sky Paradise-szal is rajt–cél győzelmet aratott. A tízes mezőnyben további három új belépő szerepel: Reba McEntire 1955-ös születésű oklahomai countryénekesnő 29. stúdióalbuma, a Sing It Now: Songs of Faith & Hope 54 ezerrel (52 ezer az eladás) a negyedik, a Dear Evan Hansen című Broadway-musical nagylemeze 29 ezerrel (25 ezer az eladás) a nyolcadik, a csak streameléssel elérhető The RCA-List, Vol. 4. című, harminchat felvételből álló válogatás 26 ezerrel a tizedik pozíciót szerezte meg.

A brit lista élén Rag’n’Bone Man első stúdióalbuma, a Human kezdett, csodás eredménnyel, 117 101 példánnyal, amelyből 112 433 az eladás. Tavaly mindössze három nagylemez érte el egy hét alatt a százezres határt – David Bowie albuma, a Blackstar 146 168 (az eladás: 143 455), a The Rolling Stones korongja, a Blue & Lonesome 105 830 (az eladás: 104 634), valamint Michael Ball és Alfie Boe nagylemeze, a Together 109 708 példánnyal (az eladás: 109 594) tanyázott a csúcson. A brit élmezőnyben további két újdonságot találunk: a Thunder londoni hardrockzenekar 11. stúdióalbuma, a Rip It Up a harmadik, Nines londoni rapper nagylemeze, a One Foot Out a negyedik helyen debütált.

A német TOP 10 felét új belépők adják. Majoe Srí Lanka-i tamil származású német rapper harmadik stúdióalbuma, az Auge des Tigers az élre, Rag’n’Bone Man nagylemeze (Human) az ezüstérmes, A sötét ötven árnyalata (Fifty Shades Darker) című film zenéje a bronzérmes, Matthias Schweighöfer német színész-énekes korongja, a Lachen Weinen Tanzen az ötödik, az Overkill New Jersey-i metálegyüttes 18. stúdióalbuma, a The Grinding Wheel a tizedik pozícióba iratkozott fel.

Idehaza tizenegy hét után trónfosztott lett – de bizonyára csak átmenetileg – a Tankcsapda dupla, Dolgozzátok fel! című CD-je. Dés László és Geszti Péter Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című ifjúsági regényéből készült, a Vígszínházban látható musicaljének a nagylemeze vette át a vezetést, a rangsorban tartózkodás 13. hetében. Tavaly decemberben egy hétig szerepelt már a listán, a 24. helyen Szirtes Edina Mókus albuma, a tíz megzenésített verset tartalmazó Ki viszi át […] Who Carries Love Over […], amely a bronzérmes pozícióba tért vissza. A negyvenes mezőnyben öt új jelzésű korongra lelünk. Szőke Nikoletta 2008-as nagylemeze, a Golden Earrings a 15., a Hajdu Klára Quartet 2013-as albuma, a Come with Me a 25., David Bowie 1974-es koncertlemeze, a David Live a 28., a Binder Quartet tavalyi albuma, a Nevergreens a 32., David Bowie 1976-os stúdiólemeze, a Station to Station a 38. helyre érkezett meg.

Puha József

2017. 02. 21. 20:00

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Listamustra 2017/8. hét cikk képei
Listamustra - Listamustra 2017/8. hét