Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Listamustra 2017/12. hét

Listamustra - Listamustra 2017/12. hét

Felgyorsult zenei világunkban még a nagy sztárokat is elfelejtjük, ha azok huzamosabb ideig nem adnak életjelet magukról. Így járt Lorde is. Az új-zélandi énekesnő tiniként lett világsztár, aztán eltűnt. A tervek szerint június 16-án érkezik a második, Melodrama című stúdiólemeze, amelyről már megjelent az első dal.

Az 1996. november 7-én született Lorde az eddigi legnagyobb slágerével, a Royals cíművel a 2014-es Grammy Awardsról két díjat hozott el: a zeneszámot az év dalának kiáltották ki és ő lett a legjobb popelőadó. Az énekesnő még nem volt tizenhét éves, amikor 2013 októberében a Royalsszal átvette a vezetést az amerikai listán, kilenc hétig állt vele az élen, a britet egy hétig uralta a slágerrel, 2013 novemberében. Az amerikai piacon ezt megelőzően közel huszonhat évvel korábban, 1987 novemberében vezetett fiatalabb előadó, Tiffany az I Think We’re Alone Now című felvétellel. A brit mezőnyt tizenöt évvel korábban, 1998 júliusában uralta fiatalabb előadó, Billie Piper a Because We Want To című szerzeménnyel. Lorde újdonsága, a Green Light az amerikai rangsorban a múlt héten a 100. helyen debütált, onnan a 19. pozícióba jött fel, a németben nyolc helyet javítva a 38. pozícióban található, a britben a 28., a miénkben a 20. helyen kezdett.

 

Listavezető dalok

Amerikai Egyesült Államok – Ed Sheeran: Shape of You

Egyesült Királyság – Ed Sheeran: Shape of You

Németország – Ed Sheeran: Shape of You

Magyarország – Ed Sheeran: Shape of You

 

Ed Sheeran, az egyeduralkodó

Az amerikai Billboard magazin Hot 100 rangsorának csúcsán megszakítással hetedik hete Ed Sheeran slágere, a Shape of You tanyázik. Az angol sztár ÷ (Divide) című harmadik stúdióalbumáról és annak Deluxe változatáról további tizenkét zeneszám szerepel a listán: a Castle on the Hill harminchat pozíciót ugorva a 39. helyen található (nyolc hete a hatodik pozícióba iratkozott fel), a How Would You Feel (Paean) a 84. helyre tért vissza (két hete a 41. pozícióban nyitott), a Perfect a 37., a Dive a 49., a Galway Girl az 53., a Happier az 59., a New Man a 72., a Supermarket Flowers a 75., a What Do I Know? a 83., az Eraser a 90., a Hearts Don’t Break Around Here a 93., a Barcelona a 96. helyre érkezett meg. A rangsorban tartózkodás 14. hetében belépett az élmezőnybe, tizenöt pozíciót javítva a kilencedik az elmúlt hónapok vezető európai slágere, a Clean Bandit cambridge-i trió, Sean Paul jamaicai énekes és Anne-Marie essexi énekesnő felvétele, a Rockabye, amely a brit listát kilenc hétig vezette. A Clean Bandit eddig egy szerzeménnyel szerepelt (még kvartettként) az amerikai mezőnyben, a Jess Glynne-nel készült Rather Be cíművel, amely a tizedik helyig jutott.

Ed Sheeran nagylemezének alapverzióján tizenkét dal található, a Deluxe változata néggyel egészül ki. A tizenhat zeneszám a múlt héten a brit rangsor húszas mezőnyében szerepelt, a héten a harmincas mezőnyben találhatók, közülük kilenc – akárcsak egy hete – a TOP 10-ben tanyázik. A Shape of You tizedik hete első, a Galway Girl maradt a második, a Castle on the Hill maradt a harmadik, a Perfect az ötödik (negyedik volt), a New Man a hatodik (ötödik), a Happier a hetedik (hatodik), a Supermarket Flowers a nyolcadik (kilencedik), a What Do I Know? a kilencedik (tizedik), a Dive a tizedik (nyolcadik), a Barcelona a 13. (12.), a Nancy Mulligan a 15. (13.), a How Would You Feel (Paean) a 16. (11.), a Hearts Don’t Break Around Here a 22. (15.), a Bibia Be Ye Ye a 24. (18.), az Eraser a 26. (14.), a Save Myself a 29. (19.) pozícióban szerepel. A tízes mezőnyben – akárcsak a múlt héten – a New York-i The Chainsmokers és a londoni Coldplay szerzeménye, a Something Just Like This található még, amely hetedikből lett negyedik.

A német listán Ed Sheeran tizenöt felvételét leljük meg, csak a Save Myself hagyta el a mezőnyt. A Shape of You tizedik hete vezet, a Galway Girl az ötödik (nyolcadik volt), a Castle on the Hill a hetedik (harmadik), a Perfect a 20. (13.), a Happier a 27. (16.), a New Man a 34. (20.), a Dive a 41. (23.), a What Do I Know? a 49. (35.), az Eraser az 50. (21.), a Supermarket Flowers az 52. (29.), a Nancy Mulligan az 58. (43.), a How Would You Feel (Paean) a 61. (30.), a Barcelona a 62. (42.), a Hearts Don’t Break Around Here a 78. (45.), a Bibia Be Ye Ye a 92. (52.) helyen szerepel. Az élmezőnyben egy új belépő van: megfelezve pozícióját a hatodik két londoni zenész: Jax Jones lemezlovas-producer és Raye énekesnő You Don’t Know Me című slágere, amely a brit rangsorban a harmadik helyig vitte.

A Shape of You megszakítással nyolcadik hete áll a magyar Single (track) Top 40 lista csúcsán, és már a hazai rádióállomások is ezt játsszák a leggyakrabban. A Perfect a dallista 39. pozíciójában rajtol. Ezen és Lorde fent említett újdonságán (Green Light) kívül további öt új belépő található a mezőnyben. Antonyo magyar lemezlovas zeneszáma, a Been Too Long a 19., Michael Kiwanuka ugandai származású angol énekes szerzeménye, a Cold Little Heart a 25., Király Viktor, Majka és Curtis felvétele, a Hatodik emelet a 32., Rico rapper és Miss Mood énekesnő dala, a Vihar a 35., a Honeybeast új, Súlytalan című stúdióalbumáról az Így játszom a 40. helyet szerezte meg.

 

Listavezető nagylemezek

Amerikai Egyesült Államok – Ed Sheeran: ÷

Egyesült Királyság – Ed Sheeran: ÷

Németország – Ed Sheeran: ÷

Magyarország – Ed Sheeran: ÷

 

Ed Sheeran, az egyeduralkodó

Ed Sheeran a várakozásnak megfelelően az amerikai albumrangsor élét is elfoglalta. A ÷ 451 ezer példánnyal aratott rajt–cél győzelmet, ebből 322 ezer az eladás. Legutóbb J. Cole frankfurti születésű amerikai rapper startolt jobban a december 9-én kiadott 4 Your Eyez Only című negyedik stúdiólemezével, 492 ezer példánnyal, ebből 363 ezer volt az eladás. A TOP 10-ben még egy újdonságra lelünk: Khalid georgiai születésű r&b-énekes első stúdióalbuma, az American Teen 37 ezerrel (12 ezer az eladás) a kilencedik pozícióban debütált.

A brit piacon második hete a ÷ a legkelendőbb kiadvány, ezúttal 303 520 példánnyal uralja a mezőnyt, ebből 245 240 az eladás. Laura Marling berkshire-i születésű énekesnő hatodik stúdiólemeze, a Semper Femina az ötödik, az 1977-ben alakult, Marc Almond és Dave Ball alkotta Soft Cell leedsi szintipopduó dupla válogatáskorongja, a Hits and Pieces – The Best of a hetedik, a Circa Waves liverpooli rockzenekar második stúdióalbuma, a Different Creatures a 11., A szépség és a szörnyeteg (Beauty and the Beast) című film zenéje a 12. helyen kezdett.

A ÷ Németországban is második hete vezet. A tízes mezőny felét német zenészek új belépői adják. Az SDP popduó nagylemeze, a Die bunte Seite der Macht az ezüstérmes, a Fury in the Slaughterhouse rockegyütes három CD-s gyűjteménye, a 30 – The Ultimate Best of Collection a bronzérmes, Yvonne Catterfeld albuma, a Guten Morgen Freiheit a negyedik, a Staubkind pop-rock zenekar nagylemeze, az An jedem einzelnen Tag a nyolcadik, Beatrice Egli tavalyi, Kick im Augenblick című stúdióalbumának koncertváltozata a kilencedik pozícióba iratkozott fel.

Mi sem maradhatunk ki a jóból, a ÷ nálunk is az élen nyitott. A negyvenes mezőnyben további három újdonság szerepel: a P. Mobil életművének újabb díszdoboza, a három CD-ből álló 2008–2017 (Baranyi évek) a 22., a Lovasi András vezette Kiscsillag nagylemeze, a Semmi konferencia a 28., a Cloud 9+ második stúdióalbuma, a The Next Step a 38. helyre érkezett meg.

Puha József

2017. 03. 21. 20:00

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Listamustra 2017/12. hét cikk képei
Listamustra - Listamustra 2017/12. hét