Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Listamustra 2017/13. hét

Listamustra - Listamustra 2017/13. hét

Vera Lynn egymás után állítja fel a rekordokat. Ezek nagy erőfeszítést nem igényelnek, csak egyet kell tennie: élnie. Ő a zenetörténet legidősebb előadója, aki stúdiólemezzel jelentkezett, pontosabban stúdiólemezt jelentettek meg tőle. A három nappal a századik születésnapja előtt, március 17-én kiadott Vera Lynn 100 című albuma a brit lista harmadik helyén debütált, s ezzel az énekesnő a TOP 10 történetének legkorosabb szereplője.

Dame Vera Lynn 1917. március 20-án született Londonban. A második világháború alatt a legnépszerűbb angol előadó volt, egyben sok ember támasza is a harcok szörnyűségeiről és a katonák magányáról szóló dalaival. Gyakran lépett fel a brit és a szövetséges katonáknak. Élete során számtalan díjjal jutalmazták, megkapta a Dame címet, a lovagi cím női megfelelőjét is. Az énekesnő a brit nagylemez-eladási rangsor legidősebb vezetője. Kilencvenkét évesen, 2009 szeptemberében, pályafutása során először foglalta el a csúcsot a második világháború kitörésének hetvenedik évfordulójára megjelent, húsz háborús zeneszámot felvonultató We’ll Meet Again – The Very Best of Vera Lynn című válogatásával. A normandiai partraszállás hetvenedik évfordulójára, 2014 júniusában kiadott, ötven korabeli felvételt tartalmazó National Treasure – The Ultimate Collection című gyűjteménye a 13. pozícióig jutott, s ezzel az előadó a lista húszas mezőnye történetének legkorosabb szereplője lett. A Vera Lynn 100 című albumán tizenkét szerzemény található, új zenei köntösben, a díva hangja viszont a régi, nem énekelte fel újra ezeket. Több dalból duett lett, többek között Alfie Boe-val vagy Cynthia Erivóval is énekel.

 

Listavezető dalok

Amerikai Egyesült Államok – Ed Sheeran: Shape of You

Egyesült Királyság – Ed Sheeran: Shape of You

Németország – Ed Sheeran: Shape of You

Magyarország – Ed Sheeran: Shape of You

 

Drake-daldömping

Az USA-ban megszakítással nyolcadik hete az angol Ed Sheeran Shape of You-ja a legnagyobb sláger. Az élmezőnyben egy új belépőre lelünk: négy helyet javítva a tizedik két fiatal hiphopelőadó: az 1993-as születésű kaliforniai Kyle és az 1997-es születésű georgiai Lil Yachty szerzeménye, az iSpy. Két visszatérőt is találunk itt. The Weeknd kanadai énekes és a Daft Punk francia duó közös, I Feel It Coming című zeneszámának eddig a kilencedik volt a csúcspozíciója, most hét helyet javítva az ötödik. Érdekes pályát fut be a két New York-i lemezlovas alkotta The Chainsmokers az angol Coldplay együttessel készített felvétele, a Something Just Like This. Három hete az 56. pozícióban rajtolt, onnan az ötödik helyre ugrott, a múlt héten a 11. pozícióban szerepelt, most a nyolcadik. A The Chainsmokers további két dallal hódít: a rangsorban 33. hete tartózkodó, tizenkét hétig vezető Closer (featuring Halsey) a héten szorult ki a tízes mezőnyből, a 13. helyre hátrált, a listán kilencedik hete található Paris két pozíciót rontva a kilencedik.

Az amerikai rangsorban a 14. helyre érkezett meg Nicki Minaj Trinidad és Tobagó-i születésű rapperlány két rapperrel, a kanadai Drake-kel és a New Orleans-i születésű Lil Wayne-nel készült újdonsága, a No Frauds. A brit listán ez a múlt héten a 49. pozícióban nyitott, a héten nem szerepel a százas mezőnyben, az egyik közreműködő, Drake viszont huszonkét szerzeménnyel tanyázik ott, a More Life című új albumának az összes zeneszáma megtalálható benne. A beharangozóként még októberben megjelent, a tizedik helyig jutó Fake Love a 71. pozícióból a 43. helyre jött fel. A Passionfruit a negyedik, a KMT (featuring Giggs) a kilencedik, a Blem a 14., a No Long Talk (featuring Giggs) a 17., a Get It Together (featuring Black Coffee and Jorja Smith) a 24., a Portland (featuring Quavo and Travis Scott) a 27., a Madiba Riddim a 31., a Gyalchester a 32., a Skepta Interlude a 35., a Free Smoke a 36., a Teenage Fever a 37., a 4422 (featuring Sampha) a 39., a Jorja Interlude a 42., a Sacrifices (featuring 2 Chainz and Young Thug) az 51., a Lose You az 54., a Glow (featuring Kanye West) az 55., a Can’t Have Everything az 58., a Do Not Disturb a 61., a Nothings Into Somethings a 62., a Since Way Back (featuring PartyNextDoor) a 63., az Ice Melts (featuring Young Thug) a 65. pozícióban startol. A TOP 10-ben még egy új belépő szerepel: a Clean Bandit cambridge-i trió Zara Larsson svéd énekesnővel készített felvétele, a Symphony a hatodik helyen kezdett. Négy pozíciót javítva a nyolcadik Martin Jensen dán lemezlovas-producer a Solo Dance-szel, tíz helyet ugorva a tizedik Anne-Marie essexi énekesnő a Ciao Adiosszal.

A német rangsorban – akárcsak a britben – 11. hete a Shape of You az első. Egy pozíciót javítva az ezüstérmes Burak Yeter török lemezlovas-producer Danelle Sandovallal készült Tuesday című slágere. A 74. helyről a hetedikre ugrott Zuna libanoni születésű német rapper Azettel és Noizyval készített Nummer 1 című dala.

A hazai rádióállomások második hete a Shape of You-t játsszák a leggyakrabban, a szerzemény a Single (track) Top 40 listánkat megszakítással kilencedik hete uralja. Nálunk is a Tuesday (Burak Yeter featuring Danelle Sandoval) a második. A mezőnyben két újdonságra lelünk: a Stargate norvég producerduó az amerikai P!nkkel és az ausztrál Siával készült zeneszáma, a Waterfall a 26., Laura Marling angol énekesnő 2010-es felvétele, a What He Wrote a 37. pozíciót szerezte meg.

 

Listavezető nagylemezek

Amerikai Egyesült Államok – Ed Sheeran: ÷

Egyesült Királyság – Ed Sheeran: ÷

Németország – Depeche Mode: Spirit

Magyarország – Ed Sheeran: ÷

 

Depresszió-albumdömping

Az amerikai piacon második hete Ed Sheeran harmadik stúdiólemeze, a ÷ (Divide) a legkelendőbb, ezúttal 180 ezer példánnyal áll az élen, ebből 87 ezer az eladás. Az élmezőnyben egy újdonság található: A szépség és a szörnyeteg (Beauty and the Beast) című film zenéje 57 ezer példánnyal (48 ezer az eladás) a harmadik helyre iratkozott fel. A következő új belépő, Josh Turner dél-karolinai születésű, Nashville-ben élő countryzenész hatodik stúdióalbuma, a Deep South a 18. pozícióban debütált.

Az Egyesült Királyságban a ÷ harmadik hete vezet, most 206 411 példánnyal, amelyből 165 246 az eladás. A tízes mezőnyben Drake említett nagylemeze, a második helyet elfoglaló More Life és Vera Lynn szintén említett, a harmadikon rajtoló korongja, a Vera Lynn 100 mellett még két újdonság szerepel. Az 1980-ban alakult Depeche Mode angol szintipopzenekar 14. stúdióalbuma, a Spirit az ötödik, Zara Larsson második stúdiólemeze, a So Good a hetedik pozícióba érkezett meg.

Németországban – ahogy várható volt – a Depeche Mode trónfosztottá tette Ed Sheeran albumát. A TOP 10-ben további három új belépő tanyázik. Roger Cicero német zenész válogatáslemeze, a Glück ist leicht – Das Beste von 2006–2016 a negyedik, a Milky Chance német folkegyüttes második stúdióalbuma, a Blossom az ötödik, Drake korongja (More Life) a hetedik helyen nyitott.

Nálunk a Depeche Mode lemezét egyelőre nem jegyzik, második hete a ÷ az első. A Kossuth-díjas Lovasi András vezette Kiscsillag albuma, a Semmi konferencia a 28. pozícióból az ezüstérmesbe ugrott. A Mindflowers magyar dzsesszzenekar harmadik nagylemeze, a 3rd a 16. helyen startol. A Depresszió rockegyüttes kilenc albummal van jelen a negyvenes mezőnyben: az Amíg tart (2002) a 19., a Nincs jobb kor (2010) a 26., a Tiszta erőből (2000) a 32. pozícióban kezdett,  A folyamat zajlik… (2014) a 18., az Egy életen át (2004) a 20., a Csak a zene (2013) a 25., Az ébredés útján (2006) a 29., a Vízválasztó (2011) a 30., az Egyensúly (2008) a 33. helyre jött vissza.

Puha József

2017. 03. 28. 20:00

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Listamustra 2017/13. hét cikk képei
Listamustra - Listamustra 2017/13. hét