Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Despacito – csak pici hiányzott a megasikerhez

Listamustra - Despacito – csak pici hiányzott a megasikerhez

A Despacitót a még meg sem született generációk is ismerni fogják. Elképzelhető, hogy a hőstetteit jobban, mint magát a dalt, a sláger befészkelte magát az örökranglisták élére. Olyan sikert ért el, amit nagyon nehéz túlszárnyalni. Kár, hogy sem a német, sem az amerikai örökrangsorban nem lett egyeduralkodó. Én drukkoltam neki, pedig a könyökömön jön ki már, ráadásul a diadala főleg a slágerlisták összeállításának megváltozott módjával magyarázható.

Luis Fonsi és Daddy Yankee zeneszáma január 12-én jelent meg. Világszerte ismert és egyre sikeresebb volt már, amikor a két Puerto Ricó-i előadónak sikerült megnyernie napjaink vezető világsztárját, Justin Biebert, a dal új változata, remixe a kanadai énekessel készült el, ez április 17-én került forgalomba, s ez lett megasláger.

A Despacitónak Németországban volt a legnagyobb esélye az egyeduralkodásra. Tizenhét hétig vezetett, az óriási siker kapuján viszont nem tudott belépni, a legfontosabb héten az Axwell Λ Ingrosso svéd duó felvétele, a More Than You Know legyőzte. Az alkalmi triónak a Boney M.-mel kell megosztania a helyi örökrangsor első helyét, az együttes a Rivers of Babylon című szerzeménnyel uralta tizenhét hétig a német listát, 1978-ban.

Listamustra - Despacito – csak pici hiányzott a megasikerhez

Az USA-ban kiszámíthatóbb volt a helyzet, tudtuk, hogy Taylor Swift tesz keresztbe a Despacito abszolút csúcsszerzésének. Tizenhat hét után került sor trónfosztásra, a pennsylvaniai énekesnő újdonsága, a Look What You Made Me Do foglalta el a Hot 100 rangsor élét. A Despacito a listavezetés alapján Mariah Carey és a Boyz II Men zeneszámával, a One Sweet Day-jel együtt lett az amerikai zenetörténet legsikeresebb dala, amely 1995-ben és 1996-ban tanyázott tizenhat hétig a vezető pozícióban.

Az Egyesült Királyságban a Despacito megszakításokkal tizenegy hétig vezetett. Európa legfontosabb zenepiacán az abszolút csúcsszerzés nem került elérhető közelségbe. Ha a hőskort is figyelembe vesszük, akkor Frankie Laine (1913–2007) 1953-as slágere, az I Believe az örökrangsor első helyezettje, tizennyolc héttel. A legtöbb forrás azonban a régmúltat figyelmen kívül hagyva Bryan Adams 1991-es felvételét, az (Everything I Do) I Do It for You címűt tartja rekordernek, amely tizenhat hétig uralta a brit mezőnyt.

A Despacito diadalához nagyban hozzájárult a slágerlisták összeállításának megváltozott módja, hogy a streamelés, az internetes zenehallgatás is beleszámítódik már a helyezésekbe.

Puha József

2017. 09. 11. 21:00

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

vnv 2017. 09. 23. 10:44
jo
vnv 2017. 09. 23. 10:44
szuper jo szam
vendég 2017. 09. 23. 12:12
szuper!
lurad punk 2018. 06. 24. 13:10
Gyors hitel 24 Alkalmazzunk most rugalmas személyi kölcsönként. Hozza fel a kölcsönt több egyszerű részletre. Több pénz. Szükség esetén növelje a kért összeget. Elnapolása. Csinálj áttörést, késedelmes fizetést havonta, ha szüksége van rá. Lépjen kapcsolatba velünk és mondja el nekünk az összeget. luradpunk@gmail.com A gyors hitel-alkalmazás 24 személyi kölcsönként Rugalmas. Hozza fel a kölcsönt több egyszerű részletre. Több pénz. Szükség esetén növelje a kért összeget. Elnapolása. Csinálj áttörést, késedelmes fizetést havonta, ha szüksége van rá. Lépjen kapcsolatba velünk és mondja el nekünk az összeget.   luradpunk@gmail.com .

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Despacito – csak pici hiányzott a megasikerhez cikk képei
Listamustra - Despacito – csak pici hiányzott a megasikerhezListamustra - Despacito – csak pici hiányzott a megasikerhez