Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Listamustra 2017/38. hét

Listamustra - Listamustra 2017/38. hét

Világviszonylatban az utóbbi évek két legsikeresebb angol férfiénekese Ed Sheeran és Sam Smith. Sheeran uralta az év első felét, a harmadik, ÷ (Divide) című stúdióalbumával, valamint az arról kimásolt dalokkal, a Shape of You-val, a Castle on the Hill-lel és a Galway Girllel a legnépszerűbb énekes volt. Smith lehet a következő hónapok legnagyobb sztárja. Az első lépést már megtette, a Too Good at Goodbyes című újdonságával a brit listán rajt–cél győzelmet aratott.

Sam Smith az eddigi sikereire a 2015-ös Grammy Awardson tette fel a koronát. A Stay with Me című slágerét az év felvételének és az év dalának választották, ő lett a legjobb új előadó, az első stúdiólemezét, az In the Lonely Hourt pedig a legjobb popalbumnak kiáltották ki. A Too Good at Goodbyes a készülő, második stúdiólemezének az előhírnöke, a korong a tervek szerint még idén megjelenik. Sam Smith a mostani diadala előtt öt zeneszámmal járta meg a brit rangsor legmagasabb pozícióját. Elsőként az angol Naughty Boy szerzeménye, a La La La közreműködőjeként állt az élen, 2013 júniusában egy hétig. A Money on My Minddal 2014 márciusában egy, a Stay with Me-vel 2014 májusában és júniusában szintén egy, a Lay Me Down az ohiói John Legenddel készült változatával 2015 márciusában és áprilisában két, a Writing’s on the Wall-lal, a 007 Spectre – A Fantom visszatér című James Bond-film betétdalával 2015 októberében egy hétig vezetett.

 

Listavezető dalok

Amerikai Egyesült Államok – Taylor Swift: Look What You Made Me Do

Egyesült Királyság – Sam Smith: Too Good at Goodbyes

Németország – Kay One featuring Pietro Lombardi: Señorita

Magyarország – Ákos: Szabadon

 

Megérkezett Zayn újabb filmes duettje

Az USA-ban második hete Taylor Swift slágere, a Look What You Made Me Do a legnépszerűbb. A pennsylvaniai énekesnő november 10-én piacra kerülő Reputation című hatodik stúdióalbumának egy újabb felvétele, a …Ready for It? a negyedik helyen debütált. Az élmezőny legnagyobb előrelépője, a 1-800-273-8255, Logic marylandi születésű, Beverly Hillsben élő rapper, Alessia Cara kanadai énekesnő és Khalid georgiai énekes zeneszáma négy pozíciót javítva az ötödik.

A brit rangsorban a Look What You Made Me Do (Taylor Swift) két hét után lett trónfosztott. Sam Smith fent említett újdonságán kívül még egy új jelzésű szerzemény található a tízes mezőnyben: a One Direction angol–ír fiúcsapatból 2015 márciusában kivált angol Zayn és Sia ausztrál énekesnő az ötödik helyen nyitott a mozikban október 6-tól látható Hegyek között (The Mountain Between Us) című film betétdalával, a Dusk Till Dawnnal. Zayn énekli a februárban bemutatott A sötét ötven árnyalata (Fifty Shades Darker) fő betétdalát is, az I Don’t Wanna Live Forevert, Taylor Swifttel, amely a brit listán az ötödik, az amerikain az ezüstérmes pozícióig jutott. Egy helyet előlépve a tizedik Camila Cabello kubai születésű floridai énekesnő, a Fifth Harmony lánycsapat egykori tagja és Young Thug georgiai rapper felvétele, a Havana.

A német rangsorban is új az első helyezett. Az Axwell Λ Ingrosso svéd house-duó slágere, a More Than You Know három hét után volt kénytelen átadni a trónt. Kay One német rapper és Pietro Lombardi német énekes, a Deutschland sucht den SuperStar nyolcadik, 2011-es évada győztesének Señorita című közös zeneszáma a csúcson indít. Hat pozíciót ugorva a tizedik Lauv San Franciscó-i énekes szerzeménye, az I Like Me Better. A Dusk Till Dawn (Zayn featuring Sia) a 11. helyre iratkozott fel.

A mi mezőnyünket megszakításokkal 20. hete Ákos EP-je, a Szabadon uralja. Taylor Swifttől a …Ready for It? az amerikai listához hasonlóan a miénken is a negyedik pozícióban startol, a Look What You Made Me Do két helyet rontva az ötödik. A U2 ír zenekar szeptember 6-án kiadott újdonsága, a december 1-jén megjelenő Songs of Experience című 14. stúdiólemezének a beharangozója, a You’re the Best Thing About Me a 13., a Dusk Till Dawn (Zayn featuring Sia) a 23., Jason Derulo floridai énekes dala, az If I’m Lucky a 35. pozícióban kezdett. Az általunk figyelt utolsó rangsorban, a hazai rádiós listán is trónfosztott lett Luis Fonsi, Daddy Yankee és Justin Bieber világslágere, a Despacito, amely tizenegy hétig volt a rádióállomásaink leggyakrabban sugárzott felvétele. Robin Schulz német producer és James Blunt angol énekes zeneszáma, az OK került a rádiós rangsor, az Editors’ Choice rádiós játszási lista élére.

 

Listavezető nagylemezek

Amerikai Egyesült Államok – LCD Soundsystem: American Dream

Egyesült Királyság – The National: Sleep Well Beast

Németország – Cro: tru.

Magyarország – HétköznaPI CSAlódások: Nihilista Rock’n’Roll

 

Öt újdonság a brit TOP 10-ben, negyedszer

A múlt heti gazdag felhozatallal ellentétben (hét újdonság az élmezőnyben) új korongokban szegényes a mostani amerikai albumlista. Az LCD Soundsystem negyedik stúdiólemeze, az American Dream landolt a csúcson, 85 ezer példánnyal, amelyből 81 ezer az eladás. A New York-i dance-rock együttes első stúdióalbumát, az LCD Soundsystem címűt (2005) nem jegyezték a kétszázas mezőnyben (Európában ért el számottevő sikert), a második, a Sound of Silver (2007) a 46., a harmadik, a This Is Happening (2010) a 10. helyig jutott. A következő új jelzésű korongra, a The Script ír pop-rock trió ötödik, Freedom Child című stúdiólemezére az 58. pozícióban lelünk.

Az Egyesült Királyság tízes mezőnyében – akárcsak egy hete, két hete és három hete – öt újdonság szerepel. Az első helyet 20 118 példánnyal (18 196 az eladás) a The National ohiói rockzenekar hetedik stúdióalbuma, a Sleep Well Beast, a másodikat a Nothing but Thieves essexi rockegyüttes második stúdiólemeze, a Broken Machine, a hatodikat Neil Young kanadai zenészlegenda negyvenegy éve, egy nap alatt, 1976. augusztus 11-én rögzített akusztikus korongja, a Hitchhiker, a hetediket a Sparks Los Angeles-i popduó 23. stúdióalbuma, a Hippopotamus, a nyolcadikat a The Waterboys skót–ír folk-rock zenekar 12. stúdiólemeze, az Out of All This Blue szerezte meg.

Németországban is újdonságok adják a TOP 10 felét. A csúcsot Cro német rapper harmadik stúdióalbuma, a tru., a bronzérmes pozíciót az Arch Enemy svéd metálegyüttes 10. stúdiólemeze, a Will to Power, a negyediket a The National korongja (Sleep Well Beast), az ötödiket a Kasalla kölni zenekar albuma, a Mer Sin Eins, a nyolcadikat Neil Young korongja (Hitchhiker) foglalta el.

Nálunk a HétköznaPI CSAlódások punkegyüttes nagylemeze, a Nihilista Rock’n’Roll rajtol az első helyen. A Scooter hamburgi technocsapat 19. stúdióalbuma, a Scooter Forever a negyedik, Tompos Kátya második nagylemeze, a Holdjárat a 21., a Paradise Lost angol metálzenekar 15. stúdióalbuma, a Medusa a 24. pozícióba érkezett meg. A Válogatás- és mixlemezek slágerlistájának első helyén az idei STRAND Fesztivál, a másodikon a VOLT Fesztivál gyűjteménye tanyázik.

Puha József

2017. 09. 19. 20:00

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Listamustra 2017/38. hét cikk képei
Listamustra - Listamustra 2017/38. hét