Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Listamustra 2017/40. hét

Listamustra - Listamustra 2017/40. hét

Az egyértelmű volt, hogy az amerikai Hot 100 listán három hét után trónfosztott lesz Taylor Swift slágere, a Look What You Made Me Do. A szakemberek egy hiphopdalt vártak a rangsor élére. Úgy is lett, hiphopdal vette át a vezetést, de nem az, amelyre a legtöbben tippeltek.

A szakemberek többsége úgy gondolta, hogy a Texasban élő Post Malone és a Georgiában élő 21 Savage közös szerzeménye, a Rockstar rajt–cél győzelmet arat. A második helyre érkezett meg. Cardi B foglalta el a csúcsot a Bodak Yellow (Money Moves) című zeneszámmal. Az 1992. október 11-én New Yorkban született, New Jerseyben élő hölgy az amerikai zenetörténet második női rappere, aki szólóban uralja a mezőnyt. Ez eddig csak az egykori Fugees énekesnőjének, Lauryn Hillnek sikerült, a Doo Wop (That Thing) című felvétellel 1998 novemberében két hétig állt az élen. Rajtuk kívül három rapperlány vezetett még, de ők nem egyedül. 2001-ben Lil’ Kim a Christina Aguilerával, Mýával és P!nkkkel készített Lady Marmalade-dal (a Labelle lánytrió 1974-es slágerének az átdolgozásával, amely a Moulin Rouge! című filmben hangzott el) öt hétig, 2003-ban Shawnna a Ludacrisszel készült Stand Uppal egy hétig, valamint 2014-ben Iggy Azalea a Charli XCX-szel készített Fancyvel hét hétig volt első.

 

Listavezető dalok

Amerikai Egyesült Államok – Cardi B: Bodak Yellow (Money Moves)

Egyesült Királyság – Sam Smith: Too Good at Goodbyes

Németország – Kay One featuring Pietro Lombardi: Señorita

Magyarország – Ákos: Szabadon

 

Három ezüstérem a Rockstarnak

Alaposan átalakult az amerikai rangsor élmezőnye. A vezetést átvevő Bodak Yellow (Money Moves) (Cardi B) és az ezüstérmes pozícióba feliratkozó Rockstar (Post Malone featuring 21 Savage) mellett visszatért a TOP 10-be a Rake It Up, a memphisi Yo Gotti, az atlantai Mike WiLL Made-It és a New York-i Nicki Minaj rapszerzeménye, megfelezve helyezését a nyolcadik. Négy hete a tizedik volt. Négy pozíciót javítva a tizedik a Portugal. The Man alaszkai pop-rock együttes zeneszáma, a Feel It Still. Az angol Sam Smith a brit listát harmadik hete uraló Too Good at Goodbyes című felvétele az amerikain a múlt héten az ötödik helyen startolt, most a 16. pozícióban található.

Az Egyesült Királyságban is a második helyre jött fel a Rockstar (Post Malone featuring 21 Savage), három pozíciót előlépve, a rangsorban tartózkodás második hetében.

Németországban harmadik hete két német előadó, Kay One rapper és Pietro Lombardi énekes slágere, a Señorita az első. A listán szereplés második hetében itt is a másodikra jött fel a Rockstar (Post Malone featuring 21 Savage), tizenegy helyet ugorva. Az angol Zayn és az ausztrál Sia dala, a Dusk Till Dawn, a Hegyek között (The Mountain Between Us) című filmből megfelezve pozícióját a hatodik.

A mi Single (track) Top 40 rangsorunkat megszakításokkal 22. hete Ákos vezeti a Szabadon című EP-vel. A mezőnyben hat új belépő tanyázik. A One Direction ír énekese, Niall Horan szerzeménye, a Too Much to Ask a nyolcadik, a Rockstar (Post Malone featuring 21 Savage) a 19., a BTS dél-koreai fiúcsapat zeneszáma, a DNA a 20., Nora En Pure dél-afrikai lemezlovas-producer felvétele, a Tears in Your Eyes a 23., a Rudimental angol drum and bass kvartett és a szintén angol James Arthur dala, a Sun Comes Up a 33., a OneRepublic coloradói zenekar és a SeeB norvég producertrió szerzeménye, a Rich Love a 38. helyen kezdett. A rádióállomásaink harmadik hete Robin Schulz német producer és James Blunt angol énekes OK című slágerét sugározzák a leggyakrabban.

 

Listavezető nagylemezek

Amerikai Egyesült Államok – Foo Fighters: Concrete and Gold

Egyesült Királyság – The Killers: Wonderful Wonderful

Németország – Andrea Berg: 25 Jahre Abenteuer Leben

Magyarország – Attila: Ez az út az az út…

 

Rendvisszaállás a brit rangsorban

Az USA-ban – a várakozásnak megfelelően – a Foo Fighters indít a csúcson a Concrete and Gold című kilencedik stúdióalbumával, 128 ezer példánnyal, amelyből 120 ezer az eladás. Az egykori nirvanás Dave Grohl seattle-i rockegyüttesének ez a második amerikai listavezetője, a 2011-es Wasting Light című stúdiólemezével volt első még. A tízes mezőnyben további két új jelzésű korongra lelünk. A dél-koreai BTS kiadványa, a Love Yourself: Her (az alapváltozatán kilenc zeneszám hallható) 31 ezer példánnyal (18 ezer az eladás) a hetedik, a Big & Rich nashville-i countryduó hatodik stúdióalbuma, a Did It for the Party 27 ezerrel (26 ezer az eladás) a kilencedik pozícióban debütált.

A brit rangsorban visszaállt a rend. Egy hete három újdonság volt található az élmezőnyben, két, három, négy és öt hete viszont öt, akárcsak ezen a héten. Az élen a The Killers Las Vegas-i pop-rock zenekar ötödik stúdiólemeze, a Wonderful Wonderful nyitott, 51 756 példánnyal, ebből 49 045 az eladás. Brandon Flowersék előző négy stúdióalbuma (Hot Fuss – 2004, Sam’s Town – 2006, Day & Age – 2008, Battle Born – 2012) is megjárta a csúcsot Európa legfontosabb zenepiacán. A hetvenkét éves Van Morrison északír zenészlegenda 37. stúdiólemeze, a Roll with the Punches a negyedik helyet szerezte meg. A további három új belépő rockegyüttesek munkája: az angol Enter Shikari ötödik stúdióalbuma, a The Spark az ötödik, az angol és amerikai zenészek alkotta Black Country Communion negyedik stúdiólemeze, a BCCIV a hetedik, a szintén angol The Horrors ötödik stúdióalbuma, a V a nyolcadik pozícióban rajtol.

A német piacon második hete Andrea Berg német énekesnő gyűjteménye, a 25 Jahre Abenteuer Leben a legkelendőbb. A TOP 10-ben hét újdonság szerepel. Mert német rapper nagylemeze, a Kunde ist König a második, egy másik német rapper, a török–kurd származású Eko Fresh albuma, a König von Deutschland a negyedik, Van Morrison korongja (Roll with the Punches) az ötödik, a Black Country Communioné (BCCIV) a hatodik, Kalim afgán származású német rapper nagylemeze, a Thronfolger a hetedik, a The Killers albuma (Wonderful Wonderful) a nyolcadik, Macklemore seattle-i rapper második szólólemeze, a Gemini a tizedik helyre érkezett meg.

Nálunk Tilinger Attila albuma, az Ez az út az az út… vette át a vezetést, a listán tartózkodás hatodik hetében. A negyvenes mezőnyben öt új jelzésű korong tanyázik. A Foo Fighters nagylemeze (Concrete and Gold) a hatodik, Madonna koncertzenei kiadványa, a Rebel Heart Tour a 11., a legendás amerikai Jim Morrison rockzenekarának, a The Doorsnak a gyűjteménye, a The Singles a 24., az Ensiferum finn folk-metál együttes hetedik stúdióalbuma, a Two Paths a 29., a BTS korongja (Love Yourself: Her) a 40. pozíciót foglalta el.

Puha József

2017. 10. 03. 20:00

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Listamustra 2017/40. hét cikk képei
Listamustra - Listamustra 2017/40. hét