Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Listamustra 2018/1. hét

Listamustra - Listamustra 2018/1. hét

A negyvenöt éves Eminem örülhet, de nem lehet maradéktalanul boldog. A kilencedik, Revival című stúdiólemezével könnyedén elfoglalta az amerikai albumrangsor csúcsát, viszont végleg bebizonyosodott: már nem ő a hiphopkirály, 2017-ben két pályatársa is jobban teljesített. Ráadásul mindkét előadó több mint tizennégy évvel fiatalabb nála, tehát a jövő már nem Eminemé.

A Revival 267 ezer példánnyal (197 ezer az eladás) debütált az élen. Az 1986-os születésű, kanadai Drake márciusban megjelent nagylemeze, a More Life 505 ezerrel (226 ezer volt az eladás), az 1987-es születésű, kaliforniai Kendrick Lamaré, az áprilisban kiadott Damn 603 ezerrel (353 ezer volt az eladás) indított. A Missouri államban született, Michiganben élő Eminemnek az USA-ban a Revival a nyolcadik listavezető korongja. Ezt megelőzően a 2000-es The Marshall Mathers LP, a 2002-es The Eminem Show, a 2004-es Encore, a 2005-ös Curtain Call: The Hits, a 2009-es Relapse, a 2010-es Recovery és a 2013-as The Marshall Mathers LP 2 címűekkel uralta a mezőnyt. A brit rangsor csúcsát is ezekkel járta meg. Csak összehasonlításképp: a The Marshall Mathers LP 2 még 792 ezer példánnyal rajtolt az amerikai lista élén.

 

Listavezető dalok

Amerikai Egyesült Államok – Ed Sheeran: Perfect

Egyesült Királyság – Ed Sheeran: Perfect

Németország – Ed Sheeran: Perfect

Magyarország – Ed Sheeran: Perfect

 

Karácsonyi slágerekkel teli élmezőnyök

Az USA-ban harmadik hete Ed Sheeran Perfectje a legnépszerűbb, amely három változatban hódít. Az eredetije mellett az angol sztár az amerikai Beyoncéval és az olasz Andrea Bocellivel énekli duettben, az előbbit akusztikus, az utóbbit szimfonikus verzióban. Eminem Sheerannel készült szerzeménye, a River is megérkezett a rangsorba, a TOP 10 kapujában, a 11. helyen landolt. A karácsonyi zeneszámok közül 2017-ben is az 1994-es All I Want for Christmas Is You (az előadó Mariah Carey) volt a legsikeresebb, amely második hete a kilencedik.

Az Egyesült Királyságban a Perfect negyedik hete első. A tízes mezőnyben hat ünnepi felvételre lelünk. Az 1984-es Last Christmas (az előadó a Wham!) az ezüstérmes, az All I Want for Christmas Is You a negyedik, az 1987-es Fairytale of New York (The Pogues featuring Kirsty MacColl) az ötödik, a Do They Know It’s Christmas? első, 1984-es változata (Band Aid) a hetedik, az 1958-as Rockin’ Around the Christmas Tree (Brenda Lee) a kilencedik, az 1985-ös Merry Christmas Everyone (Shakin’ Stevens) a tizedik pozícióban szerepel. A jövő héten jócskán átalakul, nemcsak az élmezőny, hanem a TOP 100 is, az összes karácsonyi dal eltűnik belőle, hiszen ezek forgalma az ünnepek után a nullára esik vissza.

Németországban a Perfect szintén negyedik hete listavezető. A tízes mezőnyben négy karácsonyi sláger található. Az All I Want for Christmas Is You a harmadik, a Last Christmas a negyedik, az 1988-as Driving Home for Christmas (Chris Rea) a nyolcadik, a Wonderful Dream (Holidays are Coming) a tizedik. Az utóbbi előadója a 2001. november 24-én harmincnégy évesen repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt Melanie Thornton, a La Bouche énekesnője, a szerzemény két nappal a halála után került forgalomba. A német rangsorra ugyanaz vonatkozik, mint a britre, a karácsonyi zeneszámok a jövő héten eltűnnek belőle.

A magyar Single (track) Top 40 élére visszatért a Perfect, megszakítással második hete uralja a mezőnyt. A listán négy ünnepi felvétel tanyázik. Az All I Want for Christmas Is You az ötödik, a Last Christmas a hatodik, a Driving Home for Christmas a 14., a 2009-es Add tovább – Hóban ébred… (Csondor Kata) a 28. helyen van. Eminem és Ed Sheeran dala, a River a nyolcadik, Big Shaq (Michael Dapaah) ghánai származású angol rapper-komikus slágere, a Man’s Not Hot a 20., a Fall Out Boy illinoisi pop-punk zenekar Champion című szerzeményének (Sia a társszerző) a BTS dél-koreai fiúcsapatból RM rapperrel készített remixe a 30. pozícióban kezdett. A december 16-án elhunyt Fábián Juli Zoohackerrel készült két zeneszáma, a Shine és a Sizzlin’ szerepel a rangsorban – előbbi a 21., utóbbi a 22. helyen. A rádióállomásaink második hete Camila Cabello és Young Thug felvételét, a Havanát sugározzák a legsűrűbben.

 

Listavezető nagylemezek

Amerikai Egyesült Államok – Eminem: Revival

Egyesült Királyság – Ed Sheeran: ÷

Németország – Ed Sheeran: ÷

Magyarország – Tankcsapda: Aréna Koncert

 

Karácsony előtt is a Divide vitte a prímet

Az amerikai piacon Eminem a csúcson nyitó albuma mögött Taylor Swift hatodik stúdiólemeze, a Reputation található. Ed Sheeran korongja, a márciusban megjelent ÷ (Divide) a negyedik. Az élmezőnyben még két rapper két újdonságára lelünk. A kaliforniai G-Eazy negyedik stúdióalbuma, a The Beautiful & Damned 122 ezer példánnyal (68 ezer az eladás) a bronzérmes, a dél-karolinai születésű, Atlantában élő Jeezy nyolcadik stúdiólemeze, a Pressure 72 ezerrel (54 ezer az eladás) a hatodik pozícióba iratkozott fel. A karácsonyi hanghordozók közül a Pentatonix texasi a capella formáció 2016-os albuma, az A Pentatonix Christmas a legnépszerűbb, egy helyet rontva az ötödik.

A brit rangsorban Eminem az élről a bronzérmes pozícióba csúszó nagylemezét Ed Sheeran albuma, a ÷ váltotta, megszakításokkal 19. hete első. A második helyen az angol Sam Smith második stúdiólemeze, a The Thrill of It All tanyázik. Travis Scott texasi rapper és a Migos georgiai hiphoptrió frontembere, Quavo alkotta Huncho Jack albuma, a Huncho Jack, Jack Huncho a 34., a The Greatest Showman (A legnagyobb showman) című film zenéje a 39. pozícióban startol. Az ünnepi korongok közül a kanadai Michael Bublé elsőként 2011-ben kiadott nagylemeze, a Christmas szerepel a legelőkelőbb helyen, hatot javítva a nyolcadik.

A német piacon is Ed Sheeran albuma a legkelendőbb, megszakításokkal ötödik hete. Az ezüstérmes pozícióban a krasznojarszki születésű Helene Fischer hetedik stúdiólemeze, a Helene Fischer, a bronzérmesben a brassói születésű Peter Maffay koncertalbuma, az MTV Unplugged található. Helene Fischer a londoni The Royal Philharmonic Orchestrával készített 2015-ös nagylemeze, a Weihnachten egyet előlépve a hetedik. A Huncho Jack albuma (Huncho Jack, Jack Huncho) a 33. helyet szerezte meg, a százas mezőny egyetlen új belépőjeként.

Idehaza egy újdonság, a Tankcsapda április 28-án a Papp László Budapest Sportarénában tartott koncertjének a DVD-je foglalta el a csúcsot. Az ezüstérmes pozícióban Ákos DVD-je, a Szintirock – Dupla Aréna 2016 – Koncertfilm, a bronzérmesben a múlt heti listavezető, a Bëlga nagylemeze, a Csumpa tanyázik. A kaliforniai Linkin Park koncertalbuma, a One More Light Live a hatodik, a Groovehouse nagylemeze, a GH6 a hetedik, Eminem korongja (Revival) a 14., az Omega 55 – Volt egyszer egy vadkelet című albumának a dupla verziója, a Once Upon a Time in the East / Once Upon a Time in the Western (az első CD-n a már ismert átdolgozások és saját szerzemények, a másikon a 100 Folk Celsius által átdolgozott Omega-dalok hallhatók, Kóbor János fő énekével) a 24., a Star Wars: The Last Jedi (Star Wars: Az utolsó Jedik) című film zenéje a 31., a Scooter hamburgi technocsapat gyűjteménye, a 100% Scooter – 25 Years Wild & Wicked (három CD-s és öt CD-s változatban kapható) a 37. helyen debütált. A Válogatás- és mixlemezek slágerlistáját a hatvanszámos Christmas: The Collection (2017 Version) című tripla album uralja.

Puha József

2018. 01. 01. 20:00

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Listamustra 2018/1. hét cikk képei
Listamustra - Listamustra 2018/1. hét