Hírek
A magyar metálzene újabb sikere
![Nagy-Szín-Pad! - A magyar metálzene újabb sikere Nagy-Szín-Pad! - A magyar metálzene újabb sikere](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23353_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Akárcsak februárban A Dalban, az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatójában, pénteken este is metál diadalmaskodott a magyar zenei élet legizgalmasabb és legfontosabb versenyében, amely mostanra – kigyógyulva a gyermekbetegségeiből – a legjobb is lett. Ez a mustra, ahogy az alcíme is jelzi, nem tehetségeket kutat, hanem tehetségeket mutat. És piedesztálra emel.
A Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató versenyt 2014-ben indította a VOLT Produkció és a Petőfi rádió, azzal a céllal, hogy a résztvevők, a már népes rajongótábort szerzett, klubszinten ismert zenészek a korábbinál nagyobb reflektorfényt kapjanak. Meghívásos alapon működik, jelentkezést nem fogadnak el. Az első évben a Mary PopKids győzött. 2015-ben a szervezők elkövették azt a hibát, hogy az ismertebb és szárnypróbálgató résztvevők közé beválogatták a már akkor is az első vonalban lévő, a többieknél mérföldekkel előrébb járó Ocho Machót. Egyértelmű volt, hogy megnyeri az évadot. Tavalyelőtt a Bohemian Betyars végzett az első helyen – a zenekar képviselhette Magyarországot a 2017-es groningeni Eurosonic Festivalon, amely a feltörekvő, ígéretes karrier előtt álló zenészek első számú európai seregszemléje. A kizárólag magyarul éneklők helyett hatásosabb, ha angol nyelvű repertoárral (is) rendelkezők jutnak el oda, részben ezért tavaly a zsűri döntése alapján már nem a győztes Lóci játszik, hanem az egykori tinisztár, Zentai Márk együttese, a Mörk kapta meg ezt a lehetőséget.
![Nagy-Szín-Pad! - A magyar metálzene újabb sikere Nagy-Szín-Pad! - A magyar metálzene újabb sikere](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23357_zene_w490.jpeg)
Idén végre minden összejött. A mezőny a korábbiaknál is színesebb volt, a könnyűzene szinte minden szegmense képviseltette magát. „A verseny eddigi sikerét és szakmai elismertségét éppen az adja, hogy immáron ötödik éve azok a kollégák döntik el, hogy kiket hívjunk meg, akik nemcsak figyelemmel kísérik a koncertező zenekarokat, hanem ebben a közegben is élnek” – nyilatkozta Lobenwein Norbert, a Nagy-Szín-Pad! alapítója.
Ezúttal az Amigod, Antonia Vai, az Apey & the Pea, a Belau, ByeAlex és a Slepp, a JETLAG, az NB, valamint a Soulwave kapott meghívást. Az elődöntőkben – melyeket a döntőhöz hasonlóan az Akvárium Klubban rendeztek – a résztvevők mindegyike teljes értékű koncertet adott; ezeket a Petőfi TV is közvetítette. Tíz főből álló szakmai zsűri és a nézők szavazatai alapján a pénteki döntőbe Antonia Vai (Antonia Morvai) magyar származású svéd énekesnő, a 2009-ben alakult Apey & the Pea metáltrió, valamint az NB hiphopcsapat jutott be. Itt már csak a közönség szavazott.
![Nagy-Szín-Pad! - A magyar metálzene újabb sikere Nagy-Szín-Pad! - A magyar metálzene újabb sikere](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23358_zene_w490.jpeg)
A 2018-as Nagy-Szín-Pad! győztese az Apey & the Pea lett. „Nagyon szépen köszönjük, hogy bejutott ebbe a műsorba egy olyan zenekar, amelynek amúgy nem lenne itt keresnivalója. De nektek köszönhetően itt vagyunk, és nagyon reméljük, hogy még rengeteg zenekar tudja követni ezt a példát, mert igenis meg kell mutatni, hogy vannak még olyanok, akik nem kötnek be CD-t, USB-t, tamagocsit, hanem feljönnek, és kinyírnak minket, aztán pedig hazamennek” – mondta Áron András, az együttes énekes-gitárosa az Akvárium színpadán. Az Apey & the Pea a győzelmének köszönhetően a legnépszerűbb magyarországi zenei fesztiválok, a Sziget, a VOLT, a STRAND és a Campus nagyszínpadán szerepelhet, felléphet a Nagyon Balaton rendezvényein, valamint a Petőfi Zenei Díj show-műsorában, újabb koncertet adhat az Akvárium Klubban, és egy videoklip elkészítésére is lehetősége nyílik. A trió képviselheti Magyarországot a 2019-es Eurosonic Festivalon, valamint a Visegrádi Csoport 2017/2018-as évi magyar elnöksége alkalmából egy lengyel és egy cseh fesztiválon is bemutatkozhat.
A másik két döntős Szlovákiában szerepelhet, Antonia Vai a pöstyéni Grape fesztiválon, az NB a dunaszerdahelyi Fröccsfesten lép fel. (Új Szó)
2018. 05. 15. 11:13
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..