Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Nem lett ragadós a brit példa

Listamustra - Nem lett ragadós a brit példa

Azt hittük, a brit listákat összeállító Official Charts Company példát mutat. Tévedtünk. A dalok e heti amerikai rangsorát böngészve úgy érezhetjük, jobb lett volna, ha mások is bevezetik az újítást. Drake foglalja el a helyek negyedét. A Scorpion című dupla stúdiólemeze huszonöt szerzeményt tartalmaz – az összes megtalálható a Hot 100 mezőnyében.

A 2017. március 10-én kiadott brit dallistán azzal szembesültünk, amivel korábban soha: az első húszban egy előadótól, Ed Sheerantől tizenhat zeneszámra leltünk, közülük kilenc a TOP 10-ben szerepelt. Az angol világsztár 2017. március 3-án megjelent ÷ (Divide) című harmadik stúdióalbumának alapváltozatán tizenkét felvétel hallható, a Deluxe verziója néggyel egészül ki. Ez a tizenhat szerzemény tanyázott a brit rangsor húszas mezőnyében. Ez óriási hírértékkel bírt. Az Official Charts Company berkeiben azonban nem örültek a dömpingnek. Már korábban is előfordult, hogy egy-egy nagylemez kiadása után a streamelés (internetes zenehallgatás) hatására az album zeneszámai ellepték a brit listát, de a pohár Ed Sheerannél telt be. 2017. július 1-től egy szereplő legfeljebb három felvétellel képviselheti magát a brit rangsorban.

Listamustra - Nem lett ragadós a brit példa

Most nézzük, Drake hogyan alakította át az e heti amerikai mezőnyt! A Nice for What című slágere öt pozíciót javítva visszatért az élre, megszakításokkal nyolcadik hete vezet. A listát tizenegy hétig uraló God’s Plan ugyancsak öt helyet előlépve a negyedik, az I’m Upset tizenkilencet ugorva a hetedik. A Nonstop a második, az In My Feelings a hatodik, az Emotionless a nyolcadik, a Don’t Matter to Me (featuring Michael Jackson) a kilencedik, a Mob Ties a 13., az Elevate a 14., a Survival a 17., a Can’t Take a Joke a 18., a Talk Up (featuring Jay-Z) a 20., az 8 Out of 10 a 21., a Sandra’s Rose a 27., a Summer Games a 28., a Blue Tint a 30., a Jaded a 32., az Is There More a 36., a That’s How You Feel a 37., a Peak a 38., az After Dark (featuring Static Major and Ty Dolla $ign) a 41., a Finesse a 42., a Ratchet Happy Birthday az 51., a Final Fantasy az 56., a March 14 az 57. pozícióba iratkozott fel.

Listamustra - Nem lett ragadós a brit példa

Drake Scorpion című nagylemeze az év eddigi legjobb eredményével, 732 ezer példánnyal érkezett meg az amerikai rangsor csúcsára. Ami viszont az eladást illeti, korántsem az év legjobb debütálását produkálta, 160 ezer példány fogyott el belőle.

Puha József

2018. 07. 16. 19:00

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Nem lett ragadós a brit példa cikk képei
Listamustra - Nem lett ragadós a brit példaListamustra - Nem lett ragadós a brit példaListamustra - Nem lett ragadós a brit példa