Hírek
Listamustra 2018/46. hét
![Listamustra - Listamustra 2018/46. hét Listamustra - Listamustra 2018/46. hét](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23426_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Bombahír Ariana Grande rajongóinak! A floridai születésű énekes-színésznő – a tervek szerint – még az idén új stúdiólemezzel rukkol elő, pedig az előző, a Sweetener is újnak számít még, augusztus 17-én került forgalomba. A készülő, Thank U, Next című album címadó dala a brit rangsor első helyére érkezett meg.
Egykori barátja, Mac Miller halála miatt nemrég még a padlón lévő, és saját, átmeneti visszavonulásáról beszélő Ariana Grande az újdonságában Miller és további három volt szerelme: Big Sean, Ricky Alvarez és Pete Davidson előtt tiszteleg. A rapper szeptember 7-én huszonhat évesen kábítószer-túladagolásban hunyt el. Grandét állítólag nagyon megviselte a tragédia, s bejelentette, hogy karrierjébe szünetet iktat be. A napokban viszont felfedte, hogy új stúdiólemezen dolgozik, ami minden bizonnyal még az idén meg is jelenik. Turnéra is készül, nyilvánosságra hozta a március 18-án induló Sweetener World Tour első részének amerikai és kanadai helyszínekből álló állomásait. A Thank U, Next című szerzeményből kiderül, hogy villámgyorsan túltette magát Mac Miller halálán. A refrénben világgá kürtöli, hogy készen áll az új kapcsolatra, várja a következőt… A Thank U, Next Ariana Grande harmadik listavezetője az Egyesült Királyságban, de egyedül most először tanyázik a csúcson. Az Iggy Azalea ausztrál rapperlánnyal készült Problem című zeneszámmal 2014 júliusában egy, a két másik hölggyel, Jessie J angol énekessel, valamint Nicki Minaj Trinidad és Tobagó-i születésű, amerikai rapperrel készített Bang Bang cíművel 2014 szeptemberében és októberében szintén egy hétig uralta a mezőnyt.
Listavezető dalok
Amerikai Egyesült Államok – Maroon 5 featuring Cardi B: Girls Like You
Egyesült Királyság – Ariana Grande: Thank U, Next
Németország – KitschKrieg featuring Trettmann, Gringo, Ufo361 & Gzuz: Standard
Magyarország – Lady Gaga & Bradley Cooper: Shallow
Idehaza már a Promises a leggyakrabban játszott felvétel
Az USA-ban hetedik hete a Maroon 5 Los Angeles-i popegyüttes és Cardi B New York-i rappernő Girls Like You-ja a legnagyobb sláger. Az ezüstérmes pozíció is változatlan, Travis Scott texasi rapper birtokolja a Sicko Mode-dal. A bronzérmesben – egy helyet előlépve – Marshmello philadelphiai producer és a Bastille londoni popkvartett Happier című szerzeménye található. Az élmezőnyben két új belépő szerepel. Halsey New Jersey-i énekesnő zeneszáma, a Without Me három pozíciót javítva a kilencedik, Sheck Wes New York-i rapper dala, a Mo Bamba hatot ugorva a tizedik.
A brit tízes mezőnyben Ariana Grande az élen landoló újdonsága (Thank U, Next) mellett két új belépőre lelünk. Jess Glynne felvétele, a Thursday tizenegy helyet száguldva a hetedik. Ez már a harmadik sláger az angol énekesnő október 12-én kiadott második, Always In Between című stúdióalbumáról. A májusban megismert I’ll Be There egy hétig első is volt, a héten a 90., az augusztusban bemutatott All I Am a hetedik pozícióig jutott, most a 20. helyen áll. A Without Me (Halsey) tizenhárom pozíciót repülve a kilencedik.
A német TOP 10-ben ugyanazok a szerzemények tanyáznak, mint a múlt héten. A csúcson sincs változás, második hete a KitschKrieg berlini producercsapat négy hiphopelőadóval, a német Trettmann-nel, két török származásúval, Gringóval és Ufo361-gel, valamint a német Gzuzzal készült szerzeménye, a Standard vezet.
A magyar Single (track) Top 40 rangsort megszakítással harmadik hete Lady Gaga és Bradley Cooper uralja a Shallow-val, a Csillag születik című amerikai filmből. A negyvenes mezőnyben hét új jelzésű zeneszám található. Két floridai rapper, a júniusban lelőtt XXXTentacion és Lil Pump, valamint Maluma kolumbiai reggaeton-énekes és Swae Lee kaliforniai hiphopsztár dala, az Arms Around You a nyolcadik, Kygo norvég producer Sandro Cavazza svéd énekessel készített felvétele, a Happy Now a 16., a Slipknot iowai metálzenekar szerzeménye, az All Out Life a 24., a Queen klasszikusa, a Bohemian Rhapsody, az azonos című film sikerének köszönhetően a 26., Tyga kaliforniai rapper Nicki Minaj-zsal készült zeneszáma, a Dip a 32., P!nk pennsylvaniai énekesnő dala, a Secrets – a tavaly októberben megjelent Beautiful Trauma című stúdiólemezéről – a 37., Billie Eilish kaliforniai énekesnő felvétele, a When the Party’s Over a 40. helyen kezdett. A rádiós listán trónfosztás történt. Az Európa-szerte nyáron hódított Solo (Clean Bandit featuring Demi Lovato) hat hétig volt első. Most már az ősz egyik európai slágerét, a brit mezőnyt hat hétig vezető Promisest (Calvin Harris & Sam Smith) játsszák a legsűrűbben a rádióállomásaink.
Listavezető nagylemezek
Amerikai Egyesült Államok – Andrea Bocelli: Sì
Egyesült Királyság – The Prodigy: No Tourists
Németország – Niedeckens BAP: Live & Deutlich
Magyarország – Ganxsta Zolee és a Kartel: Helldorado újratöltve
Az USA-ban is tarol az olasz tenor albuma
Andrea Bocelli 16. stúdiólemeze, a Sì az amerikai rangsorban – akárcsak múlt héten a britben – rajt-cél győzelmet aratott. Itt 126 ezer példánnyal (123 ezer az eladás) szerezte meg az első pozíciót. Bocelli ezen a listán is – a brithez hasonlóan – az első olasz az élen. Az USA-ban komolyzenei album legutóbb, Bocelli korongja egyik közreműködőjének, Josh Grobannek a karácsonyi nagylemeze, a Noël uralta a rangsort, 2007 végén és 2008 elején öt hétig. Az élmezőnyben még két újdonság szerepel. Joji (George Miller) a Pink Guy név alatt vált ismertté a 2017 januárjában kiadott Pink Season című albummal. A japán, oszakai születésű, az USA-ban élő énekes Ballads 1 című stúdiólemeze 57 ezer példánnyal (34 ezer az értékesítés) a harmadik, Tory Lanez kanadai rapper harmadik stúdióalbuma, a LoVE me NOw? 54 ezerrel (5 ezer az eladás) a negyedik helyen debütált.
Az Egyesült Királyságban a The Prodigy hetedik stúdiólemeze, a No Tourists nyitott a csúcson. Az angol elektrozenei csapatnak az előző öt stúdióalbuma, a 2015-ös The Day Is My Enemy, a 2009-es Invaders Must Die, a 2004-es Always Outnumbered, Never Outgunned, az 1997-es The Fat of the Land és az 1994-es Music for the Jilted Generation is listavezető volt, akárcsak a 2005-ös Their Law: The Singles 1990–2005 című válogatása. Az első stúdiólemeze, az 1992-es Experience a 12. pozícióig jutott. A 77. életévében járó Barbra Streisand amerikai díva 36. stúdióalbuma, a Walls a hatodik, egy másik amerikai élő legenda, a 78. életévében járó Bob Dylan sorozatának újabb darabja, a The Bootleg Series Vol. 14: More Blood, More Tracks a kilencedik, Sheridan Smith angol színész-énekesnő második stúdiólemeze, az A Northern Soul a 15., Metro Boomin (Leland Tyler Wayne) amerikai producer első szólóalbuma, a Not All Heroes Wear Capes (zeneszámait népszerű rapperek, énekesek adják elő) a 16. helyre iratkozott fel. Új, felújított változatban került forgalomba a Metallica Los Angeles-i metálegyüttes 1988-as, …And Justice for All című negyedik stúdiólemeze, amely a 29. pozícióba tért vissza. Ez egyébként a brit piacon korántsem sikeralbum, a megjelenés évében mindössze hat hetet töltött a százas rangsorban. A kanadai Michael Bublé első verzióban még 2011-ben kiadott Christmas című korongja viszont sikerlemez a javából. Az ünnepek közeledtével – a várakozásnak megfelelően – ismét egyre népszerűbb, a héten negyvenhat helyet ugorva a 17. pozícióban van.
A német TOP 10-ben hét új jelzésű album tanyázik. A Niedeckens BAP német rockzenekar koncertlemeze, a Live & Deutlich az első, Capital Bra orosz–ukrán származású, német rapper ötödik stúdióalbuma, az Allein a második (az előző, a Berlin lebt júniusban jelent meg), Bob Dylan gyűjteménye (The Bootleg Series Vol. 14: More Blood, More Tracks) a negyedik, a The Prodigy nagylemeze (No Tourists) a hatodik, Sudden német rapper albuma, az Ihr braucht mich a hetedik, a Dead Can Dance, eleinte wave-es, majd a world music irányába elinduló ausztrál–angol együttes kilencedik stúdiólemeze, a Dionysus a nyolcadik, Steven Wilson ötvenegy éves angol rockzenész koncertalbuma, a Home Invasion: In Concert at the Royal Albert Hall a kilencedik helyet foglalta el. A Metallica nagylemeze, az …And Justice for All a bronzérmes pozícióba jött vissza – korábban huszonegy hetet töltött a listán.
A hazai eladási rangsorban is trónfosztás történt. Ákos négydalos, Hazatalál című EP-je öt hétig volt első. A Ganxsta Zolee és a Kartel 1999-es Helldorado című stúdióalbumának az új változata, a Helldorado újratöltve vette át a helyét, amely a múlt héten a 21. pozícióban indított. A harmadik helyen álló hanghordozó is második hete található a mezőnyben, a Budapest Park: Reality Vol 1. című dupla válogatás a múlt héten a 14. volt. A Wall of Sleep magyar doom-metál zenekar stúdiólemeze, a The Road Through the Never a nyolcadik, a kárpátaljai Credo verséneklő együttes albuma, az Istentől keletre – fohász a hazáért a 16., Andrea Bocelli korongja (Sì) a 17., a Dire Straits és Mark Knopfler újra kiadott 2005-ös gyűjteménye, a Private Investigations – The Best of a 37., az Ossian és annak frontembere, Paksi Endre (december 10-én lesz hatvanéves) előtt tisztelgő tribute-lemez, a metálzenekar más együttesek által előadott, átdolgozott tizennyolc szerzeményét tartalmazó Egyek vagyunk a 40. pozícióban startol.
2018. 11. 12. 20:00
További Listamustra cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..