Hírek
Listamustra 2018/49. hét
![Listamustra - Listamustra 2018/49. hét Listamustra - Listamustra 2018/49. hét](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23435_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ami az angol zenekarnak nem sikerült a hazájában, az az USA-ban könnyen összejött. De az utóbbi nem meglepetés, inkább az előbbi, az angol csúcsról való lemaradás számít annak. A Mumford & Sons negyedik stúdiólemeze, a Delta 237 ezer példánnyal foglalta el az amerikai rangsor élét, ebből 214 ezer az eladás.
A folk-rockot játszó londoni kvartett első stúdióalbuma, a 2009-es Sigh No More az Egyesült Királyságban és az USA-ban is a második helyig jutott. A második, a 2012-es Babel és a harmadik, a 2015-ös Wilder Mind mindkét piacon listavezető volt. Ezt alapul véve a Mumford & Sons negyedik stúdiólemezének az amerikai rangsorban az ezüstérmes pozíció dukált volna (hiszen a britben is ott nyitott), mégis könnyen legyőzte a kanadai Michael Bublé tizedik, Love című stúdióalbumát – ami miatt a brit listán nem sikerült az újbóli trónszerzés –, az az USA-ban 111 ezer példánnyal (105 ezer az értékesítés) a második helyet szerezte meg. Az Egyesült Királyságban Michael Bublé nagylemeze a csúcsról az ezüstérmes pozícióba, a Mumford & Sonsé a másodikból a 14. helyre esett.
Listavezető dalok
Amerikai Egyesült Államok – Ariana Grande: Thank U, Next
Egyesült Királyság – Ariana Grande: Thank U, Next
Németország – Mero: Baller los
Magyarország – Dynoro & Gigi D’Agostino: In My Mind
Visszatért Mariah Carey karácsonyi slágere
Az amerikai tízes mezőnyben ugyanazok a szerzemények tanyáznak, mint a múlt héten. Az élen sincs változás, harmadik hete Ariana Grande floridai énekesnő az első a Thank U, Next című zeneszámmal. Az ezüstérmes pozícióban Travis Scott houstoni rapper felvétele, a Sicko Mode, a bronzérmesben a korábban általunk (is) potenciális listavezetőnek kikiáltott Happier, Marshmello philadelphiai producer és a Bastille londoni popegyüttes dala található. Visszajött a rangsorba, a 29. helyre az elmúlt negyedszázad legnagyobb karácsonyi slágere, az 1994-es All I Want for Christmas Is You (az előadója a New York-i Mariah Carey) – 25. hete szerepel a mezőnyben, a kilencedik a csúcspozíciója.
A brit listát is a Thank U, Next (Ariana Grande) uralja, negyedik hete. Őrzi második helyét a Little Mix londoni lánykvartett, valamint Nicki Minaj Trinidad és Tobagói születésű rappernő a Woman Like Me című szerzeménnyel, amelyet szintén listavezető esélyekkel ruháztunk fel. A harmadikon – egyet előlépve – Jess Glynne londoni énekesnő (egyébként ő a Woman Like Me egyik szerzője) zeneszáma, a Thursday van. Az élmezőny egyetlen új belépője Ava Max wisconsini énekesnő a német rangsort a múlt héten vezető Sweet but Psycho című felvétele, amely hét pozíciót javítva a hatodik. Az All I Want for Christmas Is You a múlt héten a 65. helyre tért vissza, most a 34. – 88. hete tanyázik a mezőnyben, az ezüstérmes pozícióig vitte.
A német TOP 10-ben három rapper két újdonsága található: a török származású, német Mero dala, a Baller los az első, két drezdai, a koszovói albán származású Azet és a libanoni származású Zuna szerzeménye, a Skam koh az ötödik helyen debütált. Az All I Want for Christmas Is You egy hete a 74. volt, most a 25. – 59. hete szerepel a listán, a bronzérmes pozícióig jutott.
A magyar Single (track) Top 40 rangsort megszakításokkal hatodik hete a litván Dynoro és az olasz Gigi D’Agostino átdolgozása, az In My Mind uralja. A sláger eredetije 2012-es keltezésű, az előadói ausztrálok: Ivan Gough house-producer, az Aden Forte és Josh Soon alkotta Feenixpawl house-producerduó, Georgi Kay énekesnő, valamint egy svéd zenész is kivette a részét belőle, Axwell, aki remixelte. A mezőnyben egy újabb Queen-klasszikus, a Who Wants to Live Forever bukkant fel, a 28. helyen. Vele együtt a zenekar hét zeneszáma van jelen a listán a Bohemian Rhapsody (Bohém rapszódia) című film sikerének köszönhetően. A rangsorban további két új jelzésű felvételre lelünk: a Fish! dala, az Egyáltalán a 16., Calum Scott angol énekes tavalyi szerzeménye, a You Are the Reason a 31. pozícióban rajtol. Az All I Want tor Christmas Is You a hetedik helyre jött vissza – 28. hete tanyázik a mezőnyben, első is volt. A rádióállomásaink negyedik hete Calvin Harris skót producer és Sam Smith angol énekes slágerét, a Promisest játsszák a legsűrűbben.
Listavezető nagylemezek
Amerikai Egyesült Államok – Mumford & Sons: Delta
Egyesült Királyság – Take That: Odyssey
Németország – Herbert Grönemeyer: Tumult
Magyarország – Tankcsapda: 2012–2018
Csalódás Mariah Carey új albumának fogadtatása
Az amerikai élmezőnyben a fent említett két korong (Mumford & Sons: Delta, Michael Bublé: Love) mellett további két újdonság található. A The Greatest Showman: Reimagined című nagylemez – amelyen a The Greatest Showman (A legnagyobb showman) című film és annak eredeti albumának zeneszámai népszerű előadóktól, együttesektől hallhatók – 89 ezer példánnyal (70 ezer az eladás) a bronzérmes, a szebb napokat is megélt Mariah Carey 15. stúdiólemeze, a Caution 51 ezerrel (43 ezer az értékesítés) az ötödik pozícióba érkezett meg.
Az Egyesült Királyságban a Caution (Mariah Carey) a múlt héten a 40. helyen landolt, a héten már nem is szerepel a százas rangsorban. A csúcson a Take That dupla válogatása, az Odyssey indít. A korongon a manchesteri fiúcsapat slágerei új változatban csendülnek fel (a Boyz II Men, Barry Gibb, Lulu és a Sigma is közreműködik egy-egy felvételben, az utóbbi kettő az eredeti verziójukban is benne volt), s három új szerzemény, az Out of Our Heads, a Spin és az Everlasting is felkerült rá. (A formáció jelenleg háromtagú: Gary Barlow, Mark Owen és Howard Donald alkotja.) A hetvennyolc éves Cliff Richard angol legenda stúdióalbuma, a Rise Up a negyedik, az amerikai Roy Orbison (1936–1988) nagylemeze, az Unchained Melodies – amelyen újabb népszerű dalai ismét a The Royal Philharmonic Orchestra kíséretében hallhatók (a tavalyi A Love So Beautiful című korong folytatása) – a nyolcadik, Alfie Boe angol tenor tizedik stúdióalbuma, az As Time Goes By a tizedik, a koszovói albán származású, angol Rita Ora második stúdiólemeze, a Phoenix – meglepetésre – csak a 11. pozícióban kezdett.
A német listáról a Caution (Mariah Carey) egy hét után a 67. helyről esett ki. Két héttel ezelőtt az 1956-os göttingeni születésű Herbert Grönemeyer német zenész 15. stúdióalbuma, a Tumult startolt az élen, a múlt héten a második volt, most ismét ez vezet. Max Giesinger német énekes harmadik stúdiólemeze, a Die Reise az ezüstérmes, Luciano mozambiki származású német rapper második stúdióalbuma, a L.O.C.O. a negyedik, Eros Ramazzotti olasz énekes 14. stúdiólemeze, a Vita ce n’è a hetedik pozícióba iratkozott fel.
Idehaza a Tankcsapda három pendrive-on kiadott életműve foglalta el az első három helyet: a 2012–2018 az első, az 1989–1999 a második, a 2000–2011 a harmadik pozícióban nyitott. A negyvenes mezőnyben még nyolc újdonság tanyázik. Michael Bublé albuma (Love) az ötödik, a The Greatest Showman: Reimagined a 13., a Dire Straits-frontember Mark Knopfler kilencedik stúdiólemeze, a Down the Road Wherever a 15., Zaz francia énekesnő negyedik stúdióalbuma, az Effet miroir a 19., az angol The Rolling Stones 1994-es Voodoo Lounge című stúdiólemezének új változata, a Voodoo Lounge Uncut a 24., a francia Jean-Michel Jarre 20. stúdióalbuma, az Equinoxe Infinity a 25., a Fleetwood Mac angol–amerikai zenekar válogatáslemeze, a 50 Years – Don’t Stop a 29., az Iron Maiden angol metálegyüttes harmadik, 1982-es The Number of the Beast című stúdióalbumának az új verziója a 31. helyet szerezte meg.
2018. 12. 03. 20:00
További Listamustra cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..