Hírek
Listamustra 2019/10. hét
![Listamustra - Listamustra 2019/10. hét Listamustra - Listamustra 2019/10. hét](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23516_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zenetörténeti újjáéledésnek lehetünk tanúi a héten. Lady Gaga és Bradley Cooper duettje, a Shallow az amerikai Hot 100 listán október 13-án a 28. helyen debütált. Onnan az ötödik pozícióba lépett, majd a tizedikbe hátrált, s utána elhagyta az élmezőnyt. Január 5-én már csak az 52. helyen szerepelt. A héten, a rangsorban tartózkodás 22. hetében a 21. pozícióból a csúcsra ugrott.
Az A Star Is Born (Csillag születik) című amerikai film fő betétdala a február 24-én tartott Oscar-gálán megkapta a Legjobb eredeti betétdalnak járó díjat. A gálán a film két főszereplője élőben is előadta, népszerűségének megugrása javarészt ennek a két ténynek és ezek médiavisszhangjának köszönhető. A sláger a New York-i Lady Gaga negyedik amerikai listavezetője. 2009-ben a Just Dance-szel (featuring Colby O’Donis) három, a Poker Face-szel egy, 2011-ben a Born This Way-jel hat hétig uralta a mezőnyt. A philadelphiai születésű, Los Angelesben élő Bradley Cooper színész-rendező először áll a rangsor élén. A Shallow Európában is új erőre kapott. A brit listán – amelyen két hétig volt első – a múlt héten tíz helyet javítva a 11. pozícióba lépett, a héten a 12. helyen található. A német rangsorban újabb csúcspozíciót könyvelhet el, a negyedik helyre jött fel. Nálunk megszakításokkal kilencedik hete listavezető.
Listavezető dalok
Amerikai Egyesült Államok – Lady Gaga & Bradley Cooper: Shallow
Egyesült Királyság – Lewis Capaldi: Someone You Loved
Németország – Shirin David: Gib ihm
Magyarország – Lady Gaga & Bradley Cooper: Shallow
Tizenkét új jelzésű felvétel a hazai mezőnyben
Az USA-ban nemcsak a Shallow, hanem J. Cole németországi születésű, észak-karolinai rapper a negyedik pozícióig jutott szerzeménye, a Middle Child is visszatért a TOP 10-be – hat helyet előlépve az ötödik. A tízes mezőnyben egy új belépőre is lelünk: Blueface Los Angeles-i rapper zeneszáma, a Thotiana négy pozíciót javítva a kilencedik.
A brit mezőnyt második hete Lewis Capaldi skót énekes uralja a Someone You Loved című slágerével. Az újjáalakult Jonas Brothers New Jersey-i testvértrió visszatérő dala, a Sucker a hatodik helyre érkezett meg. Kevin, Joe és Nick Jonas most először tanyázik az élmezőnyben. Korábban az S.O.S című felvétellel szerepeltek a legmagasabban, 2008-ban a 13. pozícióban.
Németországban második hete Shirin David német énekesnő és videóblogger az első a Gib ihm című szerzeménnyel. Shindy görög származású német rapper a Road2Goat című zeneszámmal az ötödik helyen kezdett a TOP 10 egyetlen újdonságaként.
Nálunk a Shallow mögé az ezüstérmes pozícióba A Dal 2019 győztese, Pápai Joci slágere, Az én apám ugrott a 27. helyről. Adam Lambert indianapolisi születésű, San Diegóban élő énekes felvétele, a Feel Something a 10., Essemm (Boros Tamás) hiphopelőadó szerzeménye, a Karola énekesnővel rögzített A világ elől a 14., a Red Bull Pilvaker zeneszáma, a Magány a 17., az AK26 rapduó dala, a Pacino a 18., Lady Gaga és Bradley Cooper egy következő duettje a Csillag születik című filmből, a Music to My Eyes a 23., egy újabb felvétel az idei A Dalból, a Madár, repülj! Szekér Gergőtől a 26., az Észak-Walesből indult, jelenleg Manchesterben működő K-Klass elektronikus trió és Rosie Gaines kaliforniai énekesnő 2005-ös szerzeménye, a Dance with Me a 30., az egykori The Chordettes wisconsini lánycsapat 1958-as slágere, a Lollipop a 34., Yungblud (Dominic Harrison) angol rockénekesnek, Halsey amerikai énekesnőnek és Travis Barkernek, a Blink-182 együttes dobosának a zeneszáma, az 11 Minutes a 35., Alle Farben német producer és Ilira koszovói albán énekesnő dala, a Fading a 36., két producer: a virginiai Benny Blanco és a Puerto Ricó-i Tainy, valamint Selena Gomez texasi énekesnő és J Balvin kolumbiai énekes felvétele, az I Can’t Get Enough a 38., Bonnie Tyler walesi énekesnő 1984-es slágere, a Holding Out for a Hero a 39. pozícióban landolt. A rádióállomásaink negyedik hete a wisconsini születésű, albán származású Ava Max szerzeményét, a Sweet but Psychót sugározzák a leggyakrabban.
Listavezető nagylemezek
Amerikai Egyesült Államok – Soundtrack: A Star Is Born
Egyesült Királyság – Tom Walker: What a Time to Be Alive
Németország – SDP: Die unendlichste Geschichte
Magyarország – Leander Kills: Luxusnyomor
A Shallow a film korongját is a csúcsra repítette
Az amerikai piacon nemcsak a Csillag születik betétdala, a Shallow, hanem a film zenéje is visszajött az élre. A megjelenése után három hétig volt az USA legnépszerűbb albuma, most 128 ezer példánnyal vezet, amelyből 76 ezer az eladás. A tízes mezőnyben öt új jelzésű nagylemez található. Gunna georgiai rapper első stúdióalbuma, a Drip or Drown 2 90 ezerrel (7 ezer az értékesítés) a harmadik, a Migos trió tagja, Offset georgiai rapper első stúdiólemeze, a Father of 4 89 ezerrel (szintén 7 ezer az eladás) a negyedik, Gary Clark Jr. texasi blues-rock zenész harmadik stúdióalbuma, a This Land 54 ezerrel (51 ezer az értékesítés) a hatodik (a korongot ajándékba is adták, az előadó soron következő amerikai turnéjának belépőjegye mellé), Lil Pump floridai rapper második stúdiólemeze, a Harverd Dropout 48 ezerrel (25 ezer az eladás) a hetedik, Kehlani kaliforniai énekesnő mixtape-albuma, a While We Wait 34 ezerrel (6 ezer az értékesítés) a kilencedik helyen nyitott.
Az Egyesült Királyságban Tom Walker skót énekes első stúdiólemeze, a What a Time to Be Alive 36 679 példánnyal rajt-cél győzelmet aratott. Bryan Adams kanadai énekes 14. stúdióalbuma, a Shine a Light az ezüstérmes, Hozier ír énekes második stúdiólemeze, a Wasteland, Baby! a hatodik pozícióba iratkozott fel. A The Prodigy öt kiadványa: egy slágergyűjteménye és négy stúdióalbuma tért vissza a százas mezőnybe Keith Flint március 4-én elkövetett öngyilkossága hatására. A Their Law: The Singles 1990–2005 a 13., a The Fat of the Land (1997) a 26., a No Tourists (2018) a 35., a Music for the Jilted Generation (1994) a 85., az Experience (1992) a 96. helyen tanyázik.
A német élmezőny felét újdonságok adják. Az SDP német popduó kilencedik stúdiólemeze, a Die unendlichste Geschichte az aranyérmes, az In Flames svéd metálzenekar 13. stúdióalbuma, az I, the Mask az ezüstérmes, Bryan Adams korongja (Shine a Light) a bronzérmes, a Queensrÿche washingtoni metálegyüttes 15. stúdiólemeze, a The Verdict a hatodik, a While She Sleeps angol metalcore-zenekar negyedik stúdióalbuma, a So What? a nyolcadik pozíciót foglalta el.
A hazai negyvenes mezőnyben öt új jelzésű kiadványra lelünk. A Köteles Leander vezette Leander Kills harmadik stúdiólemeze, a Luxusnyomor az első, a negyvenéves jubileumi koncertjére készülő Karthago új stúdióalbuma, az Együtt 40 éve!!! a harmadik, a Dream Theater Long Island-i metálegyüttes 14. stúdiólemeze, a Distance over Time az ötödik, a Mudfield rock-metál zenekar első stúdióalbuma, a Sárrét a 12., Gary Clark Jr. korongja (This Land) a 38. helyet szerezte meg.
2019. 03. 11. 20:00
További Listamustra cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..