Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Listamustra 2020/32. hét

Listamustra - Listamustra 2020/32. hét

Úgy tűnik, újra Taylor Swift menti meg az amerikai zenepiacot. A pennsylvaniai születésű harmincéves énekesnő nyolcadik, Folklore című stúdiólemeze az év eddigi legjobb eredményével érkezett meg az USA albumrangsorának csúcsára – 846 ezer példánnyal debütált, ebből 615 ezer az eladás.

Muszáj megjegyeznünk, hogy ez a szám néhány évvel ezelőtt még nem lett volna kiugró, de 2020-ban már annak számít. Taylor Swiftnek a Folklore a hetedik amerikai listavezető stúdiólemeze, csak a 2006-ban kiadott, cím nélküli elsővel maradt le a trónról, az az ötödik helyig jutott. A 2008-as Fearless, a 2010-es Speak Now, a 2012-es Red, a 2014-es 1989, a 2017-es Reputation és a tavalyi Lover cíművel már uralta a mezőnyt. A Folklore alapváltozatának mind a tizenhat zeneszáma megtalálható az amerikai Hot 100 rangsorban, mindegyik új jelzéssel szerepel benne. Közülük három a TOP 10-ben tanyázik. A Cardigan rajt-cél győzelmet aratott – ez a 41. felvétel a lista történetében (Taylor Swift pályafutásában pedig a második, az első a Shake It Off volt), amely az élen kezdett. A The 1 a negyedik, az Exile (featuring Bon Iver) a hatodik pozíciót foglalta el.

 

Listavezető dalok

Amerikai Egyesült Államok – Taylor Swift: Cardigan

Egyesült Királyság – Joel Corry featuring MNEK: Head & Heart

Németország – Apache 207: Sie ruft

Magyarország – Lotfi Begi x Burai: Háborgó mélység 2

 

Apache 207 német zenetörténeti sikere

Az amerikai rangsorban tartózkodás hetedik hetében bekerült az élmezőnybe, két helyet javítva a tizedik a nyár egyik világslágere, a mindössze tizenhét éves Jawsh 685 új-zélandi producer és Jason Derulo floridai énekes szerzeménye, a Savage Love (Laxed – Siren Beat), amely Európa legfontosabb zenepiacán, a briten három hétig volt első.

Az Egyesült Királyságban harmadik hete Joel Corry angol producer (és fitneszedző), valamint MNEK angol énekes zeneszáma, a Head & Heart vezet. A tízes mezőnyben egy újdonság, egy új belépő és két visszatérő van. A hetedik pozícióba iratkozott fel Billie Eilish Los Angeles-i énekesnő a My Future című felvétellel. Chris Brown virginiai énekes és Young Thug georgiai rapper dala, a Go Crazy négyet előlépve a tizedik. Korábban a hetedik helyig jutott Regard koszovói producer és Raye angol énekesnő szerzeménye, a Secrets – ezúttal ötöt ugorva a hatodik. Két hete a nyolcadikon indított DJ Khaled New Orleans-i születésű producer Drake kanadai rapperrel készült zeneszáma, a Greece – most hármat javítva a kilencedik.

Megjelent Apache 207 első stúdióalbuma, a Treppenhaus. Ahogy egy hete megjósoltuk, a török származású német rapper újra saját magát váltotta a német csúcson. Négy héttel ezelőtt a Bläulich című slágerével startolt az élen, amellyel három hétig uralta a mezőnyt. A múlt héten az Unterwegs, a héten a Sie ruft című felvétellel nyitott a legmagasabb pozícióban. További négy dallal volt első még – tavaly szeptemberben a Roller és októberben a Wieso tust du dir das an? cíművel egy-egy, idén májusban a Fame-mel két, júniusban a Boottal egy hétig vezetett. A TOP 10-ben Apache 207 még négy szerzeményére lelünk. A Bläulich kettőt előlépve a második, az Unterwegs négyet rontva az ötödik, a Fame huszonkettőt száguldva a hetedik, a Boot tizennégyet ugorva a nyolcadik. Az élmezőnyben további két újdonság található. Bonez MC német rapper zeneszáma, a Tilidin weg a harmadik, Jamule spanyol–libanoni származású német rapper és Nico Santos német énekes felvétele, a Fastlane a kilencedik helyet szerezte meg.

A hazai Single Top 40 csúcsára a három héttel ezelőtti listavezető, Lotfi Begi és Burai Krisztián Háborgó mélység 2 című slágere jött vissza. A mezőnyben nyolc új jelzésű dal szerepel. A Leander Kills rockzenekar szerzeménye, a Gyere bánat az ötödik, Majka, Curtis és Nika zeneszáma, A csúcson túl a 13., három angol előadó: Nathan Dawe producer, KSI rapper és Ella Henderson énekesnő felvétele, a Lighter a 15., a Gaben és Meklód alkotta BSW hiphopduó újdonsága, a Szavak nélkül a 16., a Little Mix angol lánykvartett dala, a Holiday a 19., a Meduza olasz producertrió és SHELLS angol énekesnő a Born to Love című szerzeménnyel a 30., J Balvin kolumbiai reggaetonénekes, Dua Lipa koszovói albán származású angol énekesnő, Bad Bunny Puerto Ricó-i reggaetonénekes és Tainy Puerto Ricó-i producer zeneszáma, az Un Dia (One Day) a 36., a Such a Whore (előadó: JVLA) a 37. pozícióban landolt. A rádióállomásaink hetedik hete Topic német producer és A7S svéd énekes Breaking Me című slágerét játsszák a leggyakrabban.

 

Listavezető nagylemezek

Amerikai Egyesült Államok – Taylor Swift: Folklore

Egyesült Királyság – Taylor Swift: Folklore

Németország – Apache 207: Treppenhaus

Magyarország – Attila: Best of 2010–2015

 

A Folklore a brit piacon második hete első

Az amerikai tízes mezőnyben Taylor Swift az élre megérkező albuma (Folklore) mellett még két új jelzésű korong tanyázik. Logic marylandi rapper hatodik stúdiólemeze (és bejelentése szerint egyben az utolsó, mivel befejezi énekesi pályafutását), a No Pressure 221 ezer példánnyal (172 ezer az értékesítés) a második, egy másik rapper, az ausztrál The Kid LAROI (egy hét múlva lesz tizenhét éves) mixtape-je, a F*ck Love 40 ezerrel (7 ezer az eladás) a nyolcadik helyen debütált. Egy harmadik rapper, a georgiai Gunna második stúdióalbuma, a május 22-én kiadott Wunna július 24-én Deluxe-verzióban került forgalomba, nyolc új felvétellel kiegészítve, aminek köszönhetően tizenöt pozíciót javítva a hatodikba jött fel.

A brit rangsort második hete Taylor Swift nagylemeze (Folklore) uralja. Az énekesnő az előző négy stúdióalbumával is első volt, de azokkal csak egy-egy hétig. A TOP 10-ben három újdonság van. A Fontaines D.C. ír post-punk együttes második stúdiólemeze, az A Hero’s Death a második, a Creeper angol punk-rock zenekar második stúdióalbuma, a Sex, Death & the Infinite Void az ötödik, Alanis Morissette magyar gyökerekkel is rendelkező kanadai énekesnő kilencedik stúdiólemeze, a Such Pretty Forks in the Road a nyolcadik helyen rajtolt.

A német élmezőnyben Apache 207 a csúcson kezdő albuma (Treppenhaus) mellett további négy új jelzésű korong található. Olaf der Flipper (Olaf Malolepski) szólóban készített nyolcadik stúdiólemeze, a Fiesta a második, a Such Pretty Forks in the Road (Alanis Morissette) a negyedik, az Ost+Front német metálegyüttes ötödik stúdióalbuma, a Dein Helfer in der Not az ötödik, a Thundermother svéd rockzenekar negyedik stúdiólemeze, a Heat Wave a hatodik pozíciót foglalta el. Sir Paul McCartney angol zenész szólóban jegyzett tizedik stúdióalbuma, az 1997-es Flaming Pie új változatban kapható – a korong a hetedik helyre tért vissza.

Idehaza megszakításokkal hetedik hete Tilinger Attila gyűjteménye, a Best of 2010–2015 vezet. A negyvenes mezőnyben nyolc újdonság szerepel. A Tha Shudras magyar underground együttes nagylemeze, a Serlok és Vaccon a negyedik, a Folklore (Taylor Swift) a hetedik, a Primal Fear német metálzenekar 13. stúdióalbuma, a Metal Commando a 15., Péterfy Bori és a Love Band nagylemeze, a Szikra a 26., az U.D.O. német metálegyüttes és a Das Musikkorps der Bundeswehr német katonazenekar közös albuma, a We Are One a 30., a progresszív metált játszó Haken angol együttes hatodik stúdiólemeze, a Virus a 33., a Kansas kansasi rockzenekar 16. stúdióalbuma, a The Absence of Presence a 37., az NCT Dream hattagú dél-koreai fiúcsapat negyedik EP-je, az ötdalos Reload a 39. pozícióba iratkozott fel.

Puha József

2020. 08. 10. 20:00

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Listamustra 2020/32. hét cikk képei
Listamustra - Listamustra 2020/32. hét