Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Listamustra 2020/35. hét

Listamustra - Listamustra 2020/35. hét

Világszerte, így az Egyesült Királyságban is folyamatosan csökken a nagylemezek forgalma. Idén eddig a New York-i Lady Gaga hatodik, Chromatica című stúdióalbuma szerepelt a legjobb eredménnyel a brit rangsor élén, 52 907 példánnyal foglalta el az első helyet, ebből 31 709 volt a fizikai eladás. A héten újra ötvenezer feletti eredménnyel, 50 391 példánnyal debütált egy korong, a The Killers hatodik, Imploding the Mirage című stúdiólemeze.

A Brandon Flowers vezette, Las Vegas-i The Killers az egyetlen zenekar, amely az ezredforduló után újra fellángolt újhullámos időszakból máig fent tudott maradni, igaz, stílusa időközben sokat változott. A brit piacon még népszerűbb, mint odahaza az amerikain, az összes stúdióalbumával (Hot Fuss – 2004, Sam’s Town – 2006, Day & Age – 2008, Battle Born – 2012, Wonderful Wonderful – 2017, Imploding the Mirage – 2020) megszerezte a brit lista csúcsát. Slágereket azonban az utóbbi időben már nem tud összehozni, legutóbb 2008-ban tanyázott a brit élmezőnyben, a bronzérmes pozícióig jutott Human című szerzeménnyel. Az Imploding the Mirage előzeteseként kiadott Caution a 95., a My Own Soul’s Warning a 84. helyig jutott a brit rangsorban, a Fire in Bone és a Dying Breed nem került be a százas mezőnybe.

 

Listavezető dalok

Amerikai Egyesült Államok – Cardi B featuring Megan Thee Stallion: WAP

Egyesült Királyság – Joel Corry featuring MNEK: Head & Heart

Németország – Capital Bra x Cro: Frühstück in Paris

Magyarország – Majka, Curtis, Nika: A csúcson túl

 

Az amerikai rapperlányoknak sikerült a duplázás

Cardi B és Megan Thee Stallion zeneszáma, a WAP az idén a hetedik a sorban, amely rajt-cél győzelmet aratott az amerikai Hot 100 rangsorban, viszont közülük az első, amely a második héten az élen tudott maradni. Harmincnégy hetet kellett várnia Gabby Barrett pennsylvaniai country-pop énekesnőnek arra, hogy az I Hope című felvétele bekerüljön a tízes mezőnybe – egy pozíciót javítva a tizedik. A szerzemény még tavaly januárban jelent meg, idén áprilisban pedig új verzióban került forgalomba, Charlie Puth New Jersey-i énekes közreműködésével. A TOP 10-ben két újdonság is van. Egy másik country-pop énekes, a Tennessee állambeli Morgan Wallen dala, a 7 Summers a hatodik, Drake zeneszáma, a Lil Durk chicagói rapperrel készített Laugh Now Cry Later, a kanadai hiphopsztár készülő, Certified Lover Boy című hatodik stúdiólemezének első beharangozója a második helyen nyitott.

A brit lista csúcsán sincs változás, hatodik hete Joel Corry angol producer és fitneszedző, valamint MNEK angol énekes slágere, a Head & Heart vezet. Az élmezőnyben két újdonság található. A BTS héttagú dél-koreai fiúcsapat az internetet letaroló felvétele, a Dynamite a harmadik, három angol rapper: Headie One, AJ Tracey és Stormzy az Ain’t It Different című szerzeménnyel a negyedik pozícióba érkezett meg. A rangsorban tartózkodás második hetében negyven helyet ugorva a 11. pozícióba jött fel két rapper-énekes: a San Franciscó-i 24kGoldn és a Puerto Ricó-i születésű Iann Dior dala, a Mood. Az idén júniusban százhárom évesen elhunyt Vera Lynn angol énekesnő a Land of Hope and Glory című zeneszámmal a 17. helyen landolt – ennek zenéjét 1901-ben Edward Elgar komponálta, szövegét 1902-ben A. C. Benson írta.

A német tízes mezőnyben öt újdonságra lelünk. Az ukrán és orosz gyökerű Capital Bra német rapper és Cro német rapper-producer felvétele, a Frühstück in Paris az élen indított – ez előbbinek a 22., utóbbinak az ötödik listavezetője Németországban. Bausa német rapper és Juju marokkói származású, német rapperlány a 2012 című szerzeménnyel az ezüstérmes, a Die Ärzte berlini punk-rock együttes dala, a Morgens pauken a bronzérmes, Jamule spanyol–libanoni származású, német rapper és Chilla énekesnő zeneszáma, a 13 a hetedik, a Dynamite (BTS) a nyolcadik pozícióba iratkozott fel.

A magyar Single Top 40 csúcsára visszatért a két héttel ezelőtti első, Majka, Curtis és Nika slágere, A csúcson túl. A mezőnyben öt új jelzésű felvétel szerepel. A Tennessee államból származó Miley Cyrus készülő, She Is Miley Cyrus című hetedik stúdióalbumának első beharangozója, a Midnight Sky című szerzemény a harmadik, a pennsylvaniai születésű Taylor Swift dala, a The Lakes (a Folklore Deluxe változatán kapott helyet) a 28., a Laugh Now Cry Later (Drake featuring Lil Durk) a 33., Beyoncé 2011-es zeneszáma, a Love on Top a Pitch Perfect (Tökéletes hang) című filmsorozat női színészei alkotta The Bellas a capella előadásában (jótékonysági céllal készült) a 37., Arilena Ara albán énekesnő 2016-os felvétele, a Nëntori a 39. pozícióban kezdett. A rádióállomásaink műsoraiban tizedik hete Topic német producer és A7S (Alexander Tidebrink) svéd énekes Breaking Me című slágere csendül fel a leggyakrabban.

 

Listavezető nagylemezek

Amerikai Egyesült Államok – Taylor Swift: Folklore

Egyesült Királyság – The Killers: Imploding the Mirage

Németország – AK Ausserkontrolle: A.S.S.N. 2

Magyarország – Válogatás: Kívánságpiac No. 1.

 

Új válogatáskorong a hazai rangsor élén

Az USA-ban negyedik hete Taylor Swift nyolcadik stúdióalbuma, a Folklore uralja a mezőnyt, ezúttal 101 ezer példánnyal vezet, amelyből 46 ezer az eladás. Az énekesnő mögött két halott amerikai rapper tanyázik: a második helyen Pop Smoke (1999–2020) a Shoot for the Stars, Aim for the Moon című első, a harmadikon Juice WRLD (1998–2019) a Legends Never Die című harmadik stúdiólemezével. A TOP 10 egyetlen újdonsága Young Dolph chicagói születésű, Memphisben élő rapper stúdióalbuma, a Rich Slave, amely 65 ezer példánnyal (32 ezer az értékesítés) a negyedik pozícióban startolt.

Az Egyesült Királyságban az Imploding the Mirage mögött a második helyen a Shoot for the Stars, Aim for the Moon (Pop Smoke), a harmadikon a Folklore (Taylor Swift) van. A The Killers nagylemeze mellett az élmezőnyben további két új jelzésű korong található: az Andy Bell és Vince Clarke alkotta Erasure angol szintipopduó 18. stúdióalbuma, a The Neon a negyedik, Jamie Webster liverpooli dalszerző-énekes első stúdiólemeze, a We Get By a hatodik pozíciót foglalta el.

A német csúcson AK Ausserkontrolle kurd származású, német rapper ötödik albuma, az A.S.S.N. 2 debütált. Új belépőként a Tocotronic hamburgi rockzenekar válogatáslemeze, a Sag alles ab (The Best of 1994–2020) a második, a Blues Pills svéd rockegyüttes harmadik stúdióalbuma, a Holy Moly! a negyedik, az Imploding the Mirage (The Killers) a hatodik, Annett Louisan német énekesnő slágerátdolgozásokat tartalmazó nagylemeze, a Kitsch a hetedik, a Bright Eyes nebraskai indie-rock zenekar tizedik stúdióalbuma, a Down in the Weeds, Where the World Once Was a nyolcadik, a The Neon (Erasure) a 11. helyet szerezte meg.

Idehaza egy válogatáslemez, a ko records által kiadott, főleg mulatós zeneszámokat felvonultató Kívánságpiac No. 1. rajtolt az élen. A negyvenes mezőnyben további öt újdonságra lelünk. A Biffy Clyro skót rockegyüttes kilencedik stúdióalbuma, az A Celebration of Ending a hatodik, két gitáros: Mentes Norbert (Moby Dick, Hungarica) és a félig olasz származású Renato Pavesi nagylemeze, a Renascentia a hetedik, a Kamelot floridai metálzenekar koncertalbuma, az I Am the Empire – Live from the 013 a 23., a Stray Kids nyolctagú dél-koreai fiúcsapat 2018-as EP-je, az I Am You a 25., Baekhyun dél-koreai énekes idei EP-je, a Delight a 30. pozícióban nyitott.

pjozsef@zoznam.sk

Puha József

2020. 08. 31. 20:00

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

DD 2022. 10. 31. 11:05
speak for you. https://comprarepatenteregistrata.com/
Makaina 2023. 04. 21. 18:15
https://comprarlicenciadeconducir-b.com/ https://comprarepatentediguida.com/ https://comprarlicenciadeconducir-b.com/ https://rijbewijskopenb.com/ https://comprarlicenciadeconducir-b.com/ https://comprarcartadeconducao.com/ https://acheterpermisdeconduire.com/ https://meganmainecoonhome.com/ https://deutschenfuhrerscheinkaufen.com/ https://comprarlicenciadeconducir-b.com/ https://comprarepatentediguida.com/ https://comprarlicenciadeconducir-b.com/ https://rijbewijskopenb.com/ https://comprarlicenciadeconducir-b.com/ https://comprarcartadeconducao.com/ https://acheterpermisdeconduire.com/ https://meganmainecoonhome.com/ https://deutschenfuhrerscheinkaufen.com/

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Listamustra 2020/35. hét cikk képei
Listamustra - Listamustra 2020/35. hét