Hírek
Filmvászonról a slágerlisták élére
![Olivia Rodrigo - Filmvászonról a slágerlisták élére Olivia Rodrigo - Filmvászonról a slágerlisták élére](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23717_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Elsőként a One Direction fiúcsapatban ismertté vált Zaynnek sikerült már az első hivatalos dalával a brit és az amerikai listán is a csúcson indítania – 2016 februárjában a Pillowtalk című zeneszámmal nyitott mindkét rangsor élén. Másodikként Olivia Rodrigónak jött össze ez a bravúr.
A Drivers License című szerzeménnyel hat héttel ezelőtt a brit, egy héttel később az amerikai listán is rajt-cél győzelmet aratott, és azóta is őrzi az első helyét a világ két legfontosabb zenepiacán.
Ritkán indul az év ilyen erős slágerrel. Az előadója, Olivia Rodrigo a filmiparból ruccant át a zenei életbe, s bizonyára le is horgonyoz egy időre. Február 20-án még csak a tizennyolcadik életévét töltötte be. Kaliforniában született. Édesapja a Fülöp-szigetekről származik, anyai ágon német és ír felmenői vannak. Fiatal kora ellenére már szép szakmai múlttal büszkélkedhet. Egy reklámfilmben tűnt fel. A filmvásznon 2015-ben mutatkozott be, az An American Girl: Grace Stirs Up Success című filmben Grace Thomast alakítja. Legtöbben a Disney Channel három évadból álló, 2016 és 2019 között vetített Bizaardvark című filmsorozatából ismerhetik, amelyben Paige Olvera szerepét osztották rá. Legutóbb a High School Musical: The Musical: The Series című sorozatban bukkant fel, Nini Salazar-Roberts karakterét kelti életre. Énekesnőként is itt debütált, leginkább az All I Want és a Joshua Bassett-tel előadott I Think I Kinda, You Know című felvételeit ismerhetjük a sorozatból.
![Olivia Rodrigo - Filmvászonról a slágerlisták élére Olivia Rodrigo - Filmvászonról a slágerlisták élére](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23718_zene_w490.jpeg)
S innen már csak egy ugrás volt a popszakma. Olivia Rodrigo a január 8-án megjelent Drivers License című dalát Daniel Nigróval közösen írta. Egy tinédzser szívfájdalmáról szól. A főhősnő a címbeli jogosítványát már csak a barátjával való szakítása után szerzi meg, így szerelmének autóval történő meglátogatása és a tervezett közös kocsikázás helyett egyedül rója a köröket a környékükön. Az érzelmes zeneszám gyorsan belopja magát a szívekbe.
A Drivers License stabilan őrzi vezető pozícióját az Egyesült Királyságban és az Amerikai Egyesült Államokban is. Ezért aztán az utóbbi rangsorában, a Billboard magazin Hot 100 listáján egyelőre nem folytatódhat a tavalyi tendencia, amikor is rekordszámú, tizenkét szerzemény (Drake: Toosie Slide, The Scotts – Travis Scott & Kid Cudi: The Scotts, Justin Bieber & Ariana Grande: Stuck with U, Lady Gaga & Ariana Grande: Rain on Me, 6ix9ine & Nicki Minaj: Trollz, Taylor Swift: Cardigan, Cardi B featuring Megan Thee Stallion: WAP, BTS: Dynamite, Travis Scott featuring Young Thug & M.I.A.: Franchise, Ariana Grande: Positions, BTS: Life Goes On, Taylor Swift: Willow) foglalta el már a kiadás utáni héten a csúcsot. Olivia Rodrigo slágere a Hot 100 történetében a 48., amely az első helyen kezdte meg a szereplését.
pjozsef@zoznam.sk
2021. 03. 05. 10:00
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..