Hírek
Felejthető díjátadó járványhelyzetben
![Grammy - Felejthető díjátadó járványhelyzetben Grammy - Felejthető díjátadó járványhelyzetben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23728_zene_w83_h83_crop.jpeg)
A koronavírus-járvány miatt a szokásosnál később, nem január végén vagy februárban, hanem csak az elmúlt órákban kerültek kiosztásra a zeneipar legrangosabb díjai. Azoknak lett igazuk, akik már a jelöltek nyilvánosságra hozatala után megmondták: az idei Grammy Awardsot csak a járvány teszi emlékezetessé. Szerencsére azonban (legalább) három plusz egy sztár gondoskodott arról, hogy az esemény ideig-óráig beszédtéma legyen.
1. Beyoncé
A houstoni születésű, negyvenedik életévében járó énekesnő kapta a legtöbb jelölést, kilencet, ebből négyet váltott díjra. Ezzel ő lett a 63. Grammy Awards legnagyobb csillaga, annak ellenére, hogy nem fő kategóriákban diadalmaskodott. Ráadásul két elismerést közreműködőként, Megan Thee Stallion rapperlány slágerének, a Savage című remixének a közreműködőjeként zsebelt be. Már huszonnyolc aranygramofon van a tulajdonában.
![Grammy - Felejthető díjátadó járványhelyzetben Grammy - Felejthető díjátadó járványhelyzetben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23729_zene_w245.jpeg)
2. Taylor Swift
Az 1989-ben Pennsylvaniában született énekesnő az első hölgy, aki harmadszor győzött Az év albuma kategóriában. 2010-ben a Fearless, 2016-ban a 1989, idén a Folklore című stúdiólemezét díjazták.
3. Billie Eilish
Akárcsak tavaly, idén is a tizenkilenc éves Los Angeles-i énekesnő kapta meg Az év hangfelvételéért járó díjat. Tavaly a Bad Guy, idén az Everything I Wanted című dalát jutalmazták.
+1. The Weeknd
Az 1990-es születésű kanadai énekes még csütörtökön jelentette be, hogy mostantól bojkottálja a Grammyt, nem engedi, hogy jelöljék, s nem vesz részt a gálán. A nevezések körüli korrupciógyanú és a jelölései folyamat átláthatatlansága miatt döntött így. Hatalmas meglepetés volt, hogy ezúttal egy nominációt sem kapott, hiszen a tavaly márciusban kiadott After Hours című stúdióalbuma az egyik legnépszerűbb nagylemez, a rajta szereplő, rekordokat döntő Blinding Lights pedig a legsikeresebb zeneszám volt 2020-ban az amerikai zenepiacon. Igaz, a jelölésnél – elvileg – nem veszik figyelembe a sikerességet. The Weeknd a Grammyn a múltban összesen tíz nominációt kapott, s háromszor győzött.
63. Grammy Awards – a fontosabb kategóriák és díjazottai
Az év hangfelvétele – Billie Eilish: Everything I Wanted
Az év albuma – Taylor Swift: Folklore
Az év dala – H.E.R.:I Can’t Breathe
Legjobb új előadó – Megan Thee Stallion
Legjobb popelőadó – Harry Styles: Watermelon Sugar
Legjobb popduó vagy popzenekar – Lady Gaga & Ariana Grande: Rain on Me
Legjobb hagyományos popalbum – James Taylor: American Standard
Legjobb popalbum – Dua Lipa: Future Nostalgia
Legjobb dance-felvétel – Kaytranada featuring Kali Uchis: 10%
Legjobb dance vagy elektrozenei album – Kaytranada: Bubba
Legjobb instrumentális album – Snarky Puppy: Live at the Royal Albert Hall
Legjobb rockelőadó – Fiona Apple: Shameika
Legjobb metálelőadó – Body Count: Bum-Rush
Legjobb rockdal – Brittany Howard: Stay High
Legjobb rockalbum – The Strokes: The New Abnormal
Legjobb alternatívzenei album – Fiona Apple: Fetch the Bolt Cutters
Legjobb r&b-előadó – Beyoncé: Black Parade
Legjobb hagyományos r&b-előadó – Ledisi: Anything for You
Legjobb r&b-dal – Robert Glasper featuring H.E.R. & Meshell Ndegeocello: Better Than I Imagined
Legjobb progresszív r&b-album – Thundercat: It Is What It Is
Legjobb r&b-album – John Legend: Bigger Love
Legjobb rapelőadó – Megan Thee Stallion featuring Beyoncé: Savage
Legjobb melodikus rapelőadó – Anderson .Paak:Lockdown
Legjobb rapdal – Megan Thee Stallion featuring Beyoncé: Savage
Legjobb rapalbum – Nas: King’s Disease
Legjobb countryelőadó – Vince Gill: When My Amy Prays
Legjobb countryduó vagy countryzenekar – Dan + Shay & Justin Bieber: 10,000 Hours
Legjobb countrydal – The Highwomen: Crowded Table
Legjobb countryalbum – Miranda Lambert: Wildcard
Legjobb new age-album – Jim "Kimo" West: More Guitar Stories
Legjobb improvizációs jazzelőadó – Chick Corea: All Blues
Legjobb vokális jazzalbum – Kurt Elling featuring Danilo Pérez: Secrets are the Best Stories
Legjobb instrumentális jazzalbum – Chick Corea, Christian McBride & Brian Blade: Trilogy 2
Legjobb latinzenei jazzalbum – Arturo O’Farrill & The Afro Latin Jazz Orchestra: Four Questions
Legjobb gospelelőadó vagy gospeldal – Jonathan McReynolds & Mali Music: Movin’ On
Legjobb keresztényzenei előadó vagy keresztényzenei dal – Zach Williams & Dolly Parton: There Was Jesus
Legjobb gospelalbum – PJ Morton: Gospel According to PJ: From the Songbook of PJ Morton
Legjobb keresztényzenei album – Kanye West: Jesus Is King
Legjobb gospelgyökerű album – Fisk Jubilee Singers: Celebrating Fisk! (The 150th Anniversary Album)
Legjobb latinzenei popalbum – Bad Bunny: YHLQMDLG
Legjobb latinzenei rock- vagy alternatívalbum – Fito Páez: La Conquista del Espacio
Legjobb bluegrassalbum – Billy Strings: Home
Legjobb hagyományos bluesalbum – Bobby Rush: Rawer than Raw
Legjobb kortárs bluesalbum – Fantastic Negrito: Have You Lost Your Mind Yet?
Legjobb folkalbum – Gillian Welch & David Rawlings: All the Good Times (Are Past & Gone)
Legjobb reggae-album – Toots and the Maytals: Got to Be Tough
Legjobb világzenei album – Burna Boy: Twice as Tall
Legjobb gyerekalbum – Joanie Leeds:All the Ladies
Az év popzenei producere – Andrew Watt
Legjobb remixfelvétel – SAINt JHN: Roses (Imanbek Remix)
Az év komolyzenei producere – David Frost
Legjobb zenei videó – Beyoncé, Saint Jhn & Wizkid featuring Blue Ivy Carter: Brown Skin Girl
Legjobb zenei film – Linda Ronstadt: Linda Ronstadt: The Sound of My Voice
pjozsef@zoznam.sk
2021. 03. 15. 8:00
További Grammy cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..