Aki viszont már a Herbaliser és/vagy a Stereo MC¨s koncert miatt állt be a tömegbe, s hozzáteszem, nem akármilyen élményben részesült, joggal gondolhatta, ezt már nem lehet olyan könnyen felülmúlni…
Fél órával a kiírt kezdési időpont előtt épp a színpad mögötti sajtórész kerítésénél álltam Z-vel, mikor begördült egy fehér kisbusz, melyből maga Jarvis Cocker pattant ki elsőként. Rögtön észrevettük a valóban erős kisugárzással megáldott énekest, aki nem sokáig kérette magát, jött autogramot osztogatni, persze csak spórolósan a sokat érő kézjeggyel, s mivel nálam és Z-nél, Murphy törvénye szerint, nem volt se papír, se toll, beértük azzal, hogy testközelből láthattuk Jarvist, aki élőben még természetesebb és sármosabb, mint azt gondoltuk. A zenekar többi tagja szabályosan átnézett rajtunk, a 10 tagból verbuválódott autogram hajhászokon , a menedzser pedig különösen nem a türelmessége vagy a kedvessége miatt marad meg az emlékezetemben. Mikor már tudatosult, hogy az ott tényleg Mr. Cocker volt, még inkább tartotta magát a mondat: „Én ma PULP miatt jöttem ide!’’
A kezdést egy kis hergelő jellegű időhúzással nyújtották meg, amikor már kezdtek hőbörögni az emberek, végre kifáradt a PULP a színpadra. Jarvis megvillantotta magyar szókincsét, mely össz-vissz négy kifejezésből állt (pl: Budapest, hodzs vágy?; Koszonom; ja), bár nem hiszem, hogy ezt tanulta annyi ideig, amennyivel csúsztak , de még a mogorvára torzult arcokra is mosolyt csalt , s nem telt bele két perc, a közönség már tombolt is az első dalra. Negyed óra után megtörtént a bemutatás, persze a ‘My name is Jarvis’- szel kezdve, a többiek csak eztán szép sorban.
Mivel Jarvis Cockert a `90-es években kétszer is elnyerte a Legjobban Öltözött Férfi címet, az információ hatására alaposabban szemügyre vettem az öltözékét. Fellépéskor zokniban énekelt, táncolt a színpadon, barna szövetnadrágot, hosszanti csíkos, szűk inget viselt, ami leginkább egy kinőtt pizsamafelsőre hasonlított, ráadásul enyhén kócos frizurájával olyan hatást keltett, mint akit az ágyból, a paplan alól rángattak ki. Ettől függetlenül jól állt neki.
Javarészt a friss lemez anyaga volt műsoron, és jópáran nem is ismerték a dalokat, így az emberek többsége leginkább a zenekart figyelte az eszeveszett őrjöngés helyett, így a végére már szentimentális hangulatba csapott át a koncert. Természetesen nem altatómuzsikát hallott végig a közönség, hanem igazán pörgős dalokat is, amik alatt Jarvis meglehetősen érdekesen biccentgette a fejét, a nyaktekergetés és csípőrázás különösen egyedi volt, emellett hadonászott a karjaival és úgy emelgette a lábait, mintha meggyújtották volna a színpad burkolatát. A legélénkebb táncot a közönségből és a zenekarból is a Common People váltotta ki, ami alatt az emberek több folyadékot vesztettek, mint az egész koncert alatt.
Miután levonult a PULP a színpadról, a fotósok és az újságírók hiába szerettek volna velük kapcsolatba kerülni, Szigeten tartózkodásuk alatt a NO PHOTOS, NO INTERVIEWS szabály volt érvényben, nem éppen közvetlenségről tanúskodva. Mert elvállalták, eljöttek, kiosztottak öt autogramot, lenyomták a koncertet, megkapták a pénzt és utaztak tovább. És nem csattantak ki sem az energiától, sem a jókedvtől. Csak amennyi épp kellett.

purplesmith

2002. 08. 03.