Hírek
Shaggy elkeresztelte új albumát: Lucky Day
![Shaggy - Shaggy elkeresztelte új albumát: Lucky Day Shaggy - Shaggy elkeresztelte új albumát: Lucky Day](http://www.music.hu/pictures/2/resized/1184_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Végre valahára felkerült a szenteltvíz az új korongra, amely a keresztségben a Lucky Day címet kapta. Shaggy állítása szerint az anyaggal elsősorban a női szíveket szeretné megdobogtatni. Az alkotást beharangozó, frissen megjelent dal pedig ’Hey Sexy Lady’ néven lesz várhatóan hamarosan sláger.
Az év egyik legnagyobb durranásának ígérkező album Angliában október 28.-án, míg az USA-ban egy nappal később lesz elérhető a boltok polcain. A ’Hey Sexy Lady’ című új maxi pedig a szóban forgó lemez előfutára, garantáltan ez a dal fog a csapból is folyni az elkövetkezendő hónapokban.
Shaggy véleménye az új szerzeményekről: „Ez egy nagyon felemelő album, amely elsősorban a nőknek szól. Amikor visszagondolok arra, hogy kik is voltak rám hatással, kik befolyásoltak életem során, meg kell állapítanom: leginkább hölgyek jutnak az eszembe. Miért ne mondhatnék nekik köszönetet?”.
Az új albumon szereplő vendégművészek sorában találhatjuk a dance műfaj veteránját, Barrington Levy-t, és a Shaggy által igencsak kedvelt Ricardo ’Rik Rok’ Ducent-t is, aki az énekes tavalyi slágerében, az ’It Wasn’t Me’-ben működött közre.
2002. 09. 14.
További Shaggy cikkek
Linkajánló
- Shaggy képek, bibliográfia és diszkográfia
- Shaggy (http://www.shaggyonline.com/)
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..