Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Ákos törvénye

Ákos - Ákos törvénye

Ákos új albuma, az "Új Törvény" október 30-án kerül a boltokba országszerte. A lemezt hagyományszerűen nagy várakozás előzi meg. Az album címéből is kiderül, hogy újdonságokat rejteget. Egyrészt megújult Ákos kísérőzenekara,emellett a két éve megjelent Hűség óta két országjáró turnén vett részt a Produkció, megjelent három maxi, egy verslemez és egy angol album.

Az Új Törvény Ákos tizedik szólóalbuma. A rendkívül sűrű, emberpróbáló anyag tizenkét új dalt tartalmaz. Köztük van az idei a nyár rádiós- és kislemezsikere, az Alig hitted is: a dal maxija július 15-én került a boltokba, s ezidáig csaknem 3000 példány talált gazdára. A megjelenés napján azonnal második lett a Mahasz kislemez-listáján és az azóta eltelt időt mindvégig az első öt között töltötte.

A CD-n multimédiás rész is lesz, ide rengeteg anyagot zsúfoltak az alkotók. Részletes bemutatásra kerül Ákos stúdiója, ahol csaknem egy éven át zajlottak az ÚJ TÖRVÉNY felvételei. Tyukodi László és Fazekas István fotográfusok jóvoltából csaknem háromszáz fénykép látható, az új zenekar próbáitól az összes idei turnéállomáson át a klipforgatásig. A video-almenüben megtekinthető az Alig hitted klipje és a stúdiómunka során rögzített kisfilm is. Öt Alig hitted-remix került a multimédiás részbe, ezek máshol meg nem jelent anyagok. Bemutatásra kerülnek az új kísérőzenekar tagjai, mindenkiről rövidebb-hosszabb életrajz olvasható. A kibővített Diszkográfia menüpont új formátumban jelentkezik. A CD-n megtalálható a Digimpro cég ajándéka is: egy forradalmi remixprogram, amely minden lejátszáskor másfajta remixet készít a dalból.

A teljes egészében Ákos saját stúdiójában készült új anyag egységes, kiforrott szerzői-előadói-produceri mű, egyedi hangzásvilággal, ihletett dalszövegekkel. Bízvást elmondható róla, hogy az év leginkább várt magyar albuma.

További információ az albumról Ákos hivatalos honlapján (www.akos.hu), ahol egyéb a lemezhez kapcsolódó árucikkek is vásárolhatók.

2002. 10. 28.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

2002. 10. 28. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2002. 12. 20. 0:00
Szerintem tök jó. Én lattam az újtörvény klippjét és szerintem tök jó+ voltam az SAP csarnokban és nagyon tetszet. Rostás Viktória 2002. 12. 20.
Vendég 2003. 01. 01. 0:00
Ákos ismét felülmúlta önmagát! Aranylemez az Új törvény! KONCERT! MÁJUS 17 Kisstadion! ************************* Dr@yman
Vendég 2003. 01. 03. 0:00
szuper! Ákosnak annyit, hogy csak így tovább!
Vendég 2003. 01. 03. 0:00
Szerintetek honnan tudom letölteni Ákos:Valami végetért című számot tudom a Bonansa é volt de nekem Ákostól kéne.

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

További hozzászólások »

Ákos törvénye cikk képei
Ákos - Ákos törvénye