Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Fergeteges buli Szilveszterkor

Sziget - Fergeteges buli Szilveszterkor

A korábbi évek legsikeresebb szilveszteri megapartyjának, a Hysteria Fesztiválnak a hagyományait folytatva, idén új helyszínen és új néven, az AXEtázis Bónusz Partyn várják a bulizni vágyókat a főváros legnagyobb szilveszteri rendezvényére.

Idén augusztusban a Budapest Parádé záróeseményeként ugyancsak a Bónusz aratott fergeteges sikert az elektronikus zene hívei körében. 2002. december 31-én az augusztusi Bónusszal azonos helyszínen, tehát ismét az SAP-, és Körcsarnok területén, a tengerentúli, az európai és a hazai party-élet ismert reprezentánsai pörgetik át a vendégeket az Új Évbe.

„Hysteria 2000” volt az első nagysikerű szilveszteri fesztivál, ahol a főváros több pontján egy jeggyel bulizhatták át magukat az érdeklődők az Új Évbe. A szervezők akkor az évezredváltás körül kialakult „para” miatt adták a partynak a Hysteria nevet, mely party azóta az óévbúcsúztató rendezvények sarokkövévé vált.

Idén – már magunk mögött tudva az ezredforduló hisztériáját – méreteiben és formájában hasonló, szintén egy jegyért több programhelyszínt kínáló, azonban nevében megújuló megabulit kínálnak a szervezők. 2002. december 31-én este 8-tól elektronikus zenei extázissal, az AXEtázis Bónusz Partyval búcsúztathatják az Ó-évet a techno, a trance és a house zene rajongói. A Sziget Szervezőiroda szilveszteri elektronikus zenei fesztiválján - a már a Budapest Parádé Bónuszon bejáratott helyszínen - a fergeteges hangulatra többek között garanciát jelent majd a – Deadcode Production által összeállított programban - felsorakozó nemzetközi és hazai sztárok hada is.

December 31-én a SAP csarnok a progresszív techno helyszíne lesz, ahol a brit THE ADVENT, az Egyesült Államokból érkező DAMON WILD, a portugál WLA GARCIA, a német JESCO SCHUCK és a Bécsből meghívott FELIPE mellett a hazai élvonal - HOT X, BUDAI, IGOR DO'URDEN, JAY CORTEZ, NEWL, LEVI – pörgeti a lemezeket. A Körcsarnokban a trance és house szerelmesei a brit triász, DJ SPOOKY, OLIVER MacGREGOR, RICH KEEN mellett szintén hazai sztárok – TOMMYBOY, KÜHL, CLARK, RANDALL, SCHÖN – zenéjére búcsúztathatják az Ó-évet.
A megapartyra 15.000 vendéget várnak a szervezők.

Jegyek elővételben 4990 Ft-ért kaphatóak a Nyugati téren december 11-től éjjel-nappal, valamint a Ticket Express irodáiban és a nagyobb jegyirodákban. Szilveszter napján 5990 Ft-ért váltható jegy a rendezvény helyszínén.
Jegyrendelés: szilveszter@sziget.hu

Jónap Tamás

2002. 12. 19.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Jónap Tamás 2002. 12. 19. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2003. 01. 09. 0:00
szerintem jó irj

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Fergeteges buli Szilveszterkor cikk képei
Sziget - Fergeteges buli Szilveszterkor