Gond a ruhatárnál sem akadt, így nyugodtan vettük birtokunkba nézőteret. A fél 12-re kiírt program (vagyis Zazie színpadi manifesztálódása) teremészesen 12-re módosult, de ez tapasztalt koncertezőknek már rutin feladattá avanzsálódott. Winkler, Eldé és Jules számos zenésszel kiegészülve annak rendje és módja szerint fellépet a parkettre és szinte azonnal elvarázsolta higgadt természetességével, egyedi családias hangulatával és kiemelkedő muzsikájával a nagyérdeműt.

Kisebb technikai problémák mellett (Eldée basszusgitárja rakoncátlankodott egy kicsit) utazhattunk Zazie-val a metrón, ellátogattunk Kerti partira, körülnéztünk a Szexplanétán, ismerkedtünk a faramuci Bell élettörténetével, felidéztük 90-en valahányban Zazie-t az ágyban, majd felmentünk a hajóra Winkler és Eldée társaságában és végül megünnepeltük a Nagy Fenekű Nők napját.

Hajós András beszámolt első és második homoszexuális élményéről, és az első katarzisokról. Legutóbb is pont a Pecsában találkoztam a formációval, igaz több mint egy évvel ezelőtt, akkor még kicsit talán esetlennek tűnt a zenekar a színpadon, mára ennek a nyomát sem lehet érezni. Vérpofi, de természetesen nem szállta meg őket a vadkapitalizmus, bár sokfelől azt láthatja az ember, hogy az Emil.Rulez! manapság inkább médiajelenség és reklámhordozó, mint szimpla zenekar. Addig örüljünk, amíg a zenéjük ilyen fenomenális, és ők folynak végeláthatatlanul a csapból.

Simon Péter

2003. 03. 16.