Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Venus – egy új fejezet

Venus - Venus – egy új fejezet

Tavaly ősszel, miután a zenekar egykori énekese, frontembere új utakat választott és szólókarrierbe kezdett, úgy tűnt, hogy véget ér a Venus története. Három és fél év tündöklés után szétszéledt az a csapat zenész, aki egykor azt érezte: ahogy a barátságuk, úgy a közös zenélés is hosszú-hosszú évekre szól.

Andi, Stofi és Eto továbbra is összejártak, elmentek egy-egy koncertre, meghallgatták kedvenc lemezeiket, aztán, hónapokkal később előkerültek a hangszerek is. Úgy gondolták, leugranak a régi próbahelyre, „örömzenélni” – ami aztán annyi örömet és felszabadultságot hozott, hogy a több hónapi szomorúság és töprengés után pillanatok alatt megszületett bennük az újrakezdés gondolata. Sok átzenélt délután, lázasan lelkes beszélgetésekkel teli éjszaka után meghívták maguk mellé régi jó barátjukat, Picure-t (Vellai Tamás), akivel még a Lazy Bones-ban zenéltek együtt. A dobos boldogan, és a régi lendülettel ült be a hangszer mögé. Sokat töprengtek a srácok azon is, hogy nagyon jó lenne egy másik gitáros is a zenekarba, végül Andinak eszébe jutott a 2001-es Queen Audiencia (a Queen zenekar emlékére adott koncert, melyen magyar énekesek és zenészek játszották a legendás dalokat), ahol megismerkedtek Töpivel, a magyar Queen klub vezetőjével. Töpi remek gitárosnak bizonyult már az Audiencián is – a meghívás után a próbákon is megállta a helyét, sőt remekül kiegészítette a kis csapatot és a születő zenét. Az „örömzenélések” alkalmával mindenki hozta a saját stílusának, hangszerének, elképzelésének megfelelő hangzást és zenei világot. A fiúk a gitárok és dobok megszólaltatásával, Andi pedig – természetesen – hangjával töltötte be a kis helyiséget. Lassan egyre biztosabbá vált, hogy Andi tökéletes énekese lesz az újjáalakuló zenekarnak. Erről épp Andit volt a legnehezebb meggyőzni, de a fiúk annyi bizalmat sugároztak felé, és a dalok valóban annyira bíztatóan szóltak, hogy Andi végül ráállt, és odaállt… a helyére.

Venus - Venus – egy új fejezet

A Venus tehát két új taggal ismét próbálni kezdett – barátkozni egymással, együtt zenét szerezni, egy csapatként játszani… és próbált ismét bízni abban, hogy ez nem csak az ő örömüket szolgálja majd, hanem több száz zeneszerető fiatalét… A születő dalokból már lassan összeáll egy lemezre való. Kidolgozott és kidolgozatlan ötletek sora, finomítások, csiszolások, rengeteg örömteli munka – ez vár a Venus zenekarra a következő hónapokban. Az első maxi szeptember elejére várható. Az ősszel megjelenő nagylemez különlegessége, hogy a zenekar szinte minden tagja szerzőként is szerepel. Akire a legjobban számít a zenekar, az természetesen az a rajongótábor, aki eddig is – az elmúlt egy év zűrjei és hullámai ellenére – bíztatta és segítette. Az, hogy az ősrajongók támogatták, sőt követelték a Venus újjáéledését nagyon sokat nyomott a latba, és óriási erőt adott a bandának, hogy fel tudjon állni, és folytatni tudja. Most, amikor az új formáció lassan koncerteken is megmutatja magát, és a boltokba került a Venus harmadik nagylemeze, ismét nagy szükség lesz az értő fülekre és szívekre… hallgassátok!

Jónap Tamás

2003. 08. 30.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Jónap Tamás 2003. 08. 30. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2003. 09. 04. 0:00
nagyon jo a cd-tek
Vendég 2003. 09. 06. 0:00
Király volt a koncert a Zöld Pardonban. Jó lesz ez, jók az új számok is. István
Vendég 2003. 09. 09. 0:00
Nagyon örülök hogy össze ál aVénusz, és drukolok nekik!!!!

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Venus – egy új fejezet cikk képei
Venus - Venus – egy új fejezetVenus - Venus – egy új fejezet