Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Sziget 2004

Sziget - Sziget 2004

Az idei, augusztus 4-11-ig tartandó Sziget Fesztiválra már megérkeztek az első visszajelzések a meghívott zenekaroktól. A Bloodhound Gang és a Rasmus a Nagyszínpadon, az Amorphis és a Children of Bodom a metál helyszínen már biztosította helyét.

A hazai közönség legújabb kedvence és a Sziget Kívánsággépének egyik legkeresettebb bandája, a Rasmus, a napokban jelezte, hogy eleget tesz a szervezők meghívásának.

A finn Rasmus minden bizonnyal az idei év egyik legnagyobb tinisztár-várományosa a skandináv pop-metál-dark szekcióból - amolyan HIM-utód, címlap-kompatibilis frontemberrel, kellő mértékű ifjúsági depresszióval, kellő mennyiségű fülbemászó dallammal, továbbá az érzékenység és a rockos hevület hatásos arányával. Érdekesség, hogy míg a nemzetközi hallgatóság számára a tavalyi év óta ismert a Rasmus neve, a zenekar valójában 1997-ben adta ki első albumát hazájában és azóta már összesen négy albumot jegyez.

A Nagyszínpadon láthatja a Sziget közönség sokak kedvencét, a Bloodhound Ganget is. Az első lemezével 1995-ben jelentkező Kopófalka zenéje öt amerikai suttyó punk-, funk-, pop-, metál-, diszkó-, kamu-folk-rock-, és grunge-elemekből összehordott, szemérmetlen, ám főleg szemérmetlenül hatásos egyvelege, melynek első igazi gyümölcse a zenekar 1996-os One Fierce Beer Coaster című albuma volt. A zenekar innentől kezdve sorozatban szállítja az albumonkénti egy-két, vicces és provokatív klippekkel megtámogatott slágerét. A hazánkban visszatérő vendégnek számító, koncertzenekarként fokozottan dögös és humoros Bloodhound Gang, melyről az elmúlt egy-két évben nem sokat hallhattunk, idén új albummal jelentkezik.

A skandináv metál két képviselőjét szintén a Sziget Fesztiválon, a metál helyszínen üdvözölheti majd a kemény zenét kedvelő közönség. Az Amorphis és a Children of Bodom zenekar minden bizonnyal nagy élményt jelent majd a műfaj rajongóinak.

A Children of Bodom természetesen skandináv, természetesen finn, - és ahogy a notórius skandináv metalistáktól megszoktuk - természetesen sötét tónusokkal dolgozó metálzenekar; ha nagyon dobozolni támad kedvünk, azt is mondhatjuk: death metal vagy black metal. A zenekar 1993-ban alakult a finnországi Espoo-ben. Az öttagú zenekar debütalbuma 1998-ban jött ki, Something Wild címmel, legutóbbi nagylemeze a 2003-as Hate Crew Deathroll, mely a kritika szerint a zenekar eddigi legjobb munkája.

Az 1990-ben alakult finn Amorphis, jó skandináv hagyományokhoz méltón egyszerű death metal tini-bandaként indult, mely vonalat rohamos fejlődés közepette hagyott maga mögött alig négy év alatt. Az 1994-es Tales From The Thousand Lakes már egy érett, a hetvenes évek progresszív rockja felé visszakacsintó bandát mutat, ez a lemez hozta meg az igazán kedvező kritikai fogadtatást, és az európai népszerűséget. A zenekar szövegvilágát, művészi koncepcióját a Kalevala témái határozzák meg, ennek jegyében készült a ’96-os Elegy albumról kimásolt My Kantele című kislemez is, amely popos felhangjaival és technoremixével a metálközönségen túl szélesebb publikummal ismertette meg a zenekart. Az Amorphis népszerűsége azóta is töretlen, lemezeladásai szárnyalnak, legutóbbi 2003-as Far From The Sun című hatodik lemeze is hamisítatlan Amorphis folk-progresszív-metál elegy a legjavából.

Simon Péter

2004. 03. 01.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Simon Péter 2004. 03. 01. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2004. 03. 01. 0:00
Amorphist és a Bodomot szeretem, de Rasmustól akár a világból is kifutnék..... Angel
Max 2004. 03. 04. 0:00
Hát a Children Of Bodom az nem black se nem death... de az Amorphis biztos király lesz. Jó lenne ha valami old-school bandát is hívnának már.
Vendég 2004. 03. 05. 0:00
csá csumi csá
Vendég 2004. 03. 05. 0:00
A KURVA ANYÁTOKAT BASZNÁTOK SZÁJBA TI GECIK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

További hozzászólások »

Sziget 2004 cikk képei
Sziget - Sziget 2004