Tudósítók szerint meglepően sok magyar rajongó képviseltette magát az osztrák fővárosban – végülis az a 200 km tényleg nem nagy távolság. Sokan a HIM rockmúzsái közül exhibicionizmusuk csíráját felszínre hozva fekete halálmadárnak öltöztek a jeles esemény alkalmából, mások pedig egyszerűen elmerültek a tombolás lágynak nem nevezhető bűvkörében. A koncerten felcsendült többek között a világsikert hozó Join Me, a Love Metal korszak legjobbjai: a Beyond Redemption és a Soul on Fire, meg az elmaradhatatlan összeborulós-bőgős-ugrálós univerzális, alighanem többszörösen túljátszott Funeral of Hearts

Vadoéknak valóban óriási sikerük volt, a közönség patakokban könnyedzett, csápolt, őrjöngött, de aki kritikus szemszögből követte az előadást, az egy furcsa belső feszültséget érezhetett a színpadon, aminek középpontjában éppen az igencsak szakadt kinézetű Vado állt. A korábban tömegeket megmozgató energia mintha homokként pergett volna most ki az énekes kezéből, és a megjelenésével keltett ambivalens érzést csak fokozta újszerű cigarettaízű hangja.

Aggódás foghat el bennünket, ha belegondolunk, hogy még csak most állnak az amerikai turnéjuk előtt (a bécsi volt ugyanis ebben a szezonban az utlsó európai fellépés), bizonyosan sok fog múlni a tengerentúli közönség elfogultságán, és talán HIMék sem „mindent vagy semmit” alapon akarják meghódítani hamburgerfalva lakóit – az büszkeség ugyanis nem mindig célravezető. Kívánjunk nekik ezúton sok csápoló tömeget és sikerekben gazdag turnét, magunknak pedig azt, hogy még viszontlátjuk a régi HIM-et Európa színpadain.

Ferenczi Attila

2004. 03. 30.