Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Tiziano Ferro Budapesten!

Tiziano Ferro - Tiziano Ferro Budapesten!

Április 29-én a Petőfi Csarnok színpadán mutatkozik be hazánkban először az olasz fenegyerek, Tiziano Ferro. Nevét két éve ismerhettük meg, amikor első nagy slágerével, a Perdono című dallal tűnt fel a nemzetközi zenei életben.

Április 29-én, csütörtök este a Petőfi Csarnok színpadán élőben köszönthetjük az olasz fenegyereket, Tiziano Ferrot.

Tiziano Ferro (23) egy Róma melletti kisvárosból, Latina-ból származik. A középiskolai tanulmányi után két egyetemre is járt: műszaki – egy évig – illetve kommunikáció….habár mindig is másra vágyott: zenélni. Már hét éves korában megmutatkozott érdeklődése a zene iránt, ekkor kapta első gitárját is. Később tanult zongorázni és dobolni is; első dalát tizenévesen írta, majd 16 évesen csatlakozott a helyi gospel kórushoz. A kórusban szerzett tapasztalatai még inkább a fekete zene irányába terelték – itt tudta leginkább a zene iránti szenvedélyét kiteljesíteni: „semmi kétség, a zene az én legnagyobb szerelmem” – mondta.

Tiziano Ferro - Tiziano Ferro Budapesten!

1997-ben Mara Majonchi és Alberto Salerno producerek felfedezték, majd két év kemény zenei- és zeneszerzői munka követte, mikori rátaláltak Michele Canovára, aki teljesen megfelelt Tiziano zenei igényeinek.

Tiziano az EMI-vel kötött szerződést 2001 májusában, és júliusban már ki is adták „Perdono” című kislemezét, ami rövid időn belül nagy sikert aratott, heteken belül a rádió játszási- illetve az eladási listát is vezette – végeredményképpen 4 hétig vezette a slágerlistát és a harmadik legnagyobb példányszámban eladott kislemez lett 2001-ben.

Az átütő sikert első albuma a „Rosso Relativo” követte; az album keveréke az R&B és kortárs pop zenének, jól tükrözi Tiziano belső érzelemvilágát. Az album 12 dalának szerzője Tiziano – ezzel az is bebizonyosodott, hogy több mint egy egy-slágeres művész.

Az albumot 2001 októberében adták ki Olaszországban – kivívta mind a média, mind a rajongók elismerését, és az év legjobb lemezének kiáltották ki. Az olasz lemezeladási listán a 8. helyen nyitott, több mint 7 hónapon keresztül benne volt a Top 10-ben, ill. a Top 50-ben, több mint 1 évig; végül is 3-szoros platinalemez lett, több, mint 300.000 eladott példányszámával.

A „Rosso Relativo”-t körülbelül 42 országban adták ki világszerte - leginkább Európában és Latin Amerikában- de megjelent az arab országokban, Dél – Afrikában, Japánban és Új - Zélandon is.

Az utóbbi két évben Tiziano beutazta a világot Brazilától Lengyelországon keresztül Chíléig…,de emellett jutott arra is ideje, hogy megírja új albuma dalait, aminek felvétele 2003 májusában kezdődött.

A második Tiziano Ferro album címe „111”, amit 2003. november 7-én Olaszországban, illetve ezzel párhuzamosan 40 országban adtak ki.
Az albumból a mai napig mintegy 400.000 példányt adtak el. Olaszországban kétszeres platinalemez, Svájcban és Spanyolországban aranylemez lett. A Sere Nere című dal 6 egymást követő héten az első helyet foglalta el az olasz slágerlistákon.

Mostani európai turnéján ellátogat Svájcba, Belgiumba, Németországba, Spanyolországba, Ausztriába, Romániába és hazánkba, Magyarországra is.

Időpont: 2004. április 29.
Helyszín: Petőfi Csarnok
Jegyárak: 6.900 Ft

A koncertre a jegyek már kaphatóak a nagyobb jegypénztárakban, valamint az alábbi weboldalról is megrendelhetőek.

fkriszta

2004. 04. 13.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

fkriszta 2004. 04. 13. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Leely 2004. 04. 15. 0:00
Úristen!Ebben az országban kiváncsi valaki erre a szerencsétlenre???
Vendég 2004. 04. 18. 0:00
Egyáltalán nem szerencsétlen. Esetleg elolvashatnád a cikket mielőtt ilyen baromságokat írsz.
Vendég 2004. 04. 18. 0:00
A legjobb pasi és tökre jó a hangja.
Vendég 2004. 04. 18. 0:00
IMÁDOM

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

További hozzászólások »

Tiziano Ferro Budapesten! cikk képei
Tiziano Ferro - Tiziano Ferro Budapesten!Tiziano Ferro - Tiziano Ferro Budapesten!