Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Zanzibárék új klipje csak erős idegzetűeknek?

Zanzibar - Zanzibárék új klipje csak erős idegzetűeknek?

Aki szereti a horrorfilmeket, egy igazi különlegességet láthat és még moziba sem kell elmennie ezért a kis élvezetért. Nem akarjuk lelőni a poént már az elején, de az már önmagában figyelemreméltó, hogy a főszereplője nem más, mint Rita, a Zanzibar énekesnője.

Az Ideglelés avagy a Blairwitch Project című filmet mindenki túlélte enyhe szívinfarktussal, így most már nekiveselkedhetünk a következő ilyen jellegű alkotásnak. A helyszín ismét az erdő, a főszereplő pedig Rita, aki zombiként ártatlan fiatalokat kerget – és a jelek szerint utol is éri őket… A képsorok a Zanzibar következő albumának első, Nem szeretsz című kislemezére készült klipjében láthatóak, amelyben a zenekar többi tagja csak a végén tűnik fel - szintén zombiformában.

A forgatáson szó szerint erdőbe vitte őket a stáb. Ritának – kegyetlen időpontban – hajnali öt órára kellett a helyszínre érkeznie, ahol először három órán keresztül készült a sminkje és a maszkja. A végeredmény önmagáért beszél: a „gumiálarc” segítségével sikerült egy oszlásnak induló tetemmé alakítani az egyebként helyes énekesnőt, amelyet csak tetézett a kontaktlencse, aenmlynek segítségével még félelmetesebb lett. Innentől kezdve délutánig kergette „áldozatait”, így kilométer hiánnyal már nem küzdött, amikor délután megérkeztek a fiúk is. Sidi elmondta, felvetődött a gondolat, hogy őket üldözze, de nem akarták lekoppintani a No Doubt klipjét. Miután őket is zombikká varázsolták, valóban olyan lett a hangulat, mintha a Blairwitch Project kameráján keresztül néznék a terepet. Éjszaka ugyanis a koromsötét erdőben zenéltek, egészen hajnalig. A klipet látván valószínűleg mindenki kétszer is meggondolja majd, hogy akar-e Ritával szakítani. Mielőtt elkészítették a szerelmi csalódás érzését feldolgozó kislemezt, átvehették a BRAVO-OTTO díj rock kategóriájának „ezüstérmét”. A Nem szeretsz egyébként most jelenik meg, míg az album május elején. Milyen lesz az új Zanzibar? Sokkal „keményebb és nyersebb”, mint ezt eddig megszokhattuk tőlük. Sidi szerint ez annak köszönhető, hogy nem „varázsoltak” a stúdióban semmilyen kütyükkel és effektekkel, hanem „egyenesben” vették fel a dalokat. Ennek köszönhetően az albumon az hallható, amit saját hangszereikkel produkálni tudnak. Ennek ellenére nem kell attól tartania a rajongóknak, hogy „hallgathatatlan hörgés” lesz az album, hiszen Rita hangja ezt már önmagában kizárja. A lelkesedésük azonban annál jobban érezhető a nótákon és talán az, hogy erre a három és fél hónapra újra összeköltöztek a stúdióban, akárcsak a régi szép időkben. Mindenki hozta a fogkeféjét, pizsamáját, tisztasági csomagját és csak vasárnaponként ment haza. Az együttélés ezúttal is jól ment Ritáéknak, hiszen először sem azért költöztek szét, mert nem jöttek ki egymással. Ahogy Sidi mondta, egyszerűen arról volt szó, hogy mindegyikőjüknek kicsit más élete lett, kialakultak a párkapcsolataik. Így most nagyon jól érzik magukat, hiszen a buszban, a koncerteken és a stúdióban egyébként is együtt vannak, de mindegyikük számára jó érzés, hogy van egy olyan hátországuk, ahonnan jó elindulni és ahova jó megérkezni.

Jónap Tamás

2004. 05. 07.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Jónap Tamás 2004. 05. 07. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2004. 07. 18. 0:00
A cikkről semmi véleményem... Nekem a Zanzibarról van...:) Na yoo, Jól sikerült a cikk, mert jók voltak hozzá az alanyok. :D Szóval: szerintem nagy hülyeség volt, hogy betiltották az eredeti klip nappali lejátszását... Most "szegény" Zanziéknak újat kellett forgatniuk... :(( ÉN ZANZIBAR-rajongó vagyok már 3 éve, összesen 27 koncerten voltam, ebből 2 volt csak play-back.(!) Tisztelem és becsülöm őket, hogy egy vidéki csapat ilyen sokra vitte, és az ország kedvence lett. És nem szálltak el maguktól. már a 3. lemezt is kiadták, egész nyáron koncerteznek, riportokat adnak, fotózáson vesznek részt, és szeretik amit csinálnak. Jah, és foglalkoznak a rajongóikkal (nem úgy, mint egyes beképzelt emberek, akik "sztár"-nak mondják magukat...)! röviden ennyi a Zanzibarról. ÉS mindenkinek a figyelmébe ajánlom "Az igazi nevem" című most megjelent albumot. NEkem nagyon tetszett. Olyan a hangzása, mint élőben, nincsenek benne más hangszerek, csak 3 gitár, 1 dob, és a Ritcsinek a hangja... További sok sikert és szép, koncertekben és élményekben gazdag nyári szezont!! Puszyyyyyyyy ZANZIBAR!!!! Alcsi
Vendég 2005. 12. 14. 19:10
Lattam aklippet, amit a weboldalukrol toltottem le...nem rossz, de horrorisztikus?! Ez egy kicsit azert tulzas, vagy esetleg ket klipp van?kerdes:Honnan lehet a masik klippet megkeriteni!Ha valakinek van otlete, nem artana ha engem is felvilagositana email cimem a eszszaby@yahoo.com A Kolozsvari koncertjuk nagyon jo volt, remelhetoleg jonnek meg Erdelybe turnezni is!
Vendég 2006. 06. 02. 11:23
kúrva jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Zanzibárék új klipje csak erős idegzetűeknek? cikk képei
Zanzibar - Zanzibárék új klipje csak erős idegzetűeknek?