Hírek
Jövő héten jön az új Lenny album
![Lenny Kravitz - Jövő héten jön az új Lenny album Lenny Kravitz - Jövő héten jön az új Lenny album](http://www.music.hu/pictures/6/resized/3352_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Lenny Kravitz hetedik stúdió albuma Baptism címmel lát napvilágot az EMI kiadásában. Az album 13 új dalt tartalmaz, melyeket Lenny az elmúlt egy év alatt írt és rögzített New York-ban, valamint Miami-ban.
Az első kislemezdal a "Where Are We Runnin' " már hallható a rádiókban és látható a zenei televíziók műsorán. A dalokat egytől egyig ő írta és hangszerelte, sőt a lemezen használt hangszerek többségén - dob, basszusgitár, gitár, billentyűs hangszerek - is saját maga játszott a felvételeken. Kravitz elmondása szerint a "Baptism" egyfajta zenei és spirituális újjászületést jelképez. Szerinte ez a lemezanyag igazi lényege. Lenny egy egyszerű és nyers rock albumot hozott össze, amiről azt mondja, hogy olyan mintha újból élete első lemezét készítette volna el. Mint mondta: "Tudom, hogy furán hangzik, de a 'Baptism' felvételei alatt ugyanaz az érzés kerített hatalmába, mint amikor az első lemezemet a "Let Love Rule" címűt készítettem 1989-ben. Habár az elmúlt másfél évtizedben rengeteg minden történt velem, de most a stúdióban pont olyan tisztán és egyszerűen történt minden, mint a kezdetekkor."
![Lenny Kravitz - Jövő héten jön az új Lenny album Lenny Kravitz - Jövő héten jön az új Lenny album](http://www.music.hu/pictures/6/resized/3353_zene_w490.jpeg)
A lemez Kravitz-től megszokott érzelmes alkotás, a szokásos lehengerlő energiával és himnikus dallamvilággal. A kulcsdalok között az albumot nyitó "Minister Of Rock 'N Roll" egyből megnyeri magának a hallgatót, csakúgy, mint a "Lady" és a "California" című dalok. Az album vendégművésze a "Storm" c. dalban nem más, mint Jay-Z, aki szívesen vállalta a lemezen való közreműködést, mivel korábban Lenny is vendégszerepelt a rapper lemezén.
2004. 05. 14.
További Lenny Kravitz cikkek
Linkajánló
- Lenny Kravitz képek, bibliográfia és diszkográfia
- Lenny Kravitz (http://www.lennykravitz.com/)
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..