Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Sziget – 1. nap – Lukács ugrott, és vele együtt a Tankcsapda koncert is

Sziget - Sziget – 1. nap – Lukács ugrott, és vele együtt a Tankcsapda koncert is

A Sziget első napjának szomorú híre, hogy a Tankcsapda koncert idén elmarad, mivel Lukács László a hétvégén súlyos ejtőernyős balesetet szenvedett, az így keletkezett űrt a Hooligans tölti be. A Sziget szolgáltató egységei már teljes üzemmel működnek.

Lukács művészúr nem először járt pórul az ejtőernyőzés szeretete kapcsán, idén a Sziget Fesztivál szervezőit és látogatóit sikerült sokkolnia. A hétvége folyamán szülővárosában, Debrecenben rendezett ejtőernyős versenyen a földet érés előtt elkövetett hibája kapcsán iszonyatos erővel csapódott a talajnak. Gerinc és lábsérülésekkel kissé nehézkes lenne megtartani a koncertet, így a zenekar sajnálatos módón az esemény lemondása mellett döntött, igaz teljesen érthető módón. Ezúton szeretnénk mielőbbi jobbulást és komplett felépülést kívánni az elkövetkezendő hetekre. A Tankcsapda rajongókat sok szeretettel várja szombaton Cserkó és Tamás a Lovardához, a Wan2 sátorral szemben, ugyanis dedikálás lesz. Hosszas találgatások után tegnap egy szervezőtől úgy értesültünk, hogy az In Flames egy sorral feljebb kerül a szombati Nagyszínpados koncertprogramban, és a keletkezett űrt a Hooligans fogja betölteni.

Sziget - Sziget – 1. nap – Lukács ugrott, és vele együtt a Tankcsapda koncert is

A Sziget.hu-n tovább érdekes hiányzásokról is olvashatunk:
„Persze vannak igazolt és kevésbé elfogadható hiányzások: például a világzenei helyszínre nem tud érkezni a Yat-Kha zenekar, mert a tagoknak turnéjukon ellopták az útlevelét. A Wan2-ról hiányzik majd a Vopli Vidopliassova, a dobos a minap kezét törte. A fesztiválvilágban kevésbé elfogadott módon, a Fesztivál előtt két nappal mondta le fellépését a Nagyszínpad egyik üdvöskéje, a Scissor Sisters. Érvelésük szerint nem tudnák kipihenni magukat a budapesti koncertjüket követő másnap esedékes DVD-felvételükre. A vasárnap, kora délutáni sávban keletkezett űrt, az utolsó pillanatban a szervezők rendelkezésére álló német „zenebohóc", Mambo Kurt tölti be.”

Az első nap a Szigeten amolyan kellemes, nyugodt, kicsit talán csöndes szerdának indult, igaz ehhez már hozzászokhatunk. A vendéglátó és egyéb szolgáltató intézmények már teljes üzemmel működnek, így akár a rendkívül barátságtalan, 230 Ft / 1 Euro pénzváltási arányt is kipróbálhatják a külföldiek. Az agyonvizezett Ászok sör 250 Ft, egy fél literes üdítő 300, hasonló mennyiségű ásványvíz 220 Ft-ba kerül. Egy tál meleg ételt már 500 pénzért is fogyaszthatunk, de aki esetleg komolyabb hús és sültkrumpli adagokra vágyik, annak 1100 Ft-ot kell kiemelnie a pénztárcájából.

Első civil emberként volt szerencsém kipróbálni a Siemens Klímatúrját, ahol egy 4 konténerből összeépített, nagyjából 6 perces túrán vehetünk részt, igaz megérdemli a fáradtságot, mert ezen időtartam alatt kezünkbe kapunk egy vadonatúj, kifejezetten zord körülmények közé tervezett Siemens M65 mobiltelefont, sőt 4 különféle időjárást is megtapasztalhatunk – vulkáni, Szahara, Északi-sark és Amazonas.

Az este folyamán a Sugarbabes incselkedő, de annál slágeresebb produktumát, az Anima felszabadult és örömteli játékát, a megfáradt, illetve megilletődött Pet Shop Boys retro-koncertjét, és a Pa-Dö-Dö vidámsággal, pozitív életérzéssel teli előadását kísértem figyelemmel, majd gondolva a további napokra, egy laza körséta után álomra hajtottam fejemet. A Szigeten 51 ezren voltak, tizenegyezerrel többen, mint a tavalyi első napon.

Simon Péter

2004. 08. 05.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Simon Péter 2004. 08. 05. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2004. 08. 05. 0:00
sztem egy tcs koncertet nem lehet pótólni a hooligansal!!!! Jesszum!!!
Vendég 2004. 08. 06. 0:00
Valóban... Hogyis lehetne pótolni a Tankcsapdát,bármilyen zenekarral?! Gyógyulj meg Luki! Tudod: "talpra kell hogy állj,az ütés bármennyire fáj"
Vendég 2004. 08. 07. 0:00
a hooligans zene cd kel nekem ha valaki at tuddja kuldeni akor kuld el itt: hip_hop_froggy_2@hotmail.com
Vendég 2004. 08. 07. 0:00
Sztem az első napon a Venus volt a legjobb a Dreher színpadon! Kár, hogy nem azt nézte meg a többség, mert felejthetetlen élményt kapott volna tőlük!!!!!!

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

További hozzászólások »

Sziget – 1. nap – Lukács ugrott, és vele együtt a Tankcsapda koncert is cikk képei
Sziget - Sziget – 1. nap – Lukács ugrott, és vele együtt a Tankcsapda koncert isSziget - Sziget – 1. nap – Lukács ugrott, és vele együtt a Tankcsapda koncert is