Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Új maxi a Ketten együttestől

Ketten - Új maxi a Ketten együttestől

A csapat a Körförgás c. album után végre elkészítette vadi új kislemezét, amin egyből megakad a szemed, mert már a borító is egyéni, némi kreativitásról árulkodik. Az új maxin 2 dal is található, s azok remixei.

Ez a kislemez teljes mértékben Ketten produktum, hiszen az összes munkálat a Ketten Zenekuckójában készült. Az együttes teljesen önállóan végez minden tevékenységet, beleértve a lemezkiadást is.

A dalok hangulata, hangszerelése, más, mint amit az első körben megismerhettünk a Ketten-től, de ez a változás nem fog csalódást okozni azoknak, akik már ismerik a Kolipka Évi - Dudás Levente párost. Akik pedig nem, nos… azoknak szeretettel ajánlom ezt az új maxit. Ajánlom, mert fiatalos, lendületes, de főleg azért, mert őszinte és van mondanivalója! Mióta az együttes kikerült a nagy kiadók „körforgásából” és saját, magánkiadót hozott létre, nagy felszabadulás érezhető mind az új lemezen, mind a képi és egyéb megjelenéseiken. A lelkes fiatal duó, a tavalyi évben körbejárta az ország városait és szétszórta üzenetét, idén pedig már egész estét betöltő élő, lemezbemutató koncertekre készülnek. Szintén újdonságnak számít, hogy elkészült a Ketten saját honlapja, melyen mindent megtalálsz, mi szemnek -fülnek ingere, belehallgathatsz a számokba, belenézhetsz a videoklippekbe, vagy akár meg is rendelheted a Ketten eddig megjelent kiadványait!

Várhatóan augusztus végétől látható az új kislemez Hullámok c. dalához készülő spirituális üzenetű image klip, mely remélhetően nagy hullámokat kavar majd, a hazai popzene állóvizében. Már a mellékelt fotó is sokat elárul az együttes megújulásából.

Jónap Tamás

2004. 08. 05.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Jónap Tamás 2004. 08. 05. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2004. 08. 10. 0:00
Szeretném a rádiókban is többet hallani a Ketten számait. Megérdelmelné az együttes és mi hallgatók is!
Vendég 2004. 09. 15. 0:00
?
Vendég 2006. 03. 06. 19:10
szerintem is megérdemelné az együttes!
laci 2008. 03. 08. 11:47
Nagy Szar!

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

További hozzászólások »

Új maxi a Ketten együttestől cikk képei
Ketten - Új maxi a Ketten együttestől