Hírek
Bob Marley emlékkoncert
![Bob Marley - Bob Marley emlékkoncert Bob Marley - Bob Marley emlékkoncert](http://www.music.hu/pictures/9/resized/4975_zene_w83_h83_crop.jpeg)
A raggae szerelmesei remélhetőleg kiugranak a hír hallatán jamaika-mintás nadrágukból, hiszen július 2-án a Millenáris Fogadóban a Bob Marley özvegye Rita Marley és zenekara a C# Sharp ad koncertet. A Grammy-díjra is jelölt zenészhölgy szólóalbumának dalaival érkezik a magyar rasztafarik tiszteletére.
Kis történelem:
A Marley felesége , gyerekkori nevén Rita Anderson sorsa az volt, hogy a Marley család tagjaként a zenének szentelje életét. Több mint 30 éve szereplője a világ zenei életének. A jamaicai zenei ipar kezdeti éveiben számos falba ütköztek, de Rita és Bob zenei karrierje megállíthatatlanul haladt a siker felé. A hetvenes évek elején alapították meg az I-Three-t, három női taggal (Rita Marley, Judy Mowatt, Marcia Griffiths), hogy Bob Marley és a The Wailers kísérőénekeseiként lépjenek fel. Az első reggae formációként, akik nemzetközi lemezszerződést kötöttek hamar betörtek a világ színpadaira a szeretetről, a reményről és az összhangról szóló dalaikkal, élharcosaivá váltak a reggae zene és a Rastafari mozgalom eszmeiségének, és a maguk eszközeivel a világ minden pontján igyekezték közvetíteni a jamaicai kultúrát. Rita a kezdetektől végigkísérte Bob karrierjét, együtt élte meg vele a legnagyobb sikereit és megpróbáltatásait egyaránt. Ott volt Bob mellett, amikor a Smile Jamaica 1976-os békekoncert előtt mindkettejükre rálőttek. Bob könyökét érte a találat, Ritának padig a fejét súrolta a lövedék. Életüket kockáztatva mégis elvállalták a koncertet, és a sérelmek ellenére színpadra léptek. Rita ott volt mellette a színpadon akkor is, amikor a One Love koncerten, élete egyik legdinamikusabb és
legmélyebben átélt fellépésén Bob szimbolikusan összekapcsolta Micheal Manley és Edward Seaga (a két egymással szemben álló jamaicai vezető) kezét, ezzel demonstrálva, hogy a Rastafari a béke legfőbb letéteményese a szigeten. Rita jelen volt Bob legdiadalmasabb előadásán, amikor Zimbabwe népe előtt énekelt 1980-ban, együtt ünnepelve velük a függetlenséget.
![Bob Marley - Bob Marley emlékkoncert Bob Marley - Bob Marley emlékkoncert](http://www.music.hu/pictures/9/resized/4976_zene_w245.jpeg)
A stílus
A zenéjével Rita Marley folytatja a fiatalon elhunyt férje, Robert Nesta Marley által megkezdett utat, de új elemekkel is gazdagítja azt. Zenéje kitűnően bizonyítja, hogy milyen sokféleség és változatosság rejlik a reggae zenében, ha azt egy megfelelő alkotó- előadóművész ötvözi a gospel, a rhythm and blues, a jazz vagy a soca elemeivel. Dalainak mondanivalójáról a Reggae Királynő így vallott: "Üzenetem az öröm ünneplése és az egymás iránti szeretet; a harc és háború mentes élet."
Idő: 2005. június 2.
Hely: Millenáris Teátrum
Jegyek: elővételben 3200, a koncert napján a helyszínen 3500Ft
2005. 05. 21.
További Bob Marley cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..