Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Ákos filmet forgat

Ákos - Ákos filmet forgat

Ákos a héten élete első filmjének forgatásába kezdett. Az MTV A Nagy Könyv című műsorának a nézők által legkedveltebbnek választott 12 könyv közül George Orwell 1984 című regényéhez készülő népszerűsítő televíziós versenyfilm készítésére Ákost kérték fel. A filmben Ákos alakítja a főszereplő Winstont, de egyben ő jegyzi a film zenéjét is.

A héten kezdődött el Ákos első filmjének forgatása, mely George Orwell 1984 című regényének népszerűsítését szolgáló televíziós versenyfilm lesz. A Magyar Televízió ez év tavaszán indította el A Nagy Könyv című olvasásnépszerűsítő műsorát, melynek keretén belül a televíziónézők megszavazhatták az általuk legkedveltebb 12 könyvet, melyekhez televíziós versenyfilmeket is forgatnak le neves művészek irányításával. George Orwell 1984 című regényéhez készülő kisfilm készítésére Ákost kérték fel, nem véletlenül, hiszen e regényhez kötődő dalainak köszönhetően fiatalok sokaságát bírta rá a könyv elolvasására. Volt zenekara, a Bonanza Banzai 1991-es 1984 címet viselő albumán több dalszöveget is ennek szentelt, de az 1992-es Elmondatott lemezén a 101-es szoba című dal is ennek a hatására íródott. 2003-ban pedig George Orwell születésének 100. évfordulója kapcsán indult filmvetítés-sorozatot is Ákos beszédével nyitották meg.

Ákos - Ákos filmet forgat

A versenyfilm forgatásai a napokban kezdődtek el Móczán Péter produceri és Szatmári Péter operatőri munkálatai mellett. Mindketten dolgoztak már együtt Ákossal, Móczán Péter volt ez első Bonanza Banzai album zenei rendezője, Szatmári Péter az Ikon, az Ismerj fel, Végre, Hűség és az Alig hitted klipjeit fényképezte. A film rendezője pedig Antók Csaba. A versenyfilm készítésében állítólag igen tevékenyen kiveszi a részét Ákos, a főszerep mellett saját élményeiről, a regényhez fűződő viszonyáról is beszél narrátori szerepkörben, de részt vett a forgatókönyv írásában, és természetesen ő szerzi a film zenéjét is. A filmbe egyébként az 1984 című dal idei turnén felvett koncertrészletét is belecsempészik.

Fotók: Gyuris "Bütyök" László

fkriszta

2005. 09. 02.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

fkriszta 2005. 09. 02. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2005. 09. 02. 17:26
Szerintem ákos arca egyszerűen nem illik ehhez a filmhez. George Orwell zseniális regényének megerőszakolásának tartom, ha egy ilyen karakter nélküli archoz adják a főszerepet, miközben több tucat alkalmasabb embert találhatnánk. De persze biztos kasszasiker lesz..... Abszurd.
Vendég 2005. 09. 02. 19:31
Szerintem meg várd ki a végeredményt és annak tükrében nyilatkozz.
Vendég 2005. 09. 03. 14:42
Ákos egy jó ember!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vendég 2005. 09. 03. 19:53
A cikkről: "televíziós versenyfilm", "George Orwell 1984 című regényéhez készülő kisfilm": nem igazán értem mi is lesz ez. Milyen verseny? Ákosról: számomra abszolút érdektelen, hogy "saját élményeiről, a regényhez fűződő viszonyáról is beszél". Ákos színvonalilag évek óta gyengül, de talán sikeres jobboldali szószólóként a felszínen tud majd maradni és 20 év múlva ő lehet az ellenkordagyuri.

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

További hozzászólások »

Ákos filmet forgat cikk képei
Ákos - Ákos filmet forgatÁkos - Ákos filmet forgat