Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Megjelent Oláh Ibolya új lemeze

Oláh Ibolya - Megjelent Oláh Ibolya új lemeze

A legismertebb és legnépszerűbb immár dupla platinalemezes énekesnőt senkinek nem kell bemutatni. Életének minden fontos mozzanatába betekintést nyerhettünk, részben dalai, részben a sajtó kitartó érdeklődése által. Főleg, hogy mostanság mindenki új kislemezét a „Magyarország”-ot dúdolja.

Az elmúlt 3 hónap folyamatos stúdiómunkával zajlott, amely eredménye immár a boltokban kapható Édes méreg címmel. Az albumon 11+1 dal található (a +1 duett Roy-jal – Valamit valamiért), rajta a Magyarország című dallal, mely Ibolya elmondása szerint eddigi karrierjének csúcspontja, s mely augusztus 20-án több millió tévénéző szeme láttára hangzott el először, azóta pedig hosszú hetekig vezette több rádió játszási listáját is. Az albumról a címadó Édes méreg című dal készült el először. Az előző lemez két szerzője, Presser Gábor és Novák Péter mellett Szűcs Norbert is dalszerzőként szerepel. Szövegíróként pedig Sztevanovity Dusán, Novák Péter, Orbán Tamás, és Csajtay Csaba működött közre. Az album zenei rendezői: Novák Péter és Szűcs Norbert.

Megint találunk a lemezen kifejezetten Ibolya személyiségére írt, személyéről íródott dalokat, ilyen például a Presser Gábor által jegyzett „Ibolyavirág”, vagy Novák Péter szerzeménye, „A hiba”.

A korong sokszínűsége Ibolya egyéniségét tükrözi: Ibolyás, rockos és dallamos!

Jónap Tamás

2005. 11. 16.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Jónap Tamás 2005. 11. 16. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2005. 11. 16. 22:36
AZ HOGY MEGINT EZT A CIGÁNYT REKLÁMOZZÁTOK!!!! EZ NEM LEMEZKRITIKA HANEM REKLÁM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ÉS EZ ÍGY ROHADTUL NEM JÓ HOGY A CIGÁNYOK REPPEREK MEG DISZKÓSOK VAGYIS AZ IGÉNYTELENSÉG REKLÁMOZVA VANA TÖBBI MEG KRITIZÁLVA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! *****NE VEGYÉTEK MEG A LEMEZT!!!!*****
Vendég 2005. 11. 16. 23:11
Szuper az Édes méreg!:) Nekem már meg van! Ibolya saját dalai is kiemelkedőek. Tetszik Presser száma az Öröm és könny is! Vagyis: Vegyétek meg!:)))))))) üdv arte
Vendég 2005. 11. 17. 14:27
Én már letöltöttem!!!!!!!!NEM VETTEM MEG!!! mert nem vártam tőle sokat és így is lett!!!!nagyon gyenge!!!! Ha érdekel titeket akkor inklább töltsétek le,de ezért nem érdemes pénbzt kiadni!!!!
Vendég 2005. 11. 17. 15:14
honnan töltötted le?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

További hozzászólások »

Megjelent Oláh Ibolya új lemeze cikk képei
Oláh Ibolya - Megjelent Oláh Ibolya új lemeze