Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Szirmai Móni – Nem voltam én

Szirmai Móni - Szirmai Móni – Nem voltam én

Szirmai Móni új hang a könnyűzenei szcénában, azonban kellemes hangja, és a Nem voltam én című korong hamar a népszerűség felé sodorta. Az ifjú hölgy gyerekkori álma az énekessé válás, így nem meglepő, hogy a lelkes újonc gondolatai már a következő lemez kiadása körül forgolódnak.

”Számomra nem egy mai döntés volt a szóló karrier, hiszen gyermek korom óta
határozottan tudtam, hogy énekesnő szeretnék lenni. Azt is tudtam, hogy a
célom megvalósításához rengeteg lépcsőfokot meg kell tennem, így mint
minden tini lány az első lépésként én is először a dezodoros dobozt
használtam mikrofonnak és a tükörbe énekeltem.”
– írja magáról Móni. Vallja, hogy semmiben nem különbözik a többi énekesnőtől, így nem is kíván „versenybe szállni” velük, sőt próbál beilleszkedni, új barátokat találni.

Bár a Nem voltam én című lemezen nem a saját számait hallhatjuk, saját bevallása szerint a finoman erotikus csengésű szerelmi balladák hamar a szívéhez nőttek. A korongon egyébként multimédiás részt is találunk videókkal, fotógalériával és biográfiával. A CD-vásárlók között majd egy laptopot sorsolnak ki, melynek átadása egy olyan bulin kerül sor, melynek részleteiről és időpontjáról Móni egyelőre nem árulhatott el sokat.

„Tudom, hogy a siker érdekében sok minden rajtam múlik, a tőlem telhető maximális energiát fogom adni saját magam népszerűsítése érdekébe, valamint bízom a körülöttem dolgozó emberekben és bízom abban is hogy elnyerem az emberek szimpátiáját és szeretetét.”

Ferenczi Attila

2006. 06. 01.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Vendég 2006. 06. 06. 13:06
It is understood hedge broadway pot sports yahoo online casino games insurance glossary shoe?
Vendég 2006. 06. 06. 13:06
Tonight deuces cut keno games figure cancellation!

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Szirmai Móni – Nem voltam én cikk képei
Szirmai Móni - Szirmai Móni – Nem voltam én