Hírek
Hegyalja 2006 - Negyedik nap
Az utolsó napot nagyon nehezen kezdtük már meg, hiszen lassan minden energiánkat, és anyagai javunkat feléltük, de ezen segített egy frissítő jéghideg zuhany, az anyagi részét pedig ismételten a helyi boltban tudtuk kompenzálni...
Napközben a már megszokott tipikus képek tárultak elénk: elájult, részeg, másnapos, alternatív formák rótták az utakat, zenéltek, ismerkedtek, ittak, ettek, és pilledtek. A MOTÖRHEAD-es arcok is kezdtek már eltűnni, akik egy külön kategóriát képviseltek a fesztivál területén. A délelőttöt mindenki a szokásos ütemben próbálta túlélni. Ki kiránduli, ki strandolni, ki csak a helyi krimóig ment el, de nem hiszem, hogy bárhol is járt, rosszul érezte volna magát!
A napot a LUDDITÁK-on kezdték a legtöbben, ami pazar alternatív muzsikával kedveskedett számunkra, ám ugyanekkor Hajós András is fellépett a VIVA színpadon az EMIL RULEZ!-zel. Mindkettőre egész nagy tömeg volt kíváncsi. Ám konkurencia volt még a MultiCaféban is, hiszen itt BEAT DIS zenélt, de olyan meleg volt egész nap, hogy élményt nyújtott bemenni az undorító, dohányfüstös, szauna-szerű helyre tombolni.
Ám nem kevés ember akadt, aki annyira fanatikus, hogy mindez nem vette el a kedvüket, és lucskosra izzadva magát tombolta végig a délutánt, különösen azért is, mert utánuk a MITSOURA, majd a KORAI ÖRÖM is ezen a helyszínen lépett fel.
Akiknek a tombolás mást jelentett, pl pogózni egy jót, szétverni mások arcát, és szétveretni az arcukat, azok a Jim Beam-et, és a DeWalt sátrat találták meg, ahol NUKE, SUBSCRIBE, FISH!, NECK SPRAIN, SEAR BLISS, BLIND MYSELF, és még számos bandák léptek fel sorra kora délutántól kezdve, késő estig. A Jim Beam-ben lépett fel a KOWALSKY MEG A VEGA is, akik némileg alternatívabb muzsikájukkal cserélték le a közönséget.
Eközben a Malátabárban Unplugged-ekkel szórakoztatták az odalátogatókat, akik gyakran csak egy sörre, vagy Isten bocsá' sok sörre tértek be, hiszen az uccsó napra már majdnem mindenki megtudta, hogy Hegyalja pólót lehetett szerzni itt csekély mennyiségű, szám szerint 20 korsó sör után. Ez persze semmi, hiszen 20 sört az ember meg sem érez, így aztán nem egy pólót kellett kiadniuk a sörös srácoknak...
Ismételten a Krisna sátor volt a legkeresettebb, ahol mint minden évben ételt osztottak, amiért csupán egy Gouranga-t és némi aprópénzt vártak cserébe. Közben embertelen zene kíséretében torkuk szakadtából üvöltötték a HáreKrisnát.
A VIVA színpad végig tele volt, ami nem is csoda, hiszen olyan nevek zenéltek nekünk, mint a QUIMBY, a DUB PISTOLS, és a FREESTYLERS. Az mondjuk igaz, hogy nem volt annyi ember, mint a MOTÖRHEAD-en, de ez persze érthető is!
Az este egyik legnagyobb durranása a Zöld sátorban volt, ahol az Erdélyből érkezett TÜNDÉRGROUND lépett fel! Ezek a srácok egyszerűen tökéletesen játszanak! Fantasztikus módon tudtják ötvözni a hegedű, doromb, és furulya hangját a gitárral, szintetizátorral, és dobbal. Egy kitűnő, élő drum&bass-nek lehettünk szem, és fül tanúi, ugyanis még az alapot is igazi dobon játszották! Sajnos Őket igen kevesen ismerik, ezért még a legkisebb sátorban sem volt nagy nyomor.
Másnap szomorúan ébredtünk, mert fel kellett fognunk, hogy véget ért a fesztivál...A szomszédok jó része már ott sem volt, akik még ott voltak, azok is lázasan pakoltak, bontották a sátraikat, és rohantak ki az állomásra jegyet venni, helyet foglalni, hazamenni. Akik meg nem siettek annyira, azok még kényelmesen pakolásztak, kincseket kerestek a romok alatt, majd Ők is elhagyták a fesztivál helyszínét. Az utcákon még jó pár ember lézengett, de koránt sem annyi, mint az elmúlt 3-4 napon. A boltok zárva voltak, az ivók és éttermek egy része még nyitva tartott, de túlzásokba ők sem estek! Így délelőttre még az ég is elszomorodott, sírtak a felhők...eleredt az eső...igazi szomorú távozás volt! Túl jó volt ez az 5 nap is! De nem tehetünk mást, itt kell hagynunk Tokajt, Hegyalját, a Hétszőlőt, és fel kell szállnunk egy mocskos vonatra, ami hazavisz bennünket a szokásos életünkbe!
Azért a vonat utat még mindannyian megpróbáltuk a lehető legjobban kihasználni, kiélvezni, az emlékeket felidézni, bár ez már erősen a fesztivál végét tükrözte...Sebaj! Reszkess Tokaj! Jövünk jövőre is! Sőőőőt, még többen...
Thx for Rusznyák Marcell Artúr
2006. 07. 17.
További Hegyalja Fesztivál cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..