Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Feloszlott a Romantic

 - Feloszlott a Romantic

Miután Gáspár Győző kiszállt az együttesből, várható volt, hogy előbb-utóbb végleg megszűnik a Romantic. Egy ideig a két lány, Katinka és Zsuzsi tovább próbálkozott, mostanra azonban Ők is bedobták a törölközőt.

Új vizekre evez tehát Katinka és Zsuzsi, ám az önálló munkának kizárólag szakmai okai vannak. A menedzserük ugyanis mindkét lánynak felajánlott egy-egy önálló albumot, Ők pedig élnek a lehetőséggel.

Győzi ugyanakkor megdöbbent a hír hallatán. Azt Ő is elismerte, hogy a Romantic utoljára akkor volt egységes, amikor még Ő is az együtteshez tartozott. A showman nem tartja kizártnak a csapat újraélesztését, állítása szerint ez kizárólag Katinkáék hozzáállásán múlik.

 - Feloszlott a Romantic

A romadance trió 1999-ben alakult. Egy évvel később már szép sikereket arattak a „Dal a távolból” és a „Tűzmadár” című dalokkal, majd a 2001-es „Nap, Hold, Csillagok” névre keresztelt album még nagyobb elismerést hozott. A „Rólad szól”, a „Vágyom rád” és a „Homokszem” című dalokat is tartalmazó korongból negyvenezer példány kelt el, így a Romantic a platinalemezes előadók táborába lépett.

2002-ben jelent meg „A Kelet fényei” című albumuk, mely három hét alatt aranylemez lett.

Juhász Gergely

2007. 01. 28.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Juhász Gergely 2007. 01. 28. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
susan 2007. 04. 30. 16:03
Ssajnalom, hogy feloszlott a Romantic, es ha valaki tudna segiteni nekem abban, hogy letolthessem a Hangszer a szivemben c. dalukat igen megkoszonnem!Ez a daluk volt a kedvencem sokaig.

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Feloszlott a Romantic cikk képei
 - Feloszlott a Romantic - Feloszlott a Romantic - Feloszlott a Romantic