Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Rockidol hódít az USA-ban

Daughtry - Rockidol hódít az USA-ban

2007 első két hetében a Dreamgirls zenei lemeze volt a legkelendőbb hanghordozó az Egyesült Államokban, bár mindkétszer negatív rekordot állított fel. Két hete 66 ezer, az elmúlt héten 60 ezer eladott példánnyal uralta a Billboard magazin albumösszesítését – ez lett az amerikai zenetörténet eddigi legkisebb példányszámú listavezetője.

A filmmusical január 16-án három díjat hozott el a Golden Globe-gáláról, de a korong forgalmára ez sem gyakorolt jelentős hatást, a héten a lista ezüstérmes pozíciójába csúszott vissza. Mindössze 134 példánnyal előzi meg az első helyre került Daughtry nevű rockzenekar november 21-én megjelent Daughtry című, időközben platinává érett nagylemeze, 65 300 darabot értékesítettek belőle, s ez újabb rekordot eredményezett: ilyen kicsi különbség még sosem volt első és második helyezett között. Az együttes frontembere, Chris Daughtry az American Idol tavalyi, ötödik szériájában tűnt fel, és a negyedik helyen végzett. Mostani sikerének értékét növeli, hogy a verseny eddigi történetében a két legtovább jutó tehetségen kívül – a Dreamgirlsben is szereplő Jennifer Hudsont leszámítva – a többiek nem tudtak labdába rúgni a zenepiacon. Az amerikai albumlista csúcsát a felfedezettek közül Chris előtt csupán hárman hódították meg: az első szériát megnyert Kelly Clarkson, a másodikban győzedelmeskedett Ruben Studdard és a mögötte végzett Clay Aiken. (Új Szó)

Puha József

2007. 01. 30.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Puha József 2007. 01. 30. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Rockidol hódít az USA-ban cikk képei
Daughtry - Rockidol hódít az USA-banDaughtry - Rockidol hódít az USA-ban