Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Kiadó nélkül az All Saints

All Saints - Kiadó nélkül az All Saints

A Parlophone kiadó a napokban kiadta az All Saints útját. A szerződésbontás hátterében a kritikán aluli lemezeladások álltak, a csapat újjáélesztése nem hozta be a hozzá fűzött reményeket. Legalábbis a kiadó szerint.

A brit lánycsapat múlt év januárjában jelentette be újjáalakulását, kereken öt évvel feloszlásuk után. Természetesen mindezt a nagy reunion láz közepette, amikor is többek között a fiúpárjuknak számító Take That is újjáéledt. A Parlophone/EMI Kiadó a csapatban nem kis üzletet látva ajánlott lemezszerződést a lányoknak, akik 2006. novemberében hozták ki új korongjukat „Studio 1” címmel, valamint az első maxis dalt és klipet, a „Rock Steady”-t. A felvezető dal igaz jó eredményeket mutatott fel, a rádiós listák dobogós helyéig jutott, viszont a lemez nem hozta be a hozzá fűződő reményeket, az angol lemezeladási toplistán csak a 40. helyig jutott, sőt innen rögvest a 67.-ig zuhant, ami óriási kudarcnak számított a lányok korábbi sikerei után. Ezután még egy maxival próbálkozott a lemezkiadójuk, a „Chick Fit” című dalt még kihozták alig pár napja, február 26-án, de mivel túl sok reményt nem fűztek hozzá, így az csak digitális maxiként jelent meg a piacon. A Parlophone a végső döntést azután hozta meg, hogy a kislemez múlt hétvégén a top75-be sem jutott be. A lányok mindemellett úgy néz ki, hogy együtt maradnak és még további terveket szövögetnek ebben a felállásban: minden esetre az album jogai náluk maradtak, így van lehetőségük újabb maxira vagy akár videóklipre is.

fkriszta

2007. 03. 06.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

fkriszta 2007. 03. 07. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
2007. 03. 08. 11:33
Érdekes cikk. Gratula!

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Kiadó nélkül az All Saints cikk képei
All Saints - Kiadó nélkül az All SaintsAll Saints - Kiadó nélkül az All Saints