Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Ákos: platinás maxi

Ákos - Ákos: platinás maxi

Platinastátuszt ért el Ákos pár hete megjelentetett Minden most kezdődik el című maxija! A dualdisc formátumban készült kislemez öt év után az első olyan Ákos-maxi, mely kereskedelmi forgalomba is került.

Adj Hitet

Nem panaszkodhat Ákos, hiszen a múlt őszi Még közelebb albuma platinalemezes státusza után most a március végén boltokba került Minden most kezdődik el című maxija is hasonlóan platinává érett. A dual disc formátumban napvilágot látott kislemez immár öt hete vezeti a MAHASZ Kislemez listáját, a számadatok tükrében pedig bizony fölényes előnnyel. A hazai - szinte egyáltalán nem létező - kislemezpiacot újból sikerült Ákosnak ezzel a mostani megjelenésével felkavarnia, hasonlóan a korábbi maxis kiadványaihoz. Ugyanis a 2000-ben kiadott Keresem az utam maxija húszezer példányban került eladásra, a Mindenki táncol, majd az Alig hitted maxijait pedig hatezren vitték haza. Viszont platinastátuszt még egyik maxija sem kapott, így a Minden most kezdődik el egy újabb elismeréssel tette gazdagabbá Ákost.

Ákos - Ákos: platinás maxi

Ákos az új kislemez megjelenésével szinte egyidőben indult országjáró turnéra. A Még Közelebb 2007 Turné a tavaly őszi koncertsorozat folytatásaként Pécsett majd Veszprémben mutatkozott be immár felfrissült repertoárral és vadiúj - Kentaur tervei szerint készült - látvánnyal, méghozzá nem kis sikerrel: eddig mindkét helyszínen teltház fogadta Ákost és zenekarát. Most hétvégén - május 5-én, szombaton Kecskeméten, a Városi Sportcsarnokban folytatódik a turné: itt egyébként Ákos önálló koncertet korábban nem adott, így nemcsak a Még Közelebb 2007 Turné, hanem Ákos debütje is lesz ebben a Duna-Tisza közi nagyvárosban. A turné tavaszi felvonása május 11-én Zalaegerszeg városában robog tovább, majd május 19-én szombaton este Budapesten az Új SYMA Csarnokban zárul.

fotó: Tyukodi László/FalconMedia

fkriszta

2007. 05. 04.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

fkriszta 2007. 05. 04. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Ákos: platinás maxi cikk képei
Ákos - Ákos: platinás maxiÁkos - Ákos: platinás maxi