Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Mark, a tinisztár

Mark - Mark, a tinisztár

Kevés fiatal énekes mondhatja el magáról, hogy a bemutatkozó nagylemezének megjelenése előtt, egyetlen kislemezzel ekkora érdeklődést és rajongást váltson ki a média és a közönség soraiból. Marknak sikerült, hiszen a Ments meg szerelem! című slágere kapcsán rögtön a középpontba került.

Szinte az összes rádió rotációban játszotta a dalt, a videó pedig három hétig vezette a VIVA Chart Show-t. A BRAVO magazin Otto-díjra jelölte az „Év felfedezettje” kategóriában, nincs tinilap, amely ne foglalkozna rendszeresen a szemtelenül fiatal, jóképű, ifjú tehetséggel.

Mark 1989-ben született Németországban. A zenét, a zeneszeretetet szinte az anyatejjel szívta magába a fiatal srác, hiszen a Magyarországról származó operaénekesnő édesanyja 26 évig énekelt Németországban, de mellette az Állami Operaházba is gyakran hívták vendégművésznek. Mamája már kiskorától tanította énekelni Markot. Következtek a zeneiskolás évek, ahol az ének mellett négy évig zongorázni, majd fuvolázni tanult. Szabadidejét legszívesebben énekléssel, zenéléssel tölti, de ezen kívül imádja a jó filmeket, szereti a festészetet, ő maga is rajzol, fest, fotókat készít, sőt néha rövidfilmeket forgat barátaival. Stílusok, skatulyák nélkül hallgat zenét, kedvencei között szerepel Jamie Cullum, Frank Sinatra, a The Beatles, Michael Bublé, Robbie Williams, Beyoncé, de a klasszikus zene is közel áll szívéhez, mint például Mozart, Puccini, Vivaldi és Bach. Mark 2004-ben költözött Magyarországra és az idei évben az S.O.S. Szerelem! című film producerei hosszas válogatás után, az ismert sztárelőadókat megelőzve őt választották a főcímdal eléneklésére. Tökéletes választás volt, Mark tudott élni a lehetőséggel, így a Ments meg szerelem! címmel május 29-én megjelenő bemutatkozó albumot felfokozott érdeklődéssel várják a rajongók.
A nagylemezen 14 dal hallható, melyek főleg Szabó Zé szerzeményei, de néhány dalban a világhírű zenei producer, George Németh is közreműködött. George többek között a Westlife és a Cardigans albumain is dolgozott. A dalok szerelemről, barátságról, szerelmi csalódásról, kibékülésről szólnak, azaz olyan témákról, amelyek a mai tinédzsereket foglalkoztatják.

Igazi érdekesség, hogy az angolul, németül és franciául kiválóan beszélő Mark albuma a magyarországi megjelenést követően számos európai országban lesz kapható.

Jónap Tamás

2007. 05. 17.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Jónap Tamás 2007. 05. 17. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2007. 05. 31. 14:36
tök jóóóóóóóóó
Vendég 2007. 08. 21. 17:30
valakinek meg van az albuma?????
Vendég 2007. 09. 24. 23:02
Minden balkáni zenecsatornán ugyanez a nyálas stílus megy.
Vendég 2007. 11. 03. 17:18
Nagyon jó ez az album nekem megvan!!!

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

További hozzászólások »

Mark, a tinisztár cikk képei
Mark - Mark, a tinisztár