Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Emergenza 2007 az A38-on

A38 hajó - Emergenza 2007 az A38-on

Az Emergenza tehetségkutató koncertsorozat magyarországi döntője kezdetét vette. És vasárnap este hétkor megindul megindult az állóhajó. Azok a szerencsések akik nem otthon töltötték a gyereknap éjszakáját részesei lehettek annak a 12 zenekar részvételével zajló Dunarengető éjszakának amelyen bár jelenleg elég kis rajongó táborral rendelkező ám a maguk nemében páratlan zenekarok küzdöttek a nézők és a zsűri kegyeiért a rendelkezésükre bocsátott színpadon 20-20 percben.

Aki idáig eljutott, egy tényleg csodálatos élményt jelentett az éjszaka, ám valójában mindenki tudta, hogy a jelenlévő 12 együttesből csupán 6 lesz akit díjaznak és csupán az első három lesz az akinek lehetősége adódik a szigeten, átírni a nemzetközi közönség elképzeléseit a zenéről, és saját képükre újrateremteni azt. Ez azért valljuk be, azért mégsem a jó öreg általános iskolai ”turbórágós tárgynyeremény.” És a fiúk jobban is küzdöttek ugyanis itt nem volt elég egy almával lekenyerezni a zsűrit, főleg, hogy a közönségnek is jelentékeny szerepe volt a saját kedvenceik megválasztásában. Most mindenki mondhatná, hogy egy jól sikerült körlevél elküldése, esetleg egy üzenőfalas üzenet valamelyik ”tetégedetismerlekbejöjjek, hogy többe ismerősöm legyen” oldalon eldönti a teljes szavazást és valójában a puszta szimpátia a döntő, nem pedig a technikai tudás a zenekarok elbírálásában, ám velük ezúton tudatom, hogy ez ám nem így van. A zsűri tagjai ugyanis nem kevésbé illusztris személyiségek, mint a fesztivál két olaszországi igazgatója, Massimo Scialn és Andrea Petricca továbbá Benedikt Zillich az Emergenza észak-kelet német valamint berlini szervezője. A hat tagú zsűriben hazánk fiai is képviseltették magukat név szerint a sopronirocks.hu-s Kovács levente, Gajda László zenei producer, és végül, de igazán nem az utolsó sorban Tóth Levente, a Rebel hangszerbolttól, de a Cultus gitárosaként is ismerhetjük őt.

A38 hajó - Emergenza 2007 az A38-on

A közönség által legjobbnak ítélt hat zenekar helyezési sorrendjéről és nyereményeiről tehát ez a 6 ember döntött, és nyugodtan mondhatjuk, hogy itt még a hatodiknak is felül kell emelkednie látszólagos csalódottságán, hiszen, ez a helyezés egyet jelent azzal, hogy a könség felfigyelt rájuk és valószínűleg mindannyian rengeteg új rajongót szereztek
Ám most álljon itt az a hat banda, akik az est legjobbjai voltak.
1. hely: Metrosection
2. hely: Mindfields Factory
3. hely: Suburban
4. hely: Gutenberg halott
5. hely: Rorschach
6. hely: Elleborum

Hát ők azok akiknek a hátát veregettük, arról nem beszélve, hogy az ötödik hatodik helyezett a Rebel hangszerbolt különdíjában részesült, a Gutenberg Halott a magyar szövegekért és a lelkesedésért megkapta a sopronirocks.hu különdíját. Az első hátrom helyezettet irigyelte azonban kicsi és nagy egyaránt, ugyanis ők mehetnem ugye a szigetre játszani, valamint a Suburban neon Gajda László különdíjával is gazdagodott. A Mindfields factory a szigeten kívűl még egy stúdióban is megmutathatja mit tud. Ám az est abszolút nyertesei a Metrosection akik saját bevallásuk szerint nem tudják, milyen stílusban zenélnek, hiszen ezen még nem gondolkodtak, de a fesztivál külföldi honlapján a power pop rock besorolást viselő zenekar képviseli kishazánkat Köln-ben a nemzetközi döntőn, hát fiúk nektek aztán tényleg egy kalappal, mert ezt könnyebb megfogni mint az Isten lábát, de mégis nagyot kell érte ugrani….

A38 hajó - Emergenza 2007 az A38-on

Az est egyébként fantasztikusan jól sikerült, a fiatal tehetségek fürkészésén, és magunkban arról álmodozva, hogy egy nemzetközi cég tehetségkutatói vagyunk, rengeteg gyönyörű ember között kellemes helyen és jó zenéket hallgatva jól éreztük magunkat, a nyertesek is a nyakunkba ugrottak, szóval kevés dolog hiányzott az amerikai álomhoz, de nem állítom, hogy egyszer sem fordultunk meg egy karamell szőke hajú miniszoknyás csoda után…

Aki még nem hallott volna az Emergenza-ról az ne gondolja, hogy csupán egy igen jól hangzó ám annál jelentéktelenebb rendezvénysorozatot takar ezaz irigylésreméltó marketingtehettségről árulkodó név. Ez az 1992-ben Rómában debütáló fesztivál akkori közönsége még csak 245 műkedvelőből állt, ám az öt hónappal később rendezett döntőn a jelenlévők száma 3000-re nőtt, ami barátok közt is, igencsak megmosolyogtathatta a rendezőket. Az azóta eltelt időben 102015 zenekar 6990 koncertesten keresztül szórakoztatta 1327685 érdeklődőt. A Emergenza fesztivál tehát kinőtte sajátmagát és Rómát is. A világszerte 570 szórakozóhelyen helyen jelenlévő fesztivál jelenleg a legnagyobb nemzetközi koncert szervezőként jegyzi magát, kifejezetten szerződéssel nem rendelkező zenekaroknak. Ennek fényében világossá válik, hogy ez az, amire a legcsúnyább szó a ”nemsemmi”…

Konka Dániel

2007. 05. 28.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Ferenczi Attila 2007. 05. 28. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Emergenza 2007 az A38-on cikk képei
A38 hajó - Emergenza 2007 az A38-onA38 hajó - Emergenza 2007 az A38-onA38 hajó - Emergenza 2007 az A38-onA38 hajó - Emergenza 2007 az A38-onA38 hajó - Emergenza 2007 az A38-on