Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Korai Öröm a zenei forradalom élén

Korai Öröm - Korai Öröm a zenei forradalom élén

Nyár elején jelent meg az ismert underground zenekar, a Korai Öröm és egy magyar digitális mixelési eljárást megvalósító cég, a Digimpro Kft. CD-ROM kiadványa. Ez az első forgalomba került zenei anyag, amely kizárólag DI formátumban tartalmazza a Korai Öröm dalait. A Digitális Improvizáció elnevezésű eljárással tárolt hanganyag lehetővé teszi egy-egy dal több ezerféle verziójának meghallgatását. A technológia lényege, hogy a dal különböző egységeinek többféle verzióját a szoftver minden lejátszás során más sorrendben és formában játssza le, s így kevés az esély arra, hogy megunhassuk kedvenc lemezünket az első tízezer meghallgatás folyamán. A Di formátumú hanganyagok lejátszására és rögzítésére alkalmas szoftvereket Mester Sándor(MS3), magyar zeneszerző és előadóművész találta fel. A Korai Öröm megalakulása óta szívesen kísérletezik újfajta hangzások, ritmusvilág előállításával, ennek bizonyítéka ez az együttműködés a Digimpro Kft.-vel is. A zenekar meggyőződése szerint a Di technológia jóvoltából zenészek és a hallgatók számára is újabb, izgalmas zenei lehetőségek nyílnak meg. A korlátozott 2000-es példányszámban kiadásra került lemez a Korai Öröm és más zenészek, így Dj Jutasi és Mester Sándor(MS3) közreműködésével készült el, s a „Life isn’t static, Why should music be?” címet kapta. A CD-ROM először Magyarország, Ausztria és Németország egyes lemezboltjaiban kerül forgalmazásra, s természetesen megrendelhető a cég honlapjáról.

www.digimpro.com

Jónap Tamás

2002. 06. 21.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Jónap Tamás 2002. 06. 21. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2005. 02. 25. 8:19
Köszönöm az infókat!
Vendég 2005. 02. 25. 8:22
Rajtam kívül majdnem 3 év alatt nem jött/írt ide senki? Ez szomorú...
Vendég 2005. 04. 04. 13:17
király a groove coverage
Vendég 2007. 11. 15. 11:37
Lol :)

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

További hozzászólások »

Korai Öröm a zenei forradalom élén cikk képei
Korai Öröm - Korai Öröm a zenei forradalom élén